A kongresszus rendezése, infrastrukturális háttere, az ellátás színvonala, kulturáltsága, az általános rend és tisztaság – bátran állítható – minden korábbi hasonló rendezvényt felülmúlt, figyelembe véve mindazokat, amelyeken a szerzők 1974 óta részt vettek. A kongresszussal egy időben, de másik helyszínen tartották a technológiai kiállítást, a VIV Chinát.
Beszámolónkban áttekintést adunk a világkongresszuson tárgyalt fontos szakterületről, természetesen a teljesség igénye nélkül, elsősorban a plenáris előadásokon elhangzottakra alapozva. Röviden érintjük a VIV China kiállítás tapasztalatait is. A baromfi-egészségügyi kérdéseket nem érintjük.
A tudományos közlemények tükrében
A plenáris előadásokon 19 volt kínai, az USA-ból és Kanadából hívtak meg 13-at, Hollandiából és Németországból 3-3-at, Dél-Korea, Izrael, Franciaország, Olaszország, Nagy-Britannia és Spanyolország pedig 2-2 fővel vett részt.
A plenáris előadások fő tárgykörei a következők voltak: az egész ágazatot érintő általános kérdések, állat-egészségügy, a baromfitakarmányozás problémái, genetikai-molekuláris biológiai témák. A felsoroltak mindegyikével kb. azonos arányban, 17-18 százalékban foglalkoztak a plenáris előadások. Tartástechnológiai és élettani jellegű témakörökben 9, illetve 6 előadásban számoltak be.
Az összesen elfogadott több mint 1300 prezentáció (rövid előadások, absztraktok, egyben poszterek is) legnagyobb részét takarmányozástani (28%), genetikai-nemesítési (15%), baromfi-egészségtani (12%), valamint az árutermelés hatékonyságát befolyásoló tényezők (8%) kérdéseivel foglalkozó publikációk tették ki. Sok közlemény foglalkozott tartástechnológiai, szaporodásbiológiai, keltetéstechnológiai kérdésekkel is. A régióból adódóan erős volt a víziszárnyas-tenyésztési blokk is (51 publikáció), domináns, 60 százalékot meghaladó kínai szerepvállalással. Meglepően kevés volt a fejlődő világ baromfitenyésztésével foglalkozó publikáció.
Feltűnő volt a közép-európai országok nagy részének (Ausztria, Csehország, Horvátország, Szlovákia és Szlovénia) csekély aktivitása, mindössze nyolc közleményt adtak le. Magyarország a maga 9 és Lengyelország 16 publikációval viszonylag jól szerepelt. Kína előretörése nem volt meglepő, és ez nemcsak rendezői „előnyeiből” következik. Külön kiértékeltük Kína szereplését a baromfigenetikai-tenyésztési szekcióban. A 197 publikációból 157 volt kínai (79%). Döntő többségében színvonalas, zömében molekuláris genetikai munkák, magas szellemi és technikai-műszerezettségi háttérrel. A 157 publikációt 37 kutatóhely jegyzi. A kínaiak takarmányozástanban 30, baromfi-egészségügyi témában 50, a hús- és tojástermelés gazdaságosságával összefüggő kérdéskörökben 45 százalékos arányban részesedtek az összes publikációból. Kína vitathatatlanul kutatási-innovációs nagyhatalom lett, erős agráregyetemi, valamint kutatóintézeti háttérrel, és nyilvánvalóan megfelelő anyagi támogatással, amihez a vállalati kör is hozzájárul.
A világ baromfitermelésének helyzete, kilátásai és kihívásai
A világkongresszus ünnepélyes megnyitóját követő plenáris főelőadást Anne Mottet, a FAO állattenyészési és állategészségügyi divíziójának vezető munkatársa tartotta.
Eszerint a világ baromfiállománya átlagosan 23 milliárd egyed, vagyis minden emberre három baromfi jut.
Ez a szám az ötszöröse az 50 évvel ezelőttinek. A baromfi árutermelést sokszínűség jellemzi, ami a tartásrendszerekben, a fő takarmányforrásokban, a fajtákban, a klimatikus viszonyokban és más tényezőkben nyilvánul meg. Leegyszerűsítve, világméretekben intenzív brojler- és tojástermelési, másrészről ház körüli (backyard) termelési rendszerekről beszélhetünk. A világ tojástermelése meghaladja a 73 millió tonnát, a brojlertermelés eléri a 100 millió tonnát.
Az elmúlt ötven évben a baromfi fogyasztás nőtt a leggyorsabban, átlagosan évente 5 százalékkal, míg a marhahúsé 1,5, a sertéshúsé 3,1 százalékos évi növekedést mutatott. Az egy főre jutó tojástermelés az 1961-es 4,55 kilogrammról 8,92 kilogrammra nőtt 2010-re, ugyanakkor az egy főre jutó átlagos baromfihús-fogyasztás 2,88 kilogrammról 14,13 kilogrammra emelkedett. Eközben a Föld lakossága az 1961-es 3,1 milliárdról 2010-re 7,1 milliárdra nőtt. Délkelet-Ázsiára különösen gyors, évi 7,4 százalékos emelkedés volt jellemző. Kína a maga 18 millió tonnás termelésével már a második az USA után (20 millió tonna/év), megelőzve az EU és Brazília 13-13 millió tonnás termelését.
Az előrejelzések alapján 2050-ig a marhahús iránti kereslet 66, a sertéshúsé 43, a baromfihúsé 121 százalékkal nő. Számottevő lesz a tojásigény emelkedése is. Ázsiában várható a legnagyobb keresletnövekedés, 1,8 millió tonna/éves rátával. Ennek döntő részét a baromfihús és a sertéshús adja majd. Afrika importja is jelentősen nő a baromfihúsból.
Napjainkban a baromfihúst (brojler) döntően intenzív körülmények között állítják elő, néhány nagy növekedési képességű, jó húsformákkal jellemezhető típussal. A vásárlók igényének megfelelően a darabolt testrészek, a filézett részek és a továbbfeldolgozott termékek széles köre válik meghatározóvá a fejlett országokban (1. táblázat).
Úgy tűnik, az elmúlt két évtizedben az egészben értékesített vágócsirke aránya az USA-ban 10-11 százalék körüli arányban stabilizálódott, ugyanakkor a továbbfeldolgozott brojlerek aránya folyamatosan növekszik.
Az előbbiek miatt mind a friss hús, mind a továbbfeldolgozásra szolgáló „alapanyag” minősége egyre fontosabb tényező. A legfontosabb húshibridek húsminőségében alig vannak genetikai különbségek (pl.: Ross, Cobb, Hubbard). A gyakorlatban tapasztalt különböző rendellenességek okai döntően a tartási, a vágást megelőző és a vágáskori körülményekben keresendők.
Az ágazatnak új kihívásokkal is szembe kell néznie. Baromfitakarmányozásra jelenleg mintegy 348 millió tonna cereáliát, a világtermelés 14 százalékát használják fel. Ezen túlmenően jelentős az emberi fogyasztásra is alkalmas növényi termék baromfitakarmányként való hasznosítása (pl. szója, egyéb hüvelyesek, repce). A baromfiáru-termelés cereália típusú takarmányszükségletének megtermelése 93 millió hektár termőföldet köt le, ez a 44 százaléka az állattenyésztés globális szükségletének. A modern brojlerek esetében az úgynevezett vízlábnyom 4325 m3 víz/tonna élősúly, a tojótyúkoknál 3265 m3 víz/tonna tojás. Ez a kettő termékegységre vetítve a legkedvezőbb paraméter a többi állattenyésztési ágazathoz képest.
Az abrakfogyasztó nagy teljesítményű tyúkállományok hatékonyan hasznosítják a takarmányok energia- és fehérjetartalmát, és alakítják át azt állati termékekké. A kérődzőkkel szemben az a hátrányuk, hogy jelentős részben emberi fogyasztásra is alkalmas takarmányokat fogyasztanak.
Figyelemre méltó összehasonlításokra ad lehetőséget, ha az intenzív tojó vagy hústípusú állományok egységnyi termékre (tiszta állati fehérjére) vetített takarmányhasznosítását vetjük össze az extenzíven tartott ház körüli (backyard) állományokéval abból a szemszögből, hogy azok mennyi emberi fogyasztásra közvetlenül is alkalmas takarmányt hasznosítanak (2. táblázat).
A szárazanyagra vonatkoztatott takarmányhasznosításban a backyard rendszer nagy hátrányban van, ugyanakkor az emberi fogyasztásra szolgáló takarmányokból igen keveset igényel. Utóbbi vonatkozásban feltűnő a kifejezetten extenzív backyard rendszerek előnye. E tartásmód ma is széles körben jellemző Dél-Ázsiára, a szub-szaharai régióra, Kelet-Ázsiára, Latin-Amerika egy részére, sőt még Kelet-Európa kisebb részére is. Széles körű geográfiai elterjedtsége ellenére szinte megdöbbentő, hogy napjainkban ez a szektor a világ összes tojástermelésének mindössze 8, baromfihús-termelésének csak 2 százalékát képes előállítani. A rendszer globális áruellátási kapacitása tehát nagymértékben lecsökkent a szükségletekhez képest.
