A palántanevelés során az egyik legnagyobb gond, az elnyúlás néhány tényező szabályozásával megelőzhető. A csírázás 0,5 EC-jű közegben a legintenzívebb (1:2 vizes kivonatban mérve), a nyúlást 0,8-1,0 mS/cm-es közegben tudjuk megakadályozni. Ez a gyakorlatban szikleveles állapotban 2,0-2,2 tápoldat-EC-t jelent, 1:1,3- 1,4-es N/K2O aránnyal.
Palántanevelés tőzegben
A palántanevelésre használt szerves közegek egyenletesen terítik a vizet, nincsenek bennük száraz foltok, és a hőmérséklettartásuk is egyenletes, jó a víz- és levegőgazdálkodásuk. A stabil, 70-30% víz–levegő arány fontos, ellenkező esetben megfulladnak, vagy szárazon maradnak a gyökerek. Optimális legyen a közeg sótartalma, és ne adjon le olyan mennyiségű és kémiai összetételű sókat, ami mérgezné a növényeket. A vizes oldatban mért pH-érték 6,0-7,2 közt legyen.
A gyakorlatban a közeg legfontosabb tulajdonsága a sótartalma. Ha ez nem adott, akkor be kell állítani olyan szintre, ami a palántanevelés alatt jól illeszkedik a növény fejlődési szakaszaihoz. A tőzegekből a termelők 1:2 vagy 1:5 térfogatarányú vizes oldatot készítenek, és a tőzegpép vezetőképességét és pH-értékét megmérve döntenek a tápoldatozás szükségességéről. A cél mindig az, hogy a sószint igazodjon a növény fejlődési állapotához. Ha túl alacsony a sószint, akkor a növényeink elnyúlnak, laza szövetűek lesznek, ha viszont túl magas, akkor sókártételi tünetek jelentkeznek.
Az 1. és a 2. táblázat a megfelelő értékeket tartalmazza, és az ajánlott tápoldatozási gyakorlatot. A tápoldat- EC-k tekintetében széles a lehetőség, mert a tőzegek tápanyagtartalmának feltáródásával számolni kell a palántanevelés alatt.
Tőzegek
A szerves palántanevelő közegek alatt elsősorban a tőzegeket értjük, ezek szervesanyag-tartalma 20% körüli. Két fő változatuk az érett, humifikálódott állapotú, fekete síkláptőzeg – mint a hazai tőzegek nagy része – és az éretlenebb, rostos felláptőzeg.
A fekete tőzegek semleges vagy gyengén lúgos kémhatásúak, magas a kalcium- és magnéziumtartalmuk. Az ilyen közegek önmagukban, vagy más, rostos szerkezetű tőzeggel, esetleg fűrészporral, perlittel javítva magvetésre használatosak. Vagy sima, úgynevezett tépett palántát készítenek bennük, vagy tűzdelésig nevelik benne őket. (Bár a tűzdelés technológiai folyamata kiszorul a termelésből, mert egy héttel, akár tíz nappal is növeli a palántanevelés idejét, költségét. A növény karógyökér-rendszere is sérül, illetve a most kapható, 95% fölötti arányban csírázó magvakból kelő növények nem igényelnek válogatást.) Tápkockát is szoktak verni ezekből a tőzegekből.
A felláptőzegek éretlenebb állapotú, rostosabb szerves közegek. Általában savanyú kémhatásúak, ezért meszezni kell őket, hogy a pH-juk 6,0 körüli legyen. Kémiailag aktívabbak, mint a síkláptőzegek, sómegkötő-képességük nagyobb. Tápkockát is készítenek belőlük, illetve termesztő közegként is használatosak.
A nagy kocka biztonságosabb
A tápkocka mérete paprikapalánta esetében ritkán hetes, gyakrabban nyolcas, vagy tízes; uborkát 10-12-14-es cserépben, ritkán tízes, vagy még kisebb kockában nevelnek. Paradicsomot nyolcas vagy tízes kockában, de inkább 10-12-14-es cserépben. Ha félkész palántát szeretnénk, akkor az említettek közül a legkisebb közegméretet alkalmazzuk, esetleg még annál is kisebbet – attól függően, hogy mennyi időt tölt el benne a növény. Kész palánta nevelésekor a nagy közeg biztonságot ad, ha csúszik az ültetés, akkor a növények bírnak még 7-10 napot gyökérvesztés nélkül. A nagy közeg további előnye, hogy fejlett növényt kiültetve, hamarabb szedhetünk.
