Hazánkban, különösen a Dunától keletre, a számára alkalmas élőhelyeken mindenütt megtaláljuk. Kedveli a halastavak környékét, a fűzfákkal kísért csatornákat, a folyókat kísérő ligeterdőket, de költött Budapesten a Feneketlen-tónál is. Megtelepedésének egyik feltétele a nyár- és fűzfák jelenléte, de fészkel más fákon, akár még akácon is. Hazánkban becslések szerint 80-90 ezer pár él. Vonuló, a hazai állomány a telet főként Olaszországban a Pó-síkságon tölti, de találtak magyar gyűrűs példányokat Korzikán és Dél-Franciaországban is.
Érdekes a függőcinege szaporodásmódja. A hím márciusban vagy április elején kezdi építeni a fészket, és közben énekelve igyekszik tojót csalogatni magához. Általában valamelyik víz fölé hajló alacsony fűzfaág villás végén kezdi a munkát. Amikor már tojó érkezik hozzá, ketten dolgoznak tovább. A fészek váza csalán, komló és más növényi részek rostjaiból áll, a teniszütőre emlékeztet, és amikor készen van, alulról felfelé haladva lassan megkapja végleges, zacskó alakú formáját.
A fészek még nem teljesen kész, amikor a tojó elkezdi rakni a tojásokat. A hím ekkor elhagyja, és a közelben, talán csak 50-100 méternyire új fészek építésébe és új tojó csábításába kezd. Az első fészekben a kikelő fiókákat a tojónak egyedül kell felnevelnie. A fészekalj 5-8 fehér tojásból áll.
Cikkünk Schmidt Egonnak a Kistermelők Lapja júniusi számában megjelent részletes írása alapján készült.