Teljeséletciklus-analízisek igazolták, hogy az összes állattenyésztési ágazat közül a baromfi termékpálya összes üvegházhatású globális gázkibocsájtása 836 millió tonna CO2-vel ekvivalens, vagyis mindössze 11 százaléka a teljes állattenyésztési szektorénak.
A baromfiáru-termelés a közeljövőben versenyképes marad, és ezután is intenzív rendszerekben állítják elő a baromfitermékek döntő részét. Elkerülhetetlen a hatékonyság további növelése, az erőforrásokkal való racionális és takarékos gazdálkodás. Az ágazati fejlesztési politikának holisztikusnak kell lennie, összehangolva a hatékonyság, a fenntarthatóság és a társadalmi elvárások és értékrendek által diktált igényeket.
Az alternatív tartástechnológiák néhány kérdése
A tartástechnológiai kérdésköröket tárgyaló előadásokban nem vitatták, hogy a hagyományos ketreces tartásrendszerekhez képest a nagyobb férőhely, a tojófészek, az ülőrúd, a porfürdő, a kapirgálás, sőt a kiegészítő szabadtéri táplálékgyűjtögetés a különböző alternatív tartási változatokban sok lehetőséget kínál a tyúkoknak az alapvető örökletes viselkedési formák kibontakoztatására, gyakorlására. Az emiatt felmerülő rizikófaktorok azonban változatlanul sokrétűek. Mértékük az egyes tartásrendszereken belül nagyon erősen szóródik farmtól függően, valamint az alternatív tartásrendszerek típusai között is számottevőek a különbségek.
Az egyik legújabb, 3500 holland gazdaságban végzett felmérés szerint a nem ketreces rendszerekben az elhullás aránya sokkal magasabb, és kiszámíthatatlanul nagy a variabilitás a farmok között. Különösen sok az elhullás a kifutós tartási rendszerekben. Nagymértékű kieséseket okoz a kannibalizmus és a tollcsipkedés. Beláthatatlan következményekkel jár a csőrkurtítás megszüntetése, várható betiltása.
Számos országban egyre nagyobb gondot okoz az állományok szélsőséges mértékű összetorlódása egymás hegyén-hátán, mert számottevő elhullást okoz a legváratlanabb helyeken (volierek felső szintje, homokfürdőzés helyein stb.). Berendezett ketrecekben és más rendszerekben is növekvő gond a sok sérült mellcsonti rész: a gyakorisága elérheti a 80 százalékot a madárházakban, több országban is.
Újabb kutatások arra utalnak, hogy a jércék nevelése során célszerű arra törekedni, hogy a tartásrendszer fő elemei lehetőleg hasonlítsanak azokhoz a körülményekhez, amelyekben majd a jércék később termelnek. A nevelési feltételek és a tojóházi tartástechnológia körülményei közötti viselkedési összefüggések újabb vizsgálatot igényelnek.
Általában az úgynevezett állatjólléti célú szabályozások kivétel nélkül megdrágítják mind a tojás-, mind a hústermelést. A brojlerekre vonatkozóan közöltek új adatokat hollandiai tapasztalatok alapján, minden üzem adatait összesítve (3. táblázat). Növekvő erőforrásigénnyel, nagyobb egységnyi termékre jutó környezeti lábnyommal kell számolni.
A nemzetek eltérő állatjólléti szabályozásával a termelés súlypontjai oda helyeződhetnek át, ahol az megengedőbb. Tekintve, hogy mind a tojás-, mind a baromfihús-termelés erősen globalizált, a welfare-indíttatású szabályozás egyes régiókban (pl. EU és USA) egyrészt nacionális, illetve regionális (pl. EU) vagy szövetségi szintű (pl. USA). A welfare-szabályozási rendszerek nemzetközi összehangolása időszerű, ha objektív versenysemlegességet kívánunk érvényesíteni.
Széles körű kutatások egyértelműen igazolják, hogy a hagyományos ketreces tartásmódokhoz képest a madárház típusú és az almos tojóházakban a levegő ammóniakoncentrációja sokkal magasabb, a levegő por- és baktériumszennyezettsége a 6-8 szorosa a ketreces (hagyományos és csoportos) rendszerekének.
