Back to top

Két pályázat

Fiatal gazdák és kertészeti gépek beszerzésének támogatására írnak ki pályázatot – jelentette be Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. A pályázatok akár a napokban megjelenhetnek, a korábbi pályázatok alapján az alábbi feltételekkel (végleges feltételek a most megjelenő rendeletekben lesznek):

1. Kertészeti gépek, berendezések beszerzésére:
A korábbi pályázat (62/2013 (VII.24.) FVM rendelet) feltételei szerint mezőgazdasági gépekre lehetett maximum 50 millió forint (induló vállalkozások számára maximum 5 millió forint) támogatást igényelni 35% intenzitással.

2. Fiatal mezőgazdasági termelők indulásához:
Egyszeri tőkejuttatás, szabadon felhasználható, a gazdaság méretétől függően minimum kb. 6 millió, maximum kb. 12 millió forint (20 ezer-40 ezer euro). (A korábbi 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet feltételei alapján.)

A pályázási szándékáról gyorsan kell dönteni, mert kevés idő áll majd rendelkezésre a beadási határidőig.
 

Népszerű agrárszaklapok