0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

24. Budavári Borfesztivál

Mára országszerte dívik a bor-gasztro fesztiválozás, igen sok rangos, fajsúlyos közreműködővel, programmal, és egyre inkább értő közönséggel. Nem véletlen, hogy a tavalyi esős, szomorkás év után a borbarátok alig várták a 2015-ös Budavári Borfesztivált. Az esemény célja továbbra is Magyarország legnívósabb borfesztiváljának a megrendezése úgy, hogy teljes mértékben kielégítse a nagyközönség és a szakma igényeit. Az idei, immár 24. Budavári Borfesztiválon tizenöt ország 220 borászata több mint 5000 féle borkínálattal várta az érdeklődőket a koncertek, szüreti felvonulás, borkvíz és tematikus kóstolóútvonalak mellett a budai Vár teraszain.

„A bor és a kultúra kéz a kézben járnak, amely évezredes örökségünk” – hívta fel a figyelmet a rendezvény megnyitóján Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára, aki emlékeztetett arra, hogy a magyar irodalom számos kiválósága idézte meg a bor és az ember kapcsolatát. Példaként említette Hamvas Béla írását, valamint Huszárik Zoltán Szinbád című filmjét, amelyben a rendező szemléletesen mutatja be a főhős borhoz fűződő viszonyát.

Az államtitkár kiemelte, hogy a borkultúra Magyarországon a rendszerváltás után nagy fejlődésen ment keresztül, amely során – az új szabályozásoknak is köszönhetően – a minőség elsődleges szemponttá vált,. Hoppál Péter hangsúlyozta: az immár 24-ik alkalommal megrendezett összművészeti fesztivál rangjával nemzetközi megbecsülést is kivívott. „A nemzetközi rendezvények sorában az egyik legkiemelkedőbb minősítéssel rendelkezik, a magyar gasztronómiai fesztiválok közül elsőként” – hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, hogy a kultúra és a bor, a nemzetgazdaságot erősítő tényező Magyarországon.

Forrás: