Házszámot nem tudunk, az erdőszéli kacskaringós utca mégis elvezet a különös épülethez, s a hegyoldalnyi kerthez. Nyílik a kapu, Levente elénk jön, míg kaptatunk az emelkedőn gyümölcsfák és mezei virágok között. Fölérve a házhoz gyönyörű panoráma fogad, körös-körül meszszire ellátni. Alattunk a vörösvári völgy, szinte lebegünk fölötte, szemben a budai hegykoszorú, mögöttünk a Pilis-tető. A lombokon a zöld ezernyi árnyalata játszik a napfényben.
• Hogy talál az ember ilyen hegyoldalt magának?
– Nem én kerestem, a „Jóisten hozott” ide. Mindig az volt az elképzelésem, hogy valahol közvetlenül erdő alatt kellene élni. Pedig szép fekvésű helyeken laktam eddig is, Budán a Törökvész úton és Budaligeten is, de ott azért akadtak még házak. Itt tökéletesen egyedül vagyok, legföljebb néhány víkendház van errefelé. Jó tíz éve szólt az akkori, ismerős polgármester, hogy eladó a telek. Nagy terület, 6600 négyzetméter. Akkor mondtam a fiamnak, hogy építkeznék, és nekik adnám a budaligeti házat, de kellene ám bele unoka. Azóta már két kislányuk is van, Szellő és Villő, úgyhogy az „üzlet” sikeresen létrejött – nevet a vagány, fiatalos nagypapa, nehéz elhinni róla, hogy elmúlt hetven éves.
Titkok és jelképek
• Az építkezés nagy elszántságot követel, kivált, ha olyan vadregényesen elhagyatott, tüskebokros, meredek telek volt ez is, mint a kerítésen túli.
– Pontosan olyan ősgazos volt. Adódott vele dolgunk bőven, mire rendeztük a terepet, kialakítottuk a szinteket, kivettük a házalapot, a hegyoldalba vágtuk a borospincét. De az is igaz, hogy jó technikával, gépesítve folyt a munka. Egy év alatt sikerült felépíteni a házat.
• Mintha egyenesen innen nőtt volna ki, úgy emelkedik a hegyoldalban az épület.
– Nem véletlenül, hiszen egy repülő sólymot formáz. Magam terveztem. Oldalt a két szárnya, hátul a farktolla, legfölül az üveges csúcs, ahol besüt a nap, az a bóbitája. A kiszögellés a csőre, a két felső ablak a szeme.
Kérdezni is fölösleges, hiszen nyilvánvaló, hogy jelkép. Ahogy oly fontosak voltak az Illés-együttes dalaiban és Szörényi Levente más műveiben is a jelképek. Alighanem találkozik a gondolatunk, mert a házigazda hív, menjünk föl az erdei kerítéshez, mutat még valamit a kert rejtelmeiből. A ház mögötti kőlépcsőn tovább sétálva újabb szép részlet bontakozik ki. A fölső kapun szárnyas napszimbólum, és egy ősi sumér verses napáldás. Mindez a saját rajzai alapján. Annyit még elárul, hogy vannak titkos tervei ezzel a kapu mögötti lekerített kertrésszel.
A hétszilvafás gazda
A ház előtti széles zöldteraszon ülünk a verőfényben. Az ablakokban tarka petúniák, muskátlik, lobéliák, a fal mellett mályvabokor, és sárga boglárkacserje „talpig virágban”. A teraszt körben kúszó tuják szegélyezik. Alattunk a hatalmas kert fenyőkkel, fatermetű galagonyákkal, csipkebokrokkal, naspolyával.
– Az ősi növényeket meghagytam, sőt a fiatal tölgyfára is árgus szemekkel vigyáztam az építkezéskor, nehogy géppel nekimenjenek. Hiába volt útban, tölgyet az ember nem vág ki! Szép erős fa lett, kicsit a házat is takarja. Az ősgyepet se hagyom lekaszálni, csak nyáron, aratásidő-ben. Hadd virágozzon, hadd szórja el a magját! Csupa gyógynövény, vadvirág.
• Valami „leventéset” nem ültettél?
– Dehogynem! Éppen hét szilvafát a bejárat mögé, poénból! Teremnek is rendesen, ahogy a nagy Germersdorfi cseresznyefám is, amit szintén én ültettem.