Kőgyapotos palánta
Szervetlen palántanevelő közegek – a kőzetgyapot, a perlit, a homok és a sóder – közül legelterjedtebb a kőzetgyapot kocka. Függőlegesen laprétegelt kőzetgyapot szálakból áll, többféle típusú, többféle szerkezetű, nedvességmegtartó képességű kapható a piacon. A tápoldat EC-értéke a kockában általában nem változik, amíg a pH-érték az első feltöltés után 0,3- 0,4 egységnyit emelkedik. Ezt feltöltéskor figyelembe kell venni. A hidrokultúrás palántanevelés alapvető szabálya, hogy ha a tápoldat ECértékét emelni kell, mert a kockában is EC-emelkedést szeretnénk elérni, akkor két egymást követő öntözéskor legföljebb 0,3 lehet az eltérés a tápoldat EC-értékében. Ha csökkentés a cél, akkor lehetőleg 0,4 legyen a legnagyobb eltérés. Ha a pH-érték emelkedik 6,6 fölé vagy 7,0 környékére, akkor a tápoldat pH-értékét 5,2-re csökkenthetjük egy-egy öntözés erejéig, amíg be nem áll a kockában a 5,8-6,5 közti pH. Utána 5,5 pH-val öntözhetünk folyamatosan.
A gyakorlatban a palántanevelés alatt sokszor előfordul, hogy elvileg nem lenne szükség öntözésre, mert a növény viszonylag kevés vizet vesz fel, a kockában pedig elegendő a víz, de mégis öntözni kell, mert a kocka pH-értéke emelkedik, az EC-értéke pedig lassan csökken, vagy nem változik. Ilyenkor, ha vizes is a kocka, át kell öblíteni, hogy a paramétereket megtartsuk az elvárt határok között.
A 3. táblázat a hidrokultúrás palántaneveléssel kapcsolatos legfontosabb adatokat tartalmazza.
Túl hideg, túl meleg
Növényfajonként eltérő a hőmérsékleti minimum, és meg kell különböztetnünk a talajés a levegőhőmérsékletet is. Ha a talaj 16 °C alá hűl, akkor a melegigényes növények fejlődése lassul, 14 °C-on minimálisra csökken a tápanyagfelvétel. A levegő hőmérséklete is meghatározó, mert a növények hőmérséklete azt követi: a levelek 0,5- 1 °C-kal melegebbek, mint a levegő.
Néhány kritikus hőmérsékleti pontot figyelembe kell vennünk. A saláta, a hónapos retek, a sárgarépa és a petrezselyem eltűri a rövid ideig tartó fagyot, de ha az tartós, akkor az edénynyalábokban megfagy a víz, és elbarnulnak a szállítóedények. Az idén tavasszal sajnos sok helyen még a fejes saláta szívlevelei is kifagytak a tartós mínusz 10 °C körüli hőmérsékleten. A retek ilyen hidegben „megrühösödik”, lehámlik a felső bőrszövete. A paprika 15 °C-on vagy az alatt partenokarp, magvatlan terméseket hoz, a paradicsom pedig 13 °C alatt nem fejleszt virágport, elágazódnak a fürtök. Az uborka fejlődése 17 °C alatt lelassul, 14 °C-on megáll. Ha a növény igényéhez képest alacsony a hőmérséklet, akkor nemcsak kötődési zavarok lépnek fel, hanem a teljes növény fejlődése vegetatív irányba fordul.
A magas hőmérséklet éppoly káros, mint a minimumértékek: 30 °C felett szintén kötődési zavarok lépnek fel. A magas nappali hőmérséklet generatív hatású. A hőmérséklet ingása szintén fejlődést befolyásoló tényező. Borús időben 3 °C, napos időben 5-7 °C lehet a különbség a napi maximum és az éjszakai minimum között, hogy a növény fejlődési irányát még ne befolyásolja. Ha ennél nagyobb a hőingás, az generatív irányba viszi a növényt.
Növényirányítás
A napi átlag középhőmérséklet növényre gyakorolt hatását csak olyan termesztő berendezésekben vehetjük figyelembe, ahol a klíma pontosan, akár 0,5 °C pontossággal szabályozható. Ilyen berendezésekben hidrokultúrában termelnek, az még nagyobb lehetőséget ad a növények irányítására. Például, ha paradicsomállományban a napi átlag középhőmérséklet nem 16,5 °C, hanem 17,5-18 °C, akkor egy hónap alatt a növény egy fürttel többet fejleszt. Az emelést elérhetjük magasabb éjszakai, vagy magasabb délutáni hőmérséklettel, ahogy a fajta igényli. Általánosságban igaz, hogy a magas átlag középhőmérséklet generatív jellegű hatás, vagyis a paprikás kertészek is növeszthetik a paprikát 20- 22 °C-os éjszakai hőmérséklettel. Így a „puha” 5/8-as termések megnőnek 6/10-es méretűre. Ezt persze a növények csak napos nappal után viselik el. Aki drágán fűt, az úgy is tud „csalni”, hogy naplemente előtt körülbelül két órával engedi fölemelkedni a ház léghőmérsékletét 30 °C-ra, majd naplementekor kinyitja a szellőzőket és gyorsan visszahűti 15-16°C-ra. A levelek gyorsan átveszik a levegő hőmérsékletét, de a termések melegek maradnak, nagyobb víztartalmuknál fogva ugyanis több hőt tároltak, mint a levelek. Mivel a termések melegebbek a leveleknél, így a napközben megtermelt tápanyagok a termésbe vándorolnak, így egy minőségi osztállyal nagyobb terméseket szüretelhetünk.
Mácsai Imre
független szaktanácsadó
