A halfogyasztást népszerűsítő közösségi marketing akció a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) részeként valósul meg, méghozzá az Agrármarketing Centrum (AMC) reklámkampánya, s a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szakmai támogatása (MA-HAL) révén. A cél, hogy a kampányidőszak végére a jelenlegi 6 kg/fős éves halfogyasztási átlagunk 20 kilogrammra emelkedjen.

– mondta Végváriné Henter Lilla, az AMC szóvivője a kampány sajtótájékoztatóján, a SIRHA Budapest 2018 szakkiállításon. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a halfogyasztás minden korosztálynak ajánlott – a csecsemők számára fontos vitaminokon túl az időskorkort megkönnyítő alkotóelemekkel is rendelkeznek a halak.
A „Kapj rá” akció éppen ezért mindenkihez szól majd: gyerekeknek, fiataloknak, középkorúaknak és időseknek is készítenek TV-spotokat, s különböző kiállításokon, rendezvényeken és fesztiválokon mutatkoznak majd be. „Ezeken az alkalmakon látványkonyhákkal igyekszünk majd bemutatni újszerű recepteket és elkészítési módokat – tette hozzá az AMC szóvivője a jövőbeli terveik kapcsán.
Az Agrármarketing Centrumot a MA-HAL támogatja majd a hétéves kampány során. Lévai Ferenc, szakmaközi szervezet szóvivője szerint az együttműködés terén fontos szerepe van az általuk létrehozott intenzív termelési rendszernek, aminek lényege, hogy 17 telepen 4 ezer tonna halat termelnek évente – afrikai harcsát, tokféléket és pisztrángot –, amik aztán már feldolgozva, közvetlenül kerülnek ki a piacra. Érdekes módon a haltermelést tekintve Magyarország az elsők között van Európában, honfitársaink asztalán azonban mégsem gyakori étel a hal. „Sokaknak egyáltalán nem jut eszükbe halat enni, ennek fényében pedig különösen hasznosak az ilyen halkóstoltatási alkalmak, mint amilyen most itt a „Kapj rá” standján is található” – jegyezte meg Lévai Ferenc, aki szerint a kampány segíthet abban, hogy a halfogyasztás újra az emberek életének része lehessen – ahogyan erre volt már példa a magyar történelemben. „Halra magyar!” – lelkesített beszéde végén.