Ma még nem felmérhető ennek a gondozók egészségére gyakorolt káros hatása. Sürgős intenzív K+F fejlesztések indokoltak az alábbi területeken:
1. A porterhelés csökkentésének és a levegő ammóniatartalmának mérséklése az alternatív tartásrendszerekben.
2. Új világítási megoldások kidolgozása (pl. fényintenzitás, spektrum, időbeosztás és égők elhelyezése stb.) annak érdekében, hogy mérsékelhető legyen az alomtojások magas aránya, csökkenjen az agresszív viselkedés.
3. A berendezések továbbfejlesztése (sérülés, tömörülés, tojófészkek elhelyezése, méretezése) fontos feladat.
4. Új típusú tojóházak kialakítása (pl. redukált trágyafelület, új típusú porfürdőzési megoldások, speciális elektrosztatikus ionizációs légtisztítók stb.) tervezése szükséges.
Nem vitatható, hogy az alternatív tartásmódok elterjedése számos új feladatot ró a tenyésztővállalatokra is. Olyan tojóhibridekre is szükség van, amelyek jól tűrik az alternatív tartási körülményeket. A tenyésztők eddig az egyedi ketrecekben tartott tyúkok teljesítménye alapján végezték a szelekciót, igen eredményesen. Nem volt szükség nagyobb létszámú csoportokhoz való alkalmazkodásra, és valószínűleg csökkent a madarak hajlama arra, hogy a tojásaikat döntően fészekbe rakják. A sok alomtojásnak részben tehát örökletes alapja van. A legújabb kísérletek igazolják, hogy az alomtojásrakási hajlam gyorsan mérsékelhető, ha újra tojófészkes rendszerben tartott tyúkállományokat szelektálnak. Így generációnként 9 százalékkal csökkenthető az alomtojások száma.
Genetika, biotechnológia
A genetikai-biotechnológiai plenáris előadások, érthető módon, sok érdeklődőt vonzottak, sokan vártak különösen nagy jelentőségű bejelentést. Összességében a 10 plenáris előadás közül 2 volt kínai, 2 amerikai és egy-egy dél-koreai, francia, izraeli, kanadai, dán és angol. Az előadások közül hármat emelünk ki.
A tojásban fejlődő embrió táplálkozásának, a tápanyagok hasznosításának pontos, genetikailag befolyásolt folyamatáról eddig keveset tudtunk. Alapvetően új folyamatokat ismertetett Zahava Uni (Izrael), bemutatva a szikhártya rendkívül fontos szerepét a keltetés tizedik napjától kezdődően, döntő funkciót töltve be a szénhidrát-metabolizmusban, a tápanyagtranszportban, a plazmaproteinek szintézisében.
Több mint 3000 korábban „alvó” gén aktiválódik a szikhártyában mindaddig, amíg az embrió saját emésztőrendszere el nem éri a kellő fejlettséget és át nem tudja venni a szikanyag és az amnion folyadék emésztését. Az aktiválódott „szikhártyagének” a keltetés 17-18. napjától kezdve fokozatosan beszüntetik aktivitásukat, kialszanak.
A tojóidőszak jelentős meghosszabbítását célzó (long life) nemesítői törekvések a tojás minőségét befolyásoló számos tulajdonság genetikai javítását igénylik. Legtöbbjük sok gén által befolyásolt (pl. fehérje-összetétel, héjmembránfehérjék, héj- és kutikulaszerkezet és proteinjeik összetétele stb.). Az igen nagyszámú, számos tulajdonságra ható gén hatásainak és kölcsönhatásaik megismerése a genomikus szelekció alkalmazásának egyik perspektivikus célterülete lehet.
A genomikus szelekció témakörében tartott előadások lényegét legátfogóbban a dán Just Jensen tárgyalta, és ő vonta le a legfontosabb következtetéseket. A genomikus információk sokaságától leginkább az olyan tulajdonságokban várható gyorsabb szelekciós haladás, amelyeket a klasszikus módszerekkel nehéz javítani.
A hatékony genomikus tenyészértékbecslés akkor lehetséges, ha minden egyed genotipizált, vagy ha olyan módszer alkalmazható, amellyel hatékonyan kombinálható a genotipizált egyedekre és az ilyen információval nem rendelkező egyedekre vonatkozó adatsor. Egy hatékony ilyen modell még kifejlesztésre vár. A hatékony genomikus tenyészértékbecslés kétségtelen nehézsége, hogy minden egyes generáció egyedeit újra és újra genotipizálni kell. A genomikus tenyészértékbecslés döntően fajtatiszta állományok esetében vagy egy tiszta vonal javítására alkalmas.
