Az állattartó telepeken keletkezett hígtrágya bélsárból, vizeletből, illetve mosó- és csurgalékvízből tevődik össze, a száraz anyag tartalma 6 és 17 százalék között változik. A keletkezett lé mennyiséget az állatfajra jellemző tartási körülmények, istálló rendszerek, valamint az etetési és itatási technológiák határozzák meg. A szerves trágya környezetre káros hatása, hogy ammóniát, kénhidrogént és metánt juttat a levegőbe, amelyet korszerű trágyakezeléssel és kijuttatással minimalizálni lehet. A szerves trágyák – köztük a hígtrágya is – NPK hatóanyagtartalmuk révén a növények számára nélkülözhetetlen tápanyagforrást jelentenek. A nitrogén tartalmuk 0,4-1 százalék, a foszfortartalmuk 0,2-0,5 százalék, a káliumtartalmuk 0,3-0,6 százalék között alakul. A talajba juttatásukkal nem csak tápanyagot viszünk a termőföldbe, hanem elősegíthetjük a humuszképződést, emellett műtrágya hatóanyagot lehet kiváltani velük.
A hígtrágya kezelése és kijuttatása
A koncentrált sertéstartás trágyatechnológiái rácspadozatos kutricákra épülnek, ahol a hígtrágya a padozat alatti térben gyűlik össze és a mozgatása hidraulikusan történik. Használatosak a vízöblítéses eljárások, ahol a trágyagyűjtő csatornából vízzel mossák ki a hígtrágyát. Ismertek víztakarékosabb – úsztatásos, duzzasztásos, illetve trágyapincés – hígtrágya gyűjtő és eltávolító rendszerek, amelyeknél a hígtrágya összetételében, az istálló klímában és a trágya mozgatásában vannak eltérések. A cél az, hogy minél kevesebb víz kerüljön a hígtrágyába. A sertés hígtrágya csatornákon, csővezetékeken, szükség szerint szivattyús átemelő aknákon keresztül jut el a tározókba (lagúnákba), kedvező esetben a biogázüzemek előtárolójába.
A korszerű koncentrált szarvasmarha istállókban alomtakarékos vagy alommentes pihenőbokszos kötetlen tartásmód terjedt el, ahol a pihenőbokszok közötti trágyaútra jut a híg ürülék vagy a kevés aprított szalmával kevert trágya, valamint a csurgalékvíz. Ezt időnként szános kihúzó szerkezetek továbbítják az istálló végében található gyűjtőcsatornákba, ahonnan a híg halmazállapotú trágya szárnylapátos továbbítóval kerül a gyűjtőaknába. A szarvasmarha hígtrágya további útja hasonló a sertés hígtrágyához. Az istállón belüli hígtrágya eltávolítási technológiáknál fontos követelmény a káros emissziók és a vízzel történő hígítás mértékének minimalizálása.
Az uniós előírások szerint az állattartással foglalkozó gazdaságoknak 6 hónapra elegendő tárolókapacitásokat kell(ett) kiépíteni úgy, hogy azok zárt (szivárgás mentes) medencét illetve föld alatti, vagy föld feletti tartályos tárolót képezzenek. Ugyanez vonatkozik a biogázüzemek végtározóira is. Erre azért volt szükség, mert az EU a 91/676/EEC irányelve, valamint az annak megfelelő 49/2001 (IV. 3.) kormányrendelet együttesen meghatározzák a kijuttatási tilalmi időszakokat és különböző területeken a kijuttatás módját, valamint a megengedett nitrát koncentrációt a talajban. A rendelet előírja a nitrát direktívához kapcsolódó mennyiségi korlátozásokat, a trágyázási tilalmi időszakokat, a kijuttatás szabályait a felszíni vizek környezetében stb. A rendelet értelmében minden gazdaságnak kijuttatási tervet kell készíteni és a NÉBIH illetékes szerveivel elfogadtatni, amely alapul szolgál a hígtrágya évenkénti ellenőrizhető elhelyezéséhez. A kijuttatási terv elkészítése talajvizsgálatokat igényel és költségekkel jár, persze még mindig kevesebbe kerül, mint az a bírság, amelyet az engedély nélküli kijuttatás esetén szab ki a hatóság.
