– Örököltem a méhészetet, édesapám még 1961-ben vette az első családot. Dolgozott az Adolf-majori méhészet vezetőjeként, s a tevékenységgel hamarosan országos hírnévre tett szert – idézte az előzményeket Skapér Zoltán, miközben kisszentgróti háza végében megmutatta a kaptár „telephelyet”. – Sajnos 1969-ben baleset érte, így át kellett vennünk tőle a munkát. Ekkor 15-16 éves voltam, s bizony nagy feladatot, kihívást jelentett a harminc-negyven család napi kezelése. De bevallom, ez idő alatt nagyon megszerettem a méheket. Csodálatos kis élőlények, szépek, szorgalmasak, egyszerűen lelkük van. Miközben otthon méhészked-tem, néhány éven át különböző helyeken dolgoztam, de 2008-ban úgy döntöttem, hogy kizárólag a méhészettel foglalkozom. A szükséges ismereteket a szőcsénypusztai szakiskolában sajátítottam el, majd az akkor már nyolcvan családos állományt éveken belül 360-ra fejlesztettem. (…)
Aki belekóstol, az nem hagyja abba
Imádja a méheket, szereti a mézet. Skapér Zoltán zalaszentgróti méhész állítja: a méhészkedésnél nincs jobb dolog a világon. Mi tagadás, nagy odafigyelést igényel, de a csoda örök. Aki belekóstol, soha nem hagyja abba. Igaz ez a méz fogyasztására is, aki megízleli, egy életre megszereti.
Forrás:
