A különböző méhészeti füstölő berendezések elterjedése a szakmában szinte egyidős a füstölési technológia kialakulásával. Az első készülékek még az akkoriban használatos lapkák elégetésére és az égés során a keletkező füstnek a kaptárba történő bepumpálására szolgáltak és szolgálnak napjainkban is. A későbbi füstölőkben az amitráztartalmú készítményeket vagy hígítás nélkül párologtatják a kaptárba, vagy valamilyen hígító szer (vivőanyag), pl. petróleum, víz kíséretében alkalmazzák. Ismereteim szerint az utóbbi időben ezek a készülékek terjednek a legjobban.
Füstölő-ködölő készülékek
Találkoztam már hazai és külföldi gyártók fejlesztéseinek eredményeként készült eszközökkel, ugyanakkor többektől hallom, hogy jó magyar szokás szerint a „majd én csinálok egy ennél is jobbat” felkiáltással hozzáfognak a jól bevált készülékek otthoni összebarkácsolásához. Azt is sajnálattal tapasztalom, hogy a méhészeti vásárokon látható eszközök egy része mellé a forgalmazó nem ad használati utasítást, vagy ha ad, akkor azt elolvasva komoly szakmai hiányosságokra lehetünk figyelmesek. Erre az egyik legjobb példa, hogy van, aki (egyébként helyesen) a védelem céljára alkalmas hatóanyagok rotációját javasolja, ugyanakkor elköveti azt a hibát, hogy erre a célra az egymással megegyező hatóanyag-tartalmú szereket tartja megfelelőnek (bizonyára tévedésből).
A problémát fokozza annak az ismeretnek a hiánya is, hogy sok esetben sem a gyártó, sem a felhasználó nem tudja azt, hogy egy kezelés alkalmával hány mg amitrázt kell bejuttatni a kaptárakba ahhoz, hogy az még éppen hatékony legyen az atkák ellen, vagy mekkora az egy családnak maximálisan adagolható hatóanyag mennyisége.
Ez a magyarázata annak, hogy találkozhatunk olyan méhészetekkel, ahol a lépekben igen magas az amitráz bomlástermékek koncentrációja (akár több mint 20 mg/kg), ugyanakkor a méheket megvizsgálva látjuk, hogy azok a fentiek ellenére mégis erősen atkásak. Ennek az ellentmondásnak csak az lehet a magyarázata, hogy a kezelések alkalmával az atkák valamilyen okból (pl. azért, mert éppen a fiasításban tartózkodnak) kikerülik a hatóanyaggal való találkozást, de az is lehet, hogy egy röpkörzeten belül található atkás család (faodúban megbúvó raj) lerablásának eredményeként a füstölési kúra befejezését követően kerülnek be a paraziták a kaptárba. A lépeknek az előbb említett magas amitráztartalma egyébként mindenképpen arra enged következtetni, hogy valami baj van a védelmi technológiával. Vagy túl gyakran, vagy nem a helyes dózisban alkalmazza a méhész a védelem céljára használatos szert.
Be kell mérnünk
A monitoring vizsgálatok alkalmával szerzett tapasztalataim során szembesülnöm kellett azzal a problémával, hogy sajnos igen gyakoriak az adagolási problémák, és ez különösen azokban a méhészetekben fordul elő, ahol a jól bevált készülékek helyett valamilyen utángyártott („… elvén működő”) másolatot alkalmaznak.
Ha idáig eljutottunk, felmerül a kérdés, hogy mit tegyünk a helyzet javítása érdekében? Hiúság volna azt gondolnom, hogy cikkemet olvasva mindenki eldobja az előbb pellengérre állított készülékek tömegét (pedig véleményem szerint ez lenne a legjobb megoldás). Azt sem gondolom, hogy az előbbivel párhuzamosan javaslatomra mindenki a bevált, bár kissé drágának tartott eszközök vásárlásába kezd. Tehát nem tudok jobbat mondani, mint hogy valamilyen módon be kell mérnünk a rendelkezésre álló berendezésünk által kipumpált füstköd családonkénti hatóanyag-tartalmát.
