0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

„Egy álmot, egy vágyat kell megfogalmazni”

Újabb négy évre szavaztak bizalmat Lázár Vilmosnak. A terveiről és a megoldandó feladatokról kérdeztük újbóli megválasztását követően.

Olyan híreket is hallottam, hogy nem indulsz újra a tisztújító közgyűlésen. Ehhez képest még ellenfeled sem volt. 

– Az elnöki pozícióm ciklusosságát az országgyűlési választásokhoz igazítottuk, és ilyenkor mindig a választások utánra időzítjük a tisztújítást. Ez annyiban befolyásoló tényező, hogy olyan embereket kell megválasztania a tagságnak, akik tudnak segíteni, tudnak előrelendíteni a sportágon. Úgy gondolom, ezzel jól döntöttünk és bízom benne, hogy akárcsak az elmúlt időszakban, a következőben is sikeresek leszünk.

Azonban sok mindent újra kell gondolnunk. Mindenképpen célunk, hogy irányítottabb csatornákba helyezzük a forrásokat, amihez meg kell várni, hogy felálljon a kormányzati struktúra, a sportfinanszírozás. Újra fel kell építenünk azt, hogy a forrásokat, amikből gazdálkodni tudtunk, hogyan tudjuk továbbra is megcélozni.

Amikor egy ilyen pozíciót elvállal az ember, akkor nagyon magasra kell tenni a mércét, valami olyan távlati célt kell kitűzni, ami előrehúz.

Mert úgy nem érdemes nekifogni a munkának, hogy ugyanazt akarjuk csinálni, mint az elmúlt évben, ugyanezen a szinten. Egy álmot, egy vágyat kell megfogalmazni. 

Mi az álmod? 

– Sok minden van a fejemben, például az Európai Lovasjátékok rendezésének megpályázása. Ehhez egyébként kormánygaranciával rendelkezünk, ami nagy fegyvertény a pályázatnál és nagy biztonságot ad. Hiszen ha elnyerjük, meg is tudjuk valósítani. Talán ez lehet a következő négy év céljainak a zászlóshajója.

És a közeljövőt hogyan látod?

– Két-három héten belül megtartjuk az alakuló ülést, de csak két személycsere történt az új elnökségben és őket is jól ismerem. Tehát olyan nagy változás a személyi összetételben nincs, pontosan tudom, hogy az új elnökséggel ugyanolyan hatékonyan és ugyanakkora egyetértésben tudunk dolgozni, mint az előzővel. Nagyon kevés esetben kellett eddig számolni a szavazatokat és ez szerintem a következő elnökségnél is így lesz.

A céljainkat kell pontosan kijelölni és ezekhez képest kell a feladatokat kiosztani. Biztosan kell foglalkozni az irodának az apparátus kérdésével, hiszen nagyon kibővültek a feladatok és nem szeretnénk túlterhelni azokat a kollégákat, akik éjt nappallá téve dolgoznak. Stabil adminisztrációs hátteret szeretnénk biztosítani, a célok mellé szeretnénk a feladatokat osztani és ennek a feltételeit kell megteremtenünk a következő időben.

Körülbelül negyedévente szoktunk ülésezni és az új elnökségben is az a jó, hogy különböző helyről jönnek a kollégák, földrajzi elhelyezkedést tekintve és szakmailag is. Ennek köszönhetően jó az információáradat a végekről és pontosan látjuk majd, hogy milyen elvégzendő feladatok vannak. Így lehet a lovassportot jól szolgálni. 

Említetted, hogy bizonyos dolgokban változásra van szükség. Mondanál erre néhány példát?

– A forrásteremtés átfogó és stratégiai kérdés mindig. Megint mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy minél több forrást tudjunk biztosítani a lovassport számára, és hogy ezeket a forrásokat szakmai szempontok szerint irányítottabban csoportosítsuk. Ez nagyon fontos lesz a következő időben.

Lehet, hogy a támogatásokat kicsit másként osztanánk el, mint a címkézett támogatások mostani rendszerében. Bár mind a lovas ágazatba kerül és építi azt, de egy kicsit jobban mederbe kellene terelni és ott is tartani.

Ez egy fontos cél, fontos elnöki feladat. Eddigi munkánk egyik legnagyobb eredménye, hogy presztízst teremtettünk. Még feljebb kell húzni ezt a sportágat, hiszen óriásit léptünk előre, akár a négy évvel ezelőtti, akár a nyolc-kilenc évvel ezelőtti állapothoz képest.

Erre az egyik legjobb példa, hogy minket kértek fel arra, hogy ötcsillagos CSIO-t rendezzünk. Még csak nem is mi jelentkeztünk. Ez azt jelenti, hogy nemcsak Magyarországon növeljük a Lovassport Szövetség és a lovassport presztízsét, hanem külföldről is másként kezdenek ránk tekinteni. Ez jó visszajelzés.

 

Forrás: Pegazus