• Mit csinál a „hétszilvafás nemes” annyi gyümölccsel?
– Lekvárt főz belőle, a többi megy a hordóba pálinkának!
• Eddig csak a boraidról hallottam, hiszen tisztes szőlősgazda hírében állsz, aki a Bácshegyen szőlőt telepített, és saját szüretelésből bort készít.
– Az is varázslatos hely, és oda is véletlenül kerültem. Gyönyörű a Balaton-felvidéki táj, naphosszat el tudnám nézegetni. Este a csillagos égen tisztán látni a Tejutat, nem zavarnak be a városi fények. Olyan mély a csend, hogy éjjel a saját szívdobogásomat is hallom. Kerítés nincs, szabadon járnak a szőlőben a vadak, közelről láttam nemes szarvasbikát, őzeket, virgonc nyulakat. Eleinte nem értették a pesti ismerőseim, mit csinálok én ott. Hogyhogy dolgozom, kapálok, metszek, szüretelek? Ráadásul képes vagyok tévé helyett a lemenő nap színeit bámulni? És mindezt még élvezem is! Akkor csak bolond lehetek, könyvelték el – meséli Levente, és jót nevet a történeten. A bács hegyi szőlősben van a hordós pince, itt a ház mögött a hegyoldalban a palackos pince. A legjobban sikerült borom eddig a 2006-os rizling és a 2008-as Juhfark. Házi palackozással, manufaktúrában készül a magam örömére és a barátoknak.
Látni kell a világot
Meg is nézzük rögtön a pincét. A bejáratnál gyöngyvirágszőnyeg, benn szép ívű, nemes penésszel benőtt falak között érnek a palackok. Házigazdánk ajándékképpen feltarisznyál a két jeles borral, később otthon beigazolódik: valóban kitű-nőek. Most még kicsit sétálunk a birtokon. Kísérőnk a gazda mellett a kedves, barátságos golden retriver, aki nyomban pacsit ad, és megnyalogatja a vendég kezét.
• Hogy hívják?
– Hát hogy hívnák?! Koppány! – vágja rá az István, a király szerzője, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Nagyon tudatosan választottam ezt a kutyát a gyerekek miatt. Ennek véletlenül se jut eszébe gonoszkodni, még játékból se. Hangját se hallani, csak a vaddisznókat, őzeket ugatja éjszaka.
• A kerti medence is a kisunokák kedvéért van?
– Ritkán jönnek, előfordul, hogy ők is pancsolnak benne, én viszont a nyári hőségben akár naponta többször is megmártózom. A családdal inkább nyaralni megyünk együtt. Nagyon szép ez a pilisi táj, de nem hasonlítható mondjuk a görög Rodoszhoz, a pálmafás Maldív-szigetekhez, vagy Norvégia zord szépségéhez. Az egészen más, ahhoz oda kell menni megnézni. Az embernek amíg él, mozdulni tud, és van hozzá pénze, meg kell tapasztalnia a világot!
• A történelem viharai is úgy intézték, hogy korán kezdj „világot járni”, hiszen 1945 tavaszán születtél Ausztriában.
– Gmundenban, az Adolf Hitler Platz 8. alatti szálloda volt az első lakcímem. A háború vége felé, Szálasi hatalomra kerültekor a Horthy-garnitúra menekülőre fogta. Nagyapám pénzügyminisztériumi államtitkár volt, így ő is ment a családunkkal. Mi Gmundennál tovább nem jutottunk, mert anyám nem akarta, aztán onnan is visszajöttünk. A többi rokon ment tovább, ki Svájcba, ki Franciaországba, Kanadába. Később onnan segítettek nekünk, ahogy tudtak.
• Ma már el sem tudják képzelni a fiatalok, milyen lehetett egy világtól elzárt országban élni. Szabad a határ, lehet utazni. Most is sorra szállnak el fejünk fölött a repülők.
– Légifolyosó húzódik itt. Van egy alkalmazás az okostelefonomon, azon időnként megnézem, milyen járat repül éppen fölöttünk. Érdekes szórakozás ez is. Egyszer jöttünk valahonnan haza és a repülő-ből pontosan felismertem a házam, éppen fölötte szálltunk.
