Levélbolhák évről évre

Éghajlatunk melegedése kedvez a levélbolháknak. Először a júdásfákat lepték el, de a selyemakácot is sanyargatja ázsiai eredetű levélbolhája. Újabb jövevény a babérlevélbolha és az ezüstfa-levélbolha. Régebb óta honosak nálunk a galagonya-, a körte- és a puszpáng levélbolhák.

Júdásfa

A júdásfa-levélbolha (Cacop­sylla pulchella) valószínű-leg az első olasz importfákkal lelt nálunk új hazára. Az
utóbbi évek enyhébb telei és melegebb nyarai kedveztek gyors elszaporodásának: már nem csupán az újonnan telepített júdásfákon, hanem a több évtizedes idő-sebb fákon is tömegesen károsítanak. A bolhák által szívogatott levelek növekedése leáll, a nyár közepére őszi lombszín és korai levélhullás jelzi a bajt. Az áttelelt levélbolhák a virág- és a hajtórügyek fakadásakor jelennek meg a júdásfákon, és megkezdik hosszúkás, sárgásfehér tojásaik lerakását. A zsenge levélkéken szívogató lárvák gyorsan fejlődnek, testüket hosszú viaszfonalakkal álcázzák, és igen bőségesen ürítenek. Tápanyagban gazdag ürülékükre rendszeresen rájárnak a hangyák. A kevésbé gyakorlott szeműek figyelmét a ragadós ürülékgömböcskék tömege hívja föl a károsításra. Fejlődésük során a vedlő lárvákon szárnykezdemények jelennek meg, majd vedléssel jól repülő és bolhaként pattogva elugró szárnyas és szaporodóképes egyedek fejlődnek. A kifejlett egyedek addig maradnak a fejlődésük helyén, amíg zsenge fiatal leveleket találnak, azokra raknak tojást a vastagabb erek mentén egyesével a hosszanti oldalukra fektetve. A szárnyas alakok ha nem találnak zsenge leveleket, akkor új tápnövényt keresve szárnyra kelnek.
A korán beköszöntő nyári szárazság leállítja a júdásfák hajtásfejlődését, ezzel együtt a kártevő szaporodását. Csapadékos nyáron, mint az előző júliusban is, élénk marad a tojásrakási tevékenység. Ez
azért is lehetséges, mert az erős fagykárt szenvedett fák az épen maradt részeiken új hajtások sokaságát nevelik.
A levélbolhák tömeges szívogatása nehezíti az új hajtások fejlődését, rontja a beérésüket, így érzékenyebbé
válnak a téli fagyra. A kártételre különösen fogékonyak az amerikai júdásfa (Cercis canadensis) Forest Pansy nevű, vörös levelű változata és a kínai júdásfa (Cercis chinensis) Awondale fajtája. Ezeken olyan mérvű lehet a lombkártétel, hogy védekezés nélkül a fiatal csemeték a nyár közepére elpusztulnak. A levél bol halárvák sokasága a ragadozó rovaroknak is táplálékot nyújt, elsősorban a hétpettyes katica és lárvái számára kínálnak terített asztalt, ahol velük osztoznak a zengőlégy- és a fátyolkalárvák, illetve a ragadozó poloskák is. Sajnos azonban azok együttesen sem elegendők a károsító megfékezésére, elkerülhetetlen tehát a levélbolhák ellen engedélyezett szerek bevetése.

Selyemakác

A selyemakác-levélbolha (Aciz­­za­ jamatonica) ­nyaranként több nemzedéke lévén, egymás mellett tömegesen találjuk a tojását, fejlődő lárváit és 2 milliméteres sárgászöld kifejlett alakjait a selyemakácokon. Azt vesszük észre a leghamarabb, hogy a selyemakácfák alatt mindent vastagon szennyez a ragadós ürülék és a fehér viaszváladék. A levelek szélére rakott tojásokból kikelő lárvák a levélerek mentén, a virágzatokon és a terméseken szívogatnak, a károsított levélkék pöndörödnek, és a fa korai lombhullatással igyekszik megszabadulni vámszedőitől. A következő években föltehetően a természetes ellenségeik, a
ragadozó rovarok fékezik majd a kártevő túlszaporodását. Aki nem akar kockáztatni, az a selyemakác lombosodása idején legyen résen, és a kártevő első megjelenésekor permetezzen a levélbolhák ellen ajánlott készítménnyel.

Babér

A babérlevélbolha (Trioza­ alacris)­gubacsai 2009. nyár elején kertészeti árudában hívták föl magukra a figyelmet. A nagyméretű edényes babérokat gubacsszerűen besodródott, megvastagodott,
elszíneződött levelek csúfították el, a kártevő nyilvánvalóan Olaszországból érkezett a tápnövényével. A jövevény mediterrán vidékeken honos, ahol a babér szabadföldön él. A babérlevélbolha is csak fagymentes vidékeken képes védelem nélkül áttelelni, természetesen a fagymentes helyre vitt babérral a levélbolhája is sikeresen telelhet. A környező országokban és Nyugat-Európában is az üvegházban teleltetett babérok kellemetlen kártevője. Edényes babérokkal már Észak- és Dél-Amerikába is behurcolták, ahol a melegebb éghajlatú vidékeken akár öt nemzedéke is fejlődhet. Nálunk legföljebb két nemzedéke lehetséges, az is csak akkor, ha folyamatos a babér növekedése, hiszen csak a zsenge leveleket szívogatja.
A száraz növényrészek védelmében áttelelő levélbolhák tavasszal az erősebb fölmelegedések hatására jönnek elő, amikor már megpattannak a babér rügyei. A 3-4 milliméteres, sötétsárga, barna foltos szárnyas alakok a zsenge levelek peremén szívogatva besodródásra késztetik azokat, miközben a nőstények tojásokat raknak a belső felületre. A sodrat védelmében táplálkozó lárvák felgyorsítják a levélgubacs kialakulását, amelyek kezdetben sárgák, majd fokozatosan megbarnulnak, végül megfeketednek. A lapos testű lárvák lábai rövidek, lassan mozognak, csoportosan szívogatnak. Testüket vastag viaszréteg védi, és cukortartalmú ürülékgömböcskéiket is viasz borítja. Öt lárvafokozat után alakulnak ki a szárnyas rovarok, azok testét már nem borítja viaszváladék.
Legfontosabb természetes ellenségeik a katicabogarak és lárváik lehetnek, amelyek a
júdásfa- és a selyemakác-levélbolhákat is hatásosan gyérítik, főleg, ha meggondolatlan vegyszeres védekezésekkel nem épp a segítőtársainkat pusztítjuk el. A babérlevélbolha-lárvákat a levél sodratban is felkutatja, és könyörtelenül elpusztítja a tizenhárom pettyes katica (Hippoda­mia variegata). Szerencsér e
ez a katicabogarunk széles körben elterjedt és gyakori.

Körte és puszpáng

A füstösszárnyú körte levélbolha (Cacopsylla pyri) kéregrepedésekben és avarban telel a körtésekben. Kora tavasszal már előjön, és elkezdi a peterakást a vesszőkre, rügyekre, majd a fakadó hajtások leveleire és bimbóira. A lárvák szívogatása nyomán a levelek besodródnak, torzulnak, lehullanak, a hajtások rövid ízközűek lesznek, ürülékük erősen szennyezi a lombot. Meleg nyáron havonként kifejlődik egy nemzedéke, hosszú ősz esetén 5-6 is lehetséges évenként. A fák tápanyag-túladagolás esetén erősebben károsodnak. A hagyományos rovarölő szerek hatékonyabban pusztítják a természetes ellenségeit, mint a levélbolhákat.
A puszpánglevélbolha (Psyl­la buxi) mindenhol megtelepedik, ahol buk szusfajok és -fajták élnek. A nagyobb levelűek erősebben károsodnak, a hajtások csúcslevelei kanalasodnak, egymásra borulnak.
Pete alakban telel, a viaszos bevonatú lárvák már kora tavasszal szívogatnak a kanalasodó levelekben. A májusra kifejlődő zöld színű levélbolhák júniustól szeptemberig
rakják le petéiket a rügyek mellé. Az újabban elszaporodó puszpángmoly visszaszorítja a levélbolhákat azzal, hogy lerágja előlük a hajtáscsúcsok leveleit. Így azonban csak a kisebbik rossztól szabadulunk meg.

Galagonyán

A galagonya-levélbolha (Cacopsylla­ melanoneura) első-sorban galagonyákon szaporodik el, tápnövénye még a körte, a naspolya és a termesztett almafák is. Emiatt veszélyes kártevő lehet, az olaszok tapasztalatai szerint az almaseprűsödés fitoplazma kórokozóját (Phytoplasma­ mali,­ Apple­ Proliferation)­ terjeszti. A betegség először nyírségi almásokban jelentkezett, később országszerte elterjedt, és
egyes ültetvényekben a fák ötödén előfordult. A galagonyalevélbolha kifejlett alakban telel át fenyőféléken (Abies­alba,­Picea­abies,­Pinus­sylvestris,­Larix­decidua),­amelyekre júniustól települ át, és táplálkozik is rajtuk. A Larix­decidua­n­csak a lombhullásig találták. Korán, tél végén vándorol vissza lombhullató nyári tápnövényeire, és májusban szaporodik azokon. Egész Európában elterjedt, de elő-fordul kelet felé egészen Mongóliáig.

Keletről érkeztek

A Japánban honos örökzöld ezüstfa (Elaeagnus pungens)a 19. század közepén került Nyugat-Európába. Kissé fagyérzékeny, nagyobb hidegben lehullanak a levelei, kemény teleken a hajtásai is visszafagynak. Illatos virágai október-novemberben nyílnak a felül sötétzöld, a fonákán ezüstösen hamvas levelek hónaljában. Elsősorban a sárga levélszegélyű Aurea és a levélközépen sárga foltos Ma­culata fajtái terjedtek el. Az előző század közepén Hollandiában keresztezték az Elaeagnus macrophylla­val, így jött létre az Elaeagnus x ebbingei hibrid ezüstfa. Ez néhány évtizede nálunk is helyet talált a kertekben félárnyékos, védett fekvésben, mészmentes, gyorsan száradó talajokon.
Az örökzöld ezüstfa persze nem egyedül érkezett Európába, vele jött az előző század elejétől ismert kártevője, a Cacopsylla pulchellalevélbolha. Az ezüstfa-levélbolhát 1999-ben találták meg először Guernsey szigetén, súlyosan károsította a szélvédő-ként ültetett Elaeagnus x ebbingeisövényeket. Franciaországból vásárolt növényekkel jutott Nagy-Britanniába, és hozzánk is nyugatról importált növényekkel kerülhetett néhány éve. Csak az örökzöld ezüstfákon él, az Elaeagnus angustifolia, az E. multiflora és az E.commutate fajok nem tápnövényei.
A főváros pesti és budai oldalán egyaránt megtalálható örökzöld ezüstfákon a 2-2,5 milliméteres, barna foltos testű és szárnyú levélbolha. A szintén barna foltos testű nimfák a potrohvégükből viaszszálak kusza szövedékét választják ki, a zsenge hajtáscsúcsok levélkéinek fonákán szívogatnak, cseppekben kiválasztott ragadós ürülékükkel pedig szennyezik a lombozatot. Franciaországban piretroid rovarölő szerekkel hatásosan védekeznek ellene.