Keresztezett populációk előállítása során a program nagy bizonytalanságokkal terhelt. Ma még az úgynevezett hagyományos szelekciós rendszerek is megbízhatóan és hatékonyan alkalmazhatók, kétségtelen azonban, hogy a biotechnológia további fejlődésével, olcsóbbá váló és továbbfejlesztett genotipizálási eljárások fejlődésével a genomikus tenyészértékbecslés gyakorlati alkalmazása szélesebb körben terjed majd. Az olyan kérdések, mint például a genotípus x környezet kölcsönhatások figyelembe vétele a szelekcióban éppoly sok gondot okoz, mint a jelenlegi szelekciós programok tervezése és végrehajtása során. Ma még a genomikus és a hagyományos tenyészértékbecslés kombinációja az ajánlható kompromisszum.
A baromfi génállományának célzott módosításával meglepő módon – a várakozásokkal ellentétben – egyetlen kutatási beszámolóban sem foglalkoztak (az absztraktokat is beleértve). Ez annál is inkább meglepő, mert az állattenyésztés különböző területeiről – így a tyúkfajra vonatkozókról is – számos munkáról van tudomásunk, különösen azóta, hogy a nagy hatékonyságú, a természetben előforduló mutációkkal analóg új precíziós módszereket (CRISPR/Cas9) kidolgozták.
Az elsődleges baromfitenyésztési kutatások
A baromfitenyésztési kutatások előtt álló fő feladatokat Tom Porter (USA, University of Maryland) foglalta össze. A baromfitenyésztési kutatások az elmúlt 50 évben rendkívül eredményesnek bizonyultak, és korábban szinte elképzelhetetlen mértékben tették lehetővé a tojás- és baromfihústermelés hatékonyságának javítását. Az előrejelzések jelentős fogyasztói igénynövekedést prognosztizálnak minden baromfitermék iránt. A kutatás és a fejlesztés előreláthatólag a következő fő területekre kell, hogy irányuljon. A sorrend nem feltétlenül jelent prioritási rangsort:
1. Alternatív takarmányok felhasználhatósága: olyanoké, amelyek nem közvetlen humán táplálékforrások. A kérdés különösen a fejlődő országokban kulcskérdés. A baromfi bélmikrobióta-rendszere, a mikrobiom sokoldalú szerepe a takarmányozásban intenzív kutatásokat igényel.
2. Az alternatív tartásrendszerek gyorsított továbbfejlesztése, mert a jelenlegiek korántsem oldották meg az alapvető gondokat, sem a termelés hatékonysági elemei, sem állat-egészségügyi, sem humán-egészségügyi (gondozó) vonatkozásban. A precíziós rendszerek továbbfejlesztése, az új technikai lehetőségek komplex hasznosítása számos új feladatot ad.
3. Az egyre gyakoribb szélsőségesen meleg periódusok és az állatok növekvő genetikai képessége olyan kölcsönhatásrendszer, amely a hőstresszel kapcsolatos komplex kutatásokat nélkülözhetetlenné teszi.
4. Az antibiotikumok mind nagyobb mértékű kiváltása terén sok a K+F feladat, az eddigi megoldások nem kellően hatékonyak és megbízhatóak.
5. A genotípus és a termelési környezet kölcsönhatásai ma sokkal nagyobb figyelmet érdemelnek, mint korábban, hiszen az alkalmazott tartásrendszerek sokfélesége esetenként nagyon különböző feltételeket nyújtanak az állatoknak, ráadásul különböző klimatikus viszonyok között. Ez az új helyzet sokkal bonyolultabb interakciók forrása, mint korábban, nehéz helyzet elé állítva a tenyésztőket is.
6. Az élelmiszer-biztonság továbbra is elsőrendű komplex követelmény marad, és a termékpálya minden szereplőjének ezután is bőven ad majd K+F feladatot.
Ahhoz, hogy csupán e néhány területen meg tudjon felelni az elvárásoknak az ágazat, nemzetközi, regionális és országos relációban is feltétlenül növelni kell a K+F ráfordításokat, még szorosabb együttműködés szükséges az akadémiai és a vállalati szféra között. A kiszámítható állami társfinanszírozási háttér elengedhetetlen.