Ha ezt az értéket ismerjük, akkor már csak azt kell tudnunk, hogy hány milligramm amitráz jelenti azt az ideális hatóanyagmennyiséget, amelynek segítségével hatékonyan védekezhetünk az atkák ellen, ugyanakkor nem okozunk kárt a méhekben. Erre a kérdésre a méhészektől nem szoktam választ kapni, pedig viszonylag egyszerűen rá lehet jönni a megoldásra. Nézzük hogyan? Induljunk ki a füstölőlapkákban alkalmazott családonkénti hatóanyag-mennyiségből:
1. Varrescens füstölőcsík: 15 mg amitrázt tartalmazott eredendően (a készítmény már nincs forgalomban).
2. Antivar füstölőcsík: 10 ml 20%-os amitrázoldatot tartalmazott, ezt kellett elosztani 100 db csíkra, így egy lapkára tehát 20 mg hatóanyag jutott (már nincs forgalomban).
3. Varidol füstölőcsík: 5 ml 12,5%-os oldatot tartalmaz, ezt kell elosztani 50 db csíkra, így egy lapkára 12,5 mg hatóanyag jut.
4. Varratraz füstölőcsík: 10 ml 15%-os amitrázoldatot tartalmaz, ezt kell elosztani 50 db csíkra, így egy lapkára 25 mg hatóanyag jut.
A fentiekből egyértelműen látszik, hogy a családonkénti helyes dózis 10-25 mg értéken mozog.
Hogyan számoljunk?
Milyen módon juthatunk el oda, hogy füstölőeszközünk is ennyit adagoljon? A következőket javaslom:
1. Töltsük fel a készüléket hatóanyagot nem tartalmazó vivőanyaggal (pl. ha petróleumot használunk, akkor azzal).
2. Imitáljuk a tényleges használatot. Indítsuk el a készüléket és pumpáljuk ki az előzőleg bemért vivőanyagot (ürítsük le a tartályt), és számoljuk le, hogy hány „lövésre” volt elegendő a bemért oldat mennyisége. Így már látható, hogy egy-egy pumpálásra hány ml anyagot adagol készülékünk. Az egyszerű számítás érdekében tegyük fel, hogy a tartályunk összesen 100 db pumpálás hatására ürült ki.
3. A füstölőcsíkok esetében említett dózisvariációkat ismerve megállapítható, hogy a családonként alkalmazott 10-15 mg már hatékonynak számít. Kalkuláljunk egy közepes adaggal, 12,5 mg/család mennyiséggel.
4. Ha egy tartály 100 családra elég, akkor tehát 100 család kezeléséhez 100×12,5 mg hatóanyagra van szükség. Ez 1250 mg. Már csak az a kérdés, hogy ennyi hatóanyag kiméréséhez hány ml amitráztartalmú oldatra van szükségünk?
5. Ha kiindulunk abból, hogy 1 liter 12,5%-os hatóanyag-tartalmú készítményben 125 g amitráz van, akkor 1 ml 125 mg-ot tartalmaz, így könnyen kiszámítható, hogy a recept szerinti adagban (10 ml) összesen 1250 mg hatóanyag található. Ez viszont azt is jelenti egyben, hogy amennyiben készülékünk az első és az utolsó billentyű nyomásra is ugyanany-nyit adagol, akkor minden rendben van. A fentiekből tehát az is látszik, hogy az előbb részletezett számítással a szernek csak az átlagosan kijuttatott mennyiségét tudjuk kalkulálni. A valósan kijuttatott hatóanyag mennyisége a teli és az ürülő félben lévő tartály esetében ettől eltérhet.
Természetesen visszafelé is gondolkodhatunk, ami azt jelenti, hogy ha 12,5 mg hatóanyagot akarunk bejuttatni a kaptárakba, akkor ehhez családonként 0,1 ml 125 g/l töménységű amitrázoldat kell. Ha pedig a készülékünk egy tartályfeltöltéssel 100 család kezelésére alkalmas, akkor a teli tartályba összesen 10 ml amitráztartalmú oldatot kell bemérnünk.
Tóth Péter