Ismert technológiák
A hígtrágyák kijuttatására három módszer terjedt el a gyakorlatban. Leggyakrabban a tartálykocsis kijuttatást alkalmazzák, amikor a tárolókból tartálykocsival szállítják ki a területre és ott a talaj felszínére engedve vagy a felszín alá injektálva juttatják ki. Kétfázisú eljárás keretében is alkalmazzák, amikor külön kiszállító jármű vagy járművek szolgálják ki a területen mozgó tartálykocsis kijuttatókat. Ennek nagyobb szállítási távolságok esetén van különösen jelentősége. A fázisbontott hígtrágya hígfázisa öntöző rendszereken (szivattyúállomás, csővezeték, hidráns, öntözőberendezés) keresztül is kijuttatható. Erre leginkább alkalmasak a nagy átmérőjű csővezetékkel szerelt csévélő dobos öntözőberendezések vízágyús, vagy ejtőcsöves konzolos kijuttatóval. A vízágyús kijuttatás jelentős szagemisszióval jár és nagyobb a tápanyagvesztesége is.
Magyarországon alig alkalmazott megoldás a köldökcsöves kijuttatás, amelynek során lagúnából vagy hidránsról dolgozva a hígtrágya a talajon húzott kopásálló és nagy szakító szilárdságú flexibilis csővezetéken jut el a traktorral üzemeltetett injektorhoz és azon keresztül kerül a talajba. Ennek a nagy kijuttatási teljesítmény a rendkívüli előnye, nem kell a nagytömegű tartálykocsit vonszolni a területen, ezért kisebb teljesítményű traktor is elegendő az injektáláshoz. Hátránya, hogy a tározó körzetében maximum 1 km távol ságon belül használható. Földalatti elosztó hálózaton (gerincvezetéken) és hidránson keresztül nagyobb távolságra is eljuttatható a hígtrágya.
Tartálykocsis megoldással
A gyakorlatban a hígtrágyák kijuttatására alkalmazható tartálykocsik kompresszoros kiszolgálású szívó-nyomó rendszerű folyadékmozgatással rendelkező nyomástartó tartályos kivitelben, vagy töltő-ürítő szivattyúval felszerelt kivitelben állnak rendelkezésre. Ez utóbbiaknál a tartálynak nem kell nyomástartónak lennie, akár műanyagból is készülhet. A méretüket és a konstrukciójukat a tartályuk térfogata befolyásolja leginkább, amely 3 m3-től 35 m3-ig terjed a gyakorlatban. A 100 LE alatti motorteljesítményű traktorokkal von tatható 10 m3 alatti tartálykocsik a kisebb méretű üzemekben képesek kiszolgálni a trágyázási technológiákat. A nagyobb gazdaságok nagyobb (200 LE feletti) teljesítményű erőgépeihez és a trágyázási technológiáikhoz a 18-35 m3 közötti tartálykocsik illeszkednek leginkább. A tartálykocsik jelenleg nagyrészt „egytengelyes konstrukcióban” – a vonórúdjaikon keresztül a traktorra terhelést átadó kivitelben – készülnek. A kisebbek egy tengellyel, a nagyobbak azonban egymáshoz közeli tandem – tridem – vagy quatro többtengelyes konstrukcióban készülnek.
A tengelyek száma igazodik a kocsi tömegéhez és ballonos kerékméretével együtt a talajnyomás minimalizálásához. A kompresszoros tartálykocsik (szippantók) a tartály hátsó töltő- ürítő csonkján szívják fel a hígtrágyát a tárolókból azáltal, hogy a vonórúdra telepített kardánhajtású kompresszor 60-80 kPa vákuumot képez a tartályban. Kijuttatáskor a kompresszor 50-250 kPa túlnyomást hoz létre a tartályba, amely kipréseli a hígtrágyát a tartályból ürítés vagy kijuttatás során. A töltő-ürítő szivattyúval felszerelt – főleg a nagyobb tartálytérfogatú – tartálykocsiknál, melyeknek feltöltését és ürítését nagy teljesítményű lapátos-, csavar-, vagy speciális forgórészekkel kialakított zagyszivattyúk végzik. A szivattyúk teljesítménye 6-9 m3/min között változik, melyek 25-30 bar nyomáson dolgoznak. A szivattyúkat gyakran építik össze homogenizátorral is. Ezeknél a tartálykocsiknál gravitációs töltőcsonkot is kiépítenek, amelyeken keresztül a trágyatároló homogenizáló szivattyúja is feltöltheti a kocsi tartályát.
A tartálykocsikkal a területre kiszállított hígtrágya szétterítése történhet a tartály ürítőcsonkjára szerelt ütközőlapos terítőkkel (főleg kompresszoros tartálykocsiknál) 8-10 m munkaszélességgel. Ez a kijuttatási módszer erős szagterheléssel és hatóanyag veszteséggel jár. Egy sor EU-s országban emiatt korlátozzák a kijuttatásnak ezt a formáját. Sokkal környezetbarátabb kijuttatási módszer az ejtőcsöves talajfelszínre juttatás. Ebben az esetben a tartály végére rotációs elosztófejjel felszerelt keretes ejtőcsöves adapter kerül, amelynek 40-100 db ejtőcsövén keresztül a talajfelszínre áramlik a hígtrágya. Munka végeztével a kijuttató keret a tartálykocsi oldalához hidraulikusan behajtható és szállítás közben nem jelent akadályt a közutakon. A hígtrágya elhelyezésének legkorszerűbb és egyben a legkörnyezetbarátabb módja a talajba injektálása, amely a tartálykocsikhoz kapcsolt injektorokkal végezhető. A talajba jutó kapás-, vagy tárcsás, 12-15 cm mélyen dolgozó injektorok sűrű osztásban a kocsira függesztett gerendelyre vannak felfűzve és flexibilis csöveken jut el hozzájuk a rotációs elosztófejtől a hígtrágya. Az injektáló keretek munkaszélessége nem ritkán a 12-16 métert is eléri. Szállításkor a talajból kiemelhetők és összecsukhatók. Az ejtőcsöves és az injektoros kijuttatás mind a kompresszoros, mind a szivattyús tartálykocsiknál egyaránt alkalmazható. A szivattyús rendszereknél azonban jobban szabályozható a kiadagolt mennyiség, amely a szivattyú szállítási teljesítményének és a gépcsoport munkasebességének változtatásával valósítható meg.
Különleges módszerek
Legújabban megjelentek a sávművelő (StripTill) injektorok, amelyeket a minimális talajművelő termesztési rendszerekben alkalmaznak. A tarlóban az első húzást a sávművelő injektorok végzik a növényekre jellemző sortávolságban, általában talajhasító kapákkal 20 cm-es sávot megművelve és ebbe injektálják a hígtrágyát. A későbbiekben, ezekben a művelt és injektált sávokba történik a vetés mindig ugyanazon nyomon haladva. 
A sorközöket nem művelik, csupán a gyomokat irtják, ezzel energiát és költséget takarítanak meg.
Sávművelési technológiával kevés ráfordítással kiváló terméseredmények érhetők el, és a hígtrágya is a leghatékonyabban hasznosul. A pontos sorkövetéshez és a sorcsatlakozásokhoz a gépeket üzemeltető traktorokat DGPS vezérelte automata kormányzással érdemes felszerelni, ez a rendszer képes memorizálni a nyomvonalakat akár több évre is. Ezzel a módszerrel a művelőutas technológiáknál a széles sortávú növények esetében a sorközbe injektálás is megvalósítható.
A műholddal történő vezérlésnek a hígtrágyák hektáronkénti dózisának pontos tartásában is fontos jelentősége van. A talajvizsgálatokkal összeállított tápanyagellátottsági mutatókat rögzítő talajtérkép alapján – a táblán belül – tartálykocsis szerelvény helyspecifikusan képes kijuttatni a hígtrágyát. Ennek vezérlésére a korszerű tartálykocsikat megfelelő elektronikával szerelik fel. A táblán belüli helyspecifikus kijuttatás fontos jelentőséggel bír a nitrát direktívában meghatározott 170 kgN/ha követelmény betartásában. Ez azt jelenti, hogy 0,8 kg/m3 N-tartalmú sertés hígtrágyából a követelmény betartása mellett maximum és évente 240 m3/ha hígtrágya juttatható ki. Az átlagos mennyiség táblán belüli differenciálásáról az elektronika gondoskodik.