A VIV China, a technológiai kiállítás
A korábbi világkongresszusokat kísérő kiállítások általában baromfi-tenyésztéstechnológiai világkiállítások voltak, erős nemzetközi részvétellel. A pekingi kiállítás viszont legalább 95 százalékban kínai kiállítás volt, ahogy erre már elnevezése is utalt – VIV China. A nagyszabású kiállítás a baromfitermékalapanyag-előállítás teljes spektrumát bemutatta. Élelmiszer termékbemutató nem volt része a kiállításnak.
Összességében megállapítottuk, hogy rengeteg kínai vállalat van jelen a piacon, és minden területen éles versenyt folytatnak (takarmánygyártás, ásványi kiegészítők, premixek, probiotikumok, állatgyógyászati készítmények stb.). A fejlett ipari háttér a technológiai berendezések széles skáláját állítja elő (istállóklimatizálás, ketrecrendszerek, etető-itató rendszerek, keltetők stb.).
Feltűnő volt, hogy számos ketrecgyártó hagyományos típusú tojó- és nevelőketreceket gyárt, sok volt az akár 14 szintes konstrukció is (1. kép).Kisebb telepek részére többféle tojóketrectípust gyártanak, alapvetően kézi tojásgyűjtéssel. Egy ilyen megoldást mutat be a 2. kép.
Meglepő módon többféle változatát mutatták be brojlerhizlaló ketrecrendszereknek, amelyek jellemzően háromszintesek voltak. A brojlerek hizlalásvégi kiszállítását a trágyaszalaggal oldják meg (3. kép). Az alternatív tartásrendszerek egyetlen változatával sem találkoztunk a kiállításon. Úgy tűnik, a termelés hatékonysága minden más követelményt felülír Kínában. Többször megfogalmazódott magánbeszélgetések keretében is, hogy a kínai agrárpolitika érdeklődésének homlokterében a lakosság lehető legszélesebb körének magas szintű állatifehérje-ellátásának biztosítása a cél, lehetőleg mindenki számára megfizethető árszínvonalon.
|
A jövő mezőgazdasága és a munkaerő-utánpótlás
A világ fejlett régióiban (pl. EU), így hazánkban is, a baromfi termékpálya egészét tekintve komoly gond a generációváltás, a szakember-utánpótlás helyzete. Ebből következően nagy érdeklődés kísérte az USA mezőgazdasági minisztériuma munkatársainak (Muquarab és munkatársai) egyik plenáris főelőadását. Az USA-ban évente 58 ezer új munkahelyet szükséges betölteni agrárszakirányú egyetemi végzettségű szakemberekkel, ugyanakkor 2015–2020 között mindössze 35 400 hallgató kap BSc, MSc vagy PhD diplomát. A közép- és felsőbb vezetői munkakörök betöltése már PhD fokozattal rendelkezőket igényel. Az igény évente mintegy 4,9 százalékkal tovább nő majd. Mindegyik jelentős – egymástól független – tudományos előrejelzés (STEM, USDA, Purdue Univ) aggasztó szakemberhiányt jelez előre az agrárszakmák minden területén. Mindezeken túlmenően figyelembe kell venni, hogy ma az amerikai farmerek átlagos életkora 58,3 év, így létkérdés, hogy az USA kormánya és minden más érdekelt szervezet, vállalat és az egész iskolarendszer valamennyi szintje mindent megtegyen annak érdekében, hogy az ifjúság érdeklődését felkeltse az agrárszakmák iránt, különben nem áll majd rendelkezésre kellő mennyiségű és képzettségű utánpótlás-munkaerő az USA élelmiszer-ellátásának biztosítására, sem a szükséges exportárualapok megtermelésére, amire más országoknak feltétlenül szükségük lesz. Hangsúlyozták az alap- és középfokú oktatásból kikerülők gyenge felkészültségét a különböző természettudományi tárgyakban, ami külön gondot okoz a felsőoktatási intézményekben, az agrárszakokon is. Mintha az ember a hazai gondok tökéletes másolatát hallaná; úgy látszik, nem vagyunk egyedül. Az előadó hangsúlyozta, hogy az USA-ban számottevően növelni kell az agrárterületeken foglalkoztatott kutatók számát, növelve a kutatásra, fejlesztésre fordított állami és vállalati forrásokat, mert az egész mezőgazdaság minden korábbi időszaknál gyorsabban és szélesebb körben alkalmaz új, komplex high-tech megoldásokat, technológiákat. A folyamatos innováció elengedhetetlen a versenyképesség megőrzéséhez. |
