Ahogy arról a hazai hírügynökség is beszámolt, március 21-én igent mondott az Európai Bizottság a Bayer tervére, vagyis, hogy felvásárolja a Monsantót. Persze egy sor feltétellel, ahogy erről már régóta szó van.
A német Fruchthandel Magazin online hírportálja felidézi, hogy a gigantikus felvásárláshoz szükséges közel 30 hatósági engedély több mint fele már megvan, egyebek között Brazília és Kína is igent mondott.
Az Európai Bizottság számos feltételt szabott, például azt, hogy a Bayernek el kell adnia bizonyos üzletágait, úgymint a szántóföldi növények vetőmag-üzletágát (a világ összes országában érintett a repce, a gyapot, és az ázsiai régióbeli néhány minimális kivétellel a szója), továbbá a búzahibridekkel kapcsolatos kutatási platformját, a globális zöldségvetőmag-üzletágát, a glufozinát-ammóniummal kapcsolatos érdekeltségeit a világ minden táján, és Európában bizonyos glifozát-alapú növényvédő szerekkel kapcsolatos érdekeltségét is. A lista ezzel még nem ért véget, mert a Monsanto új, „NemaStrike” nevű fonálféreg elleni készítményével kapcsolatos tevékenységei is érintettek, továbbá a Bayer három totális növényvédő szerrel kapcsolatos kutatási területe, és a digitálismezőgazdaság-portfóliója. A vevőjelölt a BASF lehet.
Az adásvétel tényleges nyélbe ütéséhez azonban még egy sor hatósági engedély szükséges. Mindkét nagyvállalat együttműködik a hatóságokkal – egyebek között az USA igazságügyi minisztériumával is –, hogy lehetőleg 2018 második negyedévében pontot tehessenek az ügy végére – írja a Fruchthandel Magazin.
És végül a nagy agrárkémiai hatalomátrendeződésben már csak a BASF maradt… – foglalta össze hatásosan a német agrarheute.com portál néhány héttel ezelőtt. Felidézték, hogy a most már előrehaladott állapotban lévő Bayer–Monsanto fúzió előtt már egyesült néhány óriás. A Dow Chemical és a Dupont tavaly értek a tárgyalásaik végére, mindkét amerikai konszern részvényesei áldásukat adták a fúzióra. Az egyesült vállalat évi 17 milliárd eurós forgalmat fog bonyolítani a becslések szerint. A korábbi piacvezetőt, a baseli székhelyű Syngentát a ChemChina szerezte meg 43 milliárd dollárért (illetve az USA hatóságai már igent mondtak, de néhány másik ország versenyhivatala még nem zárta le a vizsgálatot). Az egyesült cég 14,8 milliárd eurós éves forgalmat fog bonyolítani.
Nem maradt hát más talpon, csak a ludwigshafeni BASF. A világ legnagyobb vegyipari konszernjét még nem hozták hírbe semmilyen fúzióval, bár partnerként több tárgyaláson is részt vett.