Csend és zene
• Bejárhattad a nagyvilágot, sok tájat láttál. Mi vonzott éppen ide, a Pilisbe?
– Két régi kötődésem is volt. Kiskorunkban néha kihoztak minket bátyámmal a szüleink Pilisszentkeresztre, Katinka nénihez, családi besegítőnkhöz. Jól éreztem itt magam, tetszett a falusi élet. Ráadásul van a Pilisnek sajátos misztikuma, köztudottan gazdag régészeti emlékekben, Sashegyi Sándor helytörténész-régész már a háború előtt kutatásokat végzett a Holdvilág-árokban. Ez apámat nagyon érdekelte, és 59-től minden évben elvitte oda a családot kirándulni.
• Több se kell egy kiskamasz képzeletének. Meg is lett a késői eredmény.
– Magam se hittem volna, hogy én fogom folytatni a kutatásokat, de barátaimmal, akik közt van hivatásos régész és barlangász is, tíz év óta visszajárunk, és fejtjük a sziklát, mert a római kori kőbánya mélyén sejtünk valami értékes történelmi emléket. Ez remek nyári kikapcsolódást és erdei sátrazást is jelent, jó társaságban.
• Zenére marad még időd, kedved?
– A nagy koncertezést befejeztem a jubileumi Illés-50 búcsúfellépéssel, az a korszak lezárult. Persze hívnak együttesek vendégnek, lemezt is készítettem nemrég, és komponálni is bármikor tudok. A zenéről nem lehet leszokni. Viszont a természet hangjait is nagyra becsülöm.
• Dübörgő koncertek hőse erdőszéli remeteként?
– A remeteség inkább lelki jellegű. Szükségem van a csendre, az elmélyülésre, szemlélődésre. A természet kimossa belőlem a zajos hivatás hangjait. Itt ébredni reggelenként maga a béke, a nyugalom. Hallgatom a madarakat, még légi táncot is látni, időnként elképesztően sok fecske és gyurgyalag jelenik meg. Hömpölyögnek, kavarognak a levegőben, mintha össze akarnának ütközni, szedik a repülő rovarokat.
• A csöndes kertlakók közt van kalandos sorsú növény?
– Két diófám a bácshegyi szőlőből jött. Rossz helyen voltak, az egyik a sorok közt, a másik a traktorháznál. Kiástam őket és itt elültettem fönn a tölgyek közé. A harmadik társukat Pilisvörösváron kaptam cserépben, fellépti díjként. Jó helyre kerültek, nagyot nőttek, és már teremnek. Valószínűleg a szőlő is tudna mesélni, ami kéretlenül mindenütt előtör a földből. Valaha ez is szőlőhegy volt, aztán valami betegség elvitte a szőlőt, de a földben ott maradt a tő, az alany. Kiirtani se lehet, akárhogy kaszáljuk.
A sárga rózsa
De szép! – mutat hirtelen az égre Levente, ahol a bárányfelhőkön úgy ragyognak át a napsugarak, mint a barokk festményeken. Én pedig a ház – lantost ábrázoló – színes üvegablakát csodálom meg, amiről kiderül, hogy festő-grafikus édesapja neki tervezte. Bárhova költözött az idők során, vitte magával, és az új otthonokban is helyet kapott a mélytüzű ólomüveg ablak. A ház mellett áll a kocsi is, aminek játékos rendszáma, LEV-111 szintén régről megőrzött emlék.
– Már az első komolyabb autómon is ez volt ’83-ban, virítottam vele, jól jött a csajozásnál – derül a „hőskoron”.
• Ünnepelt színésznők csokrokat kapnak a rajongóktól.
– Ismerem az érzést. Nagyobb koncerteken virágkosarakkal kedveskednek, néha ketten cipelik be, de ez nem személyes, inkább a protokoll része. Az Illés klubban, vagy születésnapomkor az első sorokból szoktak a lányok csokrot, vagy egy szál sárga rózsát földobálni. Hazahozom, most is van a lakásban megszárítva.
Hát igen, az a sokszor megénekelt, híres sárga rózsa, az Illés-slágerek legendás virága… Vajon hány generáción át, hányan álmodták bele vágyaikat szabadságról, reményről, szerelemről? Megannyi titkot őriznek a virágok és a dalok.
