A kivételes őshonos

A fajta történetét nem lehet elválasztani az emberek, a családok történetétől, talán azért, mert még élnek azok a juhászok, akik a múlt század harmadán, derekán gyerekként kisbojtárnak állva őrizték, legeltették a cigája nyájakat. A fajtához egyfajta makacsság is társult. Sokszor elhangzott: nem adom el, csak azért is megtartom az állományt. Talán azért alakult így, mert a cigája szép állat. Legalább olyan szép, mint a magyar szürke a szarvasmarhák között. És a tenyésztői akarásukkal, ragaszkodásukkal mintha meg akarták volna előzni a csavart-szarvú racka tenyésztőit. ízlés dolga, kinek melyik tetszik jobban. Tény, hogy a cigájának talán több volt a haszna. Gyapja ma már ennek is eladhatatlan, de tejet többet termel, hús – ha ki tudja várni a juhász – nagy súlyban van rajta, íze a kevés faggyú miatt jó. (…)