Lapunk idei 34. számában, a 22. oldalon olvasható, hogy a karan tén lis tán szereplő Rhagoletis completa előfordulása a környező országok után nálunk is bizonyítást nyert Kőszeg környékén. Budapest kertes körzetében a diófákon az új kártevő megjelenését vizsgálva, már hatodik éve rendszeresen megfigyelhető a zöld dió burkának jellegzetes károsítása. Okozója eddig mindig a Chloropidae, a gabonalegyek családjába tartozó Polyodaspis ruficornis, a fekete dióburoklégy volt. Ez a faj az egész eurázsiai földrészen elő fordul Finnországtól Mandzsúriáig, délen pedig a Földközi-tenger medencéje körül. Lárvája a dió zöld burkában él, de mogyoróból, kenderből, aszatok fészekvirágzatából is kinevelték. Szivarsodró eszelények (Byctiscus és Apoderus fajok) levélsodratában, és gyümölcsdarazsak (Hoplocampa fajok) lárváinak társaságában is észlelték, bomló szerves anyagokat fogyasztva. Esetenként a gyümölcsmolyok és a kukoricamoly külső élősködőjeként figyelték meg.
Az idén a dió virágzása idején erős éjszakai szállított fagy után a termős és a porzós virágok is megfeketedtek a fákon, végül mégis közepes termés lett. Az érés idejére azonban a termésnek csak egyötöde maradt egészséges, a negyede almamolyos, és több mint a fele baktériumos fertőzés áldozata lett. A lehullott diók 68 százalékában a Polyodaspis ruficornis lárvái fejlődtek ki a burokból táplálkozva, a csonthéjat ürülékükkel szennyezték és lemoshatatlanul megfeketítették. Erős baktériumos fertőzés, vagy almamoly- károsítás nyomán a dió belsejébe is behatoltak, ott táplálkoztak és bábozódtak is. Az esetleges élősködésüket az almamoly-hernyókon eddig nem sikerült megfigyelni.
A 2,5-3 mm-es dióburoklégy teste és gyér, de erős szőrözete is fekete. A sűrű, durva pontozás miatt a teste fénytelen. A középső és a hátulsó lábán a lábfejek sárgák, az elülső lábfejei barnák, amint a szájszerve és a csápjának az alsó része is. A szárnya víztiszta, sárgásbarna erezetű. Az első legyek márciusban jelennek meg, a tömeges rajzásuk nyár közepén, zömében júliusra esik, majd meleg őszön szeptemberben, október elején is repülnek.
A nőstény legyek a dió zöld burkára rakják alig milliméteres hófehér, hengeres, a két végén csúcsos petéiket, előszeretettel a már baktériummal vagy almamollyal fertőzött, esetleg jégverte termésekre. Az épnek tűnő dióburkon is vannak azonban olyan apró sérülések, amelyeken keresztül a lárvák már képesek behatolni.
Az apró nyüvek csoportosan rágnak a zöld burkokban és sötét ürülékükkel maradandóan elszínezik a dió csonthéját. A nedves időjárásban rothadásnak induló baktériumosan fertőzött, de még puha csonthéjú diók belsejébe is behatolnak és a magkezdeményen táplálkoznak. A kifejlett nyüvek 3-4 mm-esek, vékony bőrük alatt jól látszanak a belső szerveik és barnás béltartalmuk. Testük végén, a farlapjukon két jellegzetes, csapszerű kinövést viselnek.
A nyüvek a fejlődésük helyén, a burok alatt, a csonthéjon, vagy a dió belsejében bábozódnak csoportosan. A 3 mm-es tonnabábok vörösbarnák, feji részükön két apró szarvacskával, a hátsó részük pedig szögletesen ellaposodik.
A károsító báb alakban telel a lehullott termésekben, vagy azokból kihullva az avarban. A kártétel megelőzésére a lehullott, károsított termést feltétlenül érdemes minél hamarabb összegyűjteni és megsemmisíteni.
A legbiztosabb az elégetés. Üzemi ültetvényekben az almamoly elleni védekezés bizonyára a dió buroklégy ellen is hatásos.
Almamoly a dióban
Az igen nagy alkalmazkodó képességű almamoly elterjedése eredetileg a vadalma élőhelyére korlátozódott földrészünkön. Gazdanövényének, nemesített fajtáinak elterjedésével azonban az almamoly is meghódított öt kontinenst. Később bővült a gazdanövényeinek köre is a Rosaceae családon belül, majd más növénycsaládokra, így a diófafélékre is kiterjedt.
Kialakult olyan népessége, amelyik a diófa adottságaihoz alkalmazkodott, a későbbi fakadáshoz és a gyümölcsfejlődés szűkebb időszakához. Az eredetileg 2-3 nemzedékes kártevő számára a diófa általában csak egy nemzedék kifejlődését teszi lehetővé. Az áttelelő hernyók tavasszal bábozódnak, majd június elején az esti órákban kezdenek repülni az első lepkék. Rajzásuk, párzásuk július végéig elhúzódik. A tojásrakást a nőstények a mogyorónyi diókon kezdik és a csonthéj kialakulásáig folytatják. A kikelő hernyók a zöld burkon apró sérüléseket keresnek és ott rágják be magukat, illetve behatolásra alkalmas hely még a dió bibepontja és két termés találkozásának pontja is. A dióban mindig egy hernyó fejlődik, ha esetleg több rág be egy termésbe, akkor a nagyobb megöli a kisebbet. A hernyó a tápláló dióbélen három hét alatt kifejlődik és a kocsány nyílását kiszélesítve kirágja magát a kemény csonthéjból.
Telelésre a diófa mély kéregrepedései kínálnak biztonságos helyet, ahol vastag szövésű gubót szőve tavaszig meghúzódnak.
