Besenyei Péter figyelmes házigazdaként részletes leírást küldött, hogyan jutunk el hozzá, mert névtáblák nem segítenek a zöldben rejtőző, tájba illeszkedő ház megtalálásában. Az országúton autózónak semmi se árulkodik arról, milyen idilli környezet vár a szántókon túl.
„Úgy nézzenek körül, hogy itt a média nem szokott járni!” – ad nyomatékot a ház ura a barátságos fogadtatásnak. Oldalán tekintélyes házőrző: Szergej, a hetvenkilós moszkvai őrkutya. A ház előtt félkörívben levendula-borította támfalak, a bejáratnál hangulatos medence tavirózsákkal, aranyhalakkal. Ám az igazi varázslat ezután következik! Belépve az igényesen kialakított, szinteltolásos házba, meglepő látvány fogad: a nappali üvegfalán át egyenesen egy gyönyörű tóra látni. A víz fölé nyúló, fából készült nagy teraszon úgy érezni, mintha a ház maga is a tóra épült volna. A lépcsőnél csónak ring a vízen, azzal lehet átevezni a szemközti szigetre. Ezer színben csillog a tó, partján galériaerdő, tükrére hajló füzekkel, susogó nádassal. Mélységes a természeti csönd, beleolvad a tücsökciripelés, békakuruttyolás, madárcsicsergés, méhzümmögés. Másik, szinte időtlen világba érkeztünk.
– Hogy lelt erre a mesebirodalomra? Igaz, hogy repülőről látta meg?
– Kerestem a levegőből is, de végül az egyik barátom ajánlotta. Olyan helyet akartam találni, ami nincs beépítve, ahol nincsenek házak, szomszédok. Itt pár éve még egyéb se volt, mint nádas, szuttyogós mocsár. Nézze csak – mutatja a telefonján a képeket. Amikor mondtam Tündének, a feleségemnek, hogy itt tó lesz, meg ház, igen furcsán nézett rám, nem akarta elhinni. Aztán a mocsarat kikotortattam gépekkel, megépült a gát, és hat éve elkészült a tó a szigettel.
– Milyen víz táplálja?
– Van egy kis bodméri vízfolyás, a Vértesből jön le. Mivel fölöttünk is, mellettünk is van tó, ez meg mocsaras völgy volt, tudtam, hogy lesz, ami tölti. Egy métertől három méterig mélyül a meder.
– Sok időt tölt a tavon?
– Gyakorlatilag a vízparton élünk. Nyáron fürdünk benne, télen, ha befagy, korcsolyázunk rajta. Rengeteget fotózok: a tökleveleket, madarakat, a napnyugták fényeit, a nap keltében gőzölgő vizet. Téma van bőven, csábítja az embert. Mindennap kijövünk a teraszra, itt isszuk meg a reggeli kávét, este itt üldögélünk, jó időben kinn is alszunk.
– Megeszik a szúnyogok, de üsse kő!
– Itt nincs szúnyog. Hiába van erdő, mocsár, víz, szúnyog alig akad. Viszont annál több a madár. Jár itt szürke gém, fehér kócsag, jégmadár, hattyú, mindenféle. Egy ilyen tó megadja az élővilágnak, ami kell.
Nem leszek a rabja
– Arról többször mesélt, hogy a repülésbe hat esztendősen szeretett bele, amikor a család Szentgotthárdról a Budaörsi Repülőtér közelébe költözött. A természet iránti fogékonysága is gyermekkorából ered? – Négyéves koromban vitt el édesapám először a Rába-partra pecázni. Azóta is szenvedélyem. A horgászásban nem az a jó, hogy a halakat piszkálom, hanem, hogy a víz mellett az ember átadja magát a nyugalomnak, nézi a madarakat, a siklókat, a békákat, a kiugráló halakat. Hogy érzi: maga is a természet része. Ez nagyon szép. Laktam én városban is sokáig, de mindig szerettem volna kertes házban élni, az kedvesebb a szívemnek.
– Az előző kertje közelebb állt ahhoz, amit „hagyományosan” kertnek tartanak.
– Korábban Herceghalomban hatalmas díszkertünk volt, úgy 500 féle növénnyel, rengeteg virággal. Sok munkát követelő, igényes kert volt, ott elkelt a szakértő kertész segítsége.
– Miért jöttek el?
– Benn volt a faluban, én meg vágytam a zöldbe. Ez jobban tetszik. Mi, ha nyaralni indulunk, akkor se városokat látogatunk, hanem megyünk ki a természetbe. Itt nagy a tér, hektárokban mérhető. Két és fél éve lakunk itt, azóta kutyákat is tarthatunk, nagytermetű, mozgékony jószágokat, akik éjjel-nappal szabadon járnak-kelnek. Habár most már körbekerítettük a területet, mert a vadak lerágták a friss telepítésű facsemetéket. És azt se akarjuk, hogy a kutyák kergessék az őzeket, vaddisznókat.
– Milyen fákat ígérnek a kis fiatal suhángok?
– A ház fölé akácerdőt telepítettem, a bevezető út mentén juharfák cseperednek, a nádast platánsor szegélyezi. Még kicsik, de hamar megnőnek. Alig várom, hogy beinduljanak. A túlparti füzeket öt éve ül tettem, pici csemeték voltak, és ma már derék nagy fákként borulnak a vízre. Nagyon szeretem a fákat!
– Ki dönti el, hogy milyen növények jöjjenek?
– Közösen. Elhatároztuk, hogy kell fa, és együtt mentünk a faiskolába kiválasztani. Én minden növényt szeretek, ami nem szúrós, de kijelentettem: nem akarok többet díszkertet, nem akarok a kert rabja lenni! Azért itt is adódik munka. Traktorral nyírom a füvet, és bár van automata öntözőrendszer, az új ültetésű facsemetékre ügyelni kell a nyári melegben.
A szőlő meséje
Megkerüljük a házat, elmegyünk az épület falához takaros rendben fölrakott kandallófa- hasábok mellett, megnézegetjük Tünde kedvenc rózsaágyását, és előresétálunk a bejárathoz. A támfal illatozó levendulabokrai alatt rusztikus régi szőlőprés lepi meg a látogatót. Mint kiderül: a borospince „cégére” a hatalmas faalkotmány. A százéves prést a szlovén határ mellől hozatta ide Péter.
– Akartam komolyabban szőlőt telepíteni, meg is volt rendelve 500 tő, de a párom lefújta. Azt mondta, ez még korai, nekünk még nincs annyi időnk, amennyi a szőlészkedéshez kell. Igaza volt! De kárpótlásul azért kaptam tőle egy szőlőtőkét.
– Akkor az feszít büszkén a borozó oldalában, a zöld füves-tetős épület sarkán. Fehér kavicskoszorú szegélyezi a tövét, láthatóan nagy becsben tartják. Egyetlen szőlőnyi idő azért akad az elfoglaltságaik közepette…
– Tünde fogászati asszisztens egy magánrendelőben, és hetente kétszer jár be dolgozni Budára. Én „szabotálom” a városba járást, csak akkor megyek, ha dolgom van.
– És gyakran van? A hazai közönség leginkább az augusztus 20-ai, vagy mint idén, a május 1-jei légi bemutatókon látja. Olyankor a Duna-parton egy tűt se lehet leejteni, annyian érdeklődnek.
– Régebben több alkalom adódott itthon. Emlékszem olyan május 1-jére, hogy nyolc bemutató volt, Békéscsabán kezdtem és Szombathelyen fejeztem be. Ma már inkább külföldön van lehetőség. Főleg, hogy három éve nincs Air Race-futam Budapesten.
– Ez a sportág a legrangosabb erőpróba a műrepülő pilóták színe-javának, és egyben a leglátványosabb esemény a nézőknek is. Nagyon hiányzik?
– Hiányzik, és úgy érzem, nagy kár az országnak. Sorra jöttek az e-mailek a világ minden pontjáról, a kint élő magyaroktól, hogy mekkora élmény volt hosszú évtizedek után újra látni a saját tévéjükön a Parlamentet, a Lánchidat. 130 országban ment a közvetítés, mi ingyen kaptuk a versenyt, rengeteg turista érkezett. Óriási ország imázs-lehetőség! De talán lesz még újra…
A boldogság titkai
Hirtelen felcsendül Péter mobiljából egy régről ismerős dallam. Mi is ez? Hát persze! A tévé népszerű tudományos híradójának, a Deltának a főcímzenéje. A Song of the Second Moon, a Második Hold zenéje. Egyből beugrik a nyitókép is a deltaszárnyú repülővel…
Lám, Besenyei Péternél minden stílusos, a legapróbb részletekig. A merészen újjávarázsolt mocsárvidék, a saját tervezésű ház a repülés emlékeivel és kellékeivel, a tér, amivel körülveszi magát. Az, hogy a levegő tágassága, szárnyaló szabadsága mellett itt lenn a földön is ekkora szabad térrel él – sokat elárul a karakteréről. Előkerül a ház csinos, kedves asszonya is, metszőollóval, kannával. Tarka rózsáit szépítgeti, és nevetve meséli, milyen „közelharcot” vívott értük, amíg meggyőzte férjét, hogy valamivel csak „föl kell dobni” a sok zöldet. Van más kedvence is, mint a szépséges orchideák, vagy a maldívi pálma, amit költözéskor is magukkal hoztak.
– Amikor Herceghalomba költöztünk, vettünk egy kis konténeres fenyőt. Építkezéskor volt azon szegényen sitt, mész, minden. De túlélte, megnőtt, gyönyörű lett! Szívesen magunkkal hoztuk volna, persze nem lehetett. Ültettünk hát ide is egy kicsi fenyőt, az már itt velünk fog megnőni. Szeretem a terasz fűszerkertjét is, ahonnan friss menta, snidling, petrezselyem, paprika, paradicsom kerül a konyhába. Szívesen főzök, és öröm a kerti munka is – mondja Tünde. Közben visszatért Péter is.
– Olvastam a honlapján az életfelfogását, miszerint: „A boldogság alapja az elégedettség. Érhetünk el bármit, kaphatunk a sorstól bármi jót, ha azzal nem vagyunk elégedettek, boldogtalanságra vagyunk ítélve.”
– Ez minden élethelyzetre igaz.
– Felülről láthatja a világot, ahogy sokan csak álmaikban. Száznál több dobogós helyet ért el rangos versenyeken. A saját otthonához merész képzelőerővel, saját tájat teremtett magának. Most minden szép és jó?
– Eddig is az volt.
