Back to top

Informatika az istállóban

„Az informatika rendszerekben, míg a gazdálkodó megoldásokban gondolkodik”- hívta fel a figyelmet Kövesdi József. Az Okosfarm Kft. ügyvezetője hozzátette, informatikai kultúrát kell teremteni a mezőgazdaságban.

Magas szinten kontrollált tevékenység ma már kizárólag fejlett informatikai megoldásokkal valósítható meg! Az informatika fejlődése, elsősorban az eszközök és az adatátviteli csatornák tekintetében eljutott oda, hogy a mezőgazdaság szolgálatába álljon, és megfeleljen az ágazat igényeinek mind műszaki fejlettség, mind költséghatékonyság szintjén.

Kövesdi József: informatikai kultúrát kell teremteni a mezőgazdaságban
Fotó: csatlós

Hazai fejlesztések elsősorban ezen a területen kerülhetnek megvalósításra. A telephelyek „okosításával” növelhető a hatékonyság, ezáltal a termelékenység és a jövedelmezőség is. Viszonylag csekély beruházással, jól átgondolt ötletek megvalósításával nagyon rövid időn belül jelentős megtakarítást lehet elérni. A „precíziós” az olyan mezőgazdasági, illetve állattartó telephely jelzője, amely magas szintű adatkommunikációra képes az egyes épületek, telephelyek és technológiák között.

Az állattartó telepek az utóbbi években egyre alacsonyabb gondozói létszámmal kell, hogy működjenek, viszont az ott zajló folyamatok nagymértékben automatizálhatóak. Számtalan takarmányozási, állatjóléti és egyéb termelési vagy tartástechnológiai berendezés került telepítésre ezeken a telepeken az utóbbi években. Ezek kiterjedésének mértéke és kialakítása ágazatfüggő, az azonban közös bennük, hogy nagyrészt még kizárólag lokálisan szolgáltatnak adatot és nem működnek együtt automatikusan más rendszerekkel. Hiába két egymás mellett működő és összefüggő milliárdos technológia, ha ezek adatait kizárólag egy kockás füzetbe felírva lehet naplózni, esetleg végtelen táblázatokba kell napi rendszerességgel rögzíteni.

Egy átfogó informatikai hálózat a telephelyen nagyban segíti a hatékony működést. Ha sikerült megfelelő minőségben és méretben kiépíteni egy infokommunikációs hálózatot, az általános adatforgalom mellett számtalan kontroll és biztonságtechnikai megoldást is üzemeltethetünk a segítségével.

Így képes kiszolgálni azokat az épületfelügyeleti és gépészeti szenzorokat, amelyek a hőmérséklet, páratartalom, áramfogyasztás, folyadékszint, gázérzékelés vagy más speciális paraméter alapján szolgáltatnak információt.

Az informatika már jelen van az agráriumban, kihasználtsága és strukturált felépítése viszont még alacsony szintű. A szakember véleménye szerint, a következő években a versenyképesség kulcstényezője lesz, hogy ki milyen mértékben gyűjt adatot, milyen szinten képes azokat elemezni, összefüggéseket találni és annak megfelelően beavatkozni.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Miniszteri egyetértés az állatjólét finanszírozásáról

A 16 szövetségi tartomány agrárminiszterei augusztus végén tartott tanácskozásukon elvi megállapodást kötöttek arról, hogy a német gazdák részesüljenek megfelelő pénzügyi támogatásban az állattartás feltételeinek javítását segítő átépítések elvégzéséhez, és meg kell teremteni az ahhoz szükséges finanszírozás intézményrendszerét.

Hogyan csökkenthető az anti­bio­tikum-rezisztencia?

A WHO határozottan javasolja a gyógyászatilag fontos antibiotikumok használatának csökkentését az élelmiszertermelésre tenyésztett állatok esetében, beleértve az ilyen antibiotikumoknak az állatok növekedésének gyorsítására és diagnózis nélküli betegségmegelőzésre való teljes tiltását.

Génszerkesztés a hatékonyabb élelmiszertermelésért

Amerikai és brit kutatók a világon elsőként hoztak létre olyan génszerkesztett hím állatokat, amelyek spermájának felhasználásával a betegségeknek jobban ellenálló és magasabb húsminőséget biztosító állatok születhetnének, ami hatékonyabbá tehetné az élelmiszertermelést.

Stabilan emelkednek a fogyasztói árak is

Fennmaradt a mezőgazdasági termékek árának emelkedő trendje – derül ki a KSH első féléves adataiból. Az agrár-, az élelmiszeripari és a fogyasztói árak közül az utóbbiak emelkedtek a legnagyobb mértékben.

Megszülettek az ország első „lombikborjai”, Campus Cili, Campus Csongor és Campus Csanád

Országosan egyedülálló tudományos sikert értek el a Szent István Egyetem Kaposvári Campus Embrió-átültető Központjának munkatársai. A létesítményben – az országban elsőként – sikerült élő szarvasmarhából petesejtleszívással, laboratóriumi körülmények között végrehajtott termékenyítéssel „lombikborjakat” létrehozni.

Korszerű takarmánykeverő épült Baranyában

Több mint egymilliárd forintos beruházással új takarmánykeverő üzemet létesített a növénytermesztéssel, takarmánygyártással és állattenyésztéssel foglalkozó Palotabozsoki Zrt. a Baranya megyei Véménden.

Növénytermesztési központ épült Somogycsicsón

Ünnepélyesen adták át a gépszínt, irodaházat és egyéb kiszolgáló épületeket a Claessens cégcsoport érdekeltségébe tartozó Csicsó Pig Kft. Somogycsicsói sertéstelepén. Az eseményen Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy nehéz gazdasági helyzetben a beruházás, a tervszerű fejlesztés jelenthet megoldást.

Társállatok, mint tollas, vagy szőrös pszichológusok

Egy társállat jelenléte oldja a stresszt, csökkenti a vérnyomást, és sok más pozitív hatással van gazdája lelki állapotára. Sokszor az embereknek csak arra van szükségük, hogy meghallgassák a problémáikat, és erre is kiválóak az állatok, tudnak hallgatni, sőt nem is tudnak közbeszólni, türelmesek, nem sietnek sehová. Hobbiállat, díszállat, társállat: mi a különbség?

Kecskefejés csárdásléptekkel

Városiként költöztünk pár éve falura, az első pillanattól kezdve az önellátás szándékával, állatokat tartva, növényeket nevelve. Korábban kecskéink kalandos nászáról, elléséről, a gidanevelés hétköznapjairól írtunk, most pedig arról, hogyan tanultunk meg fejni.

Katonagalambok, kémgalambok, munkagalambok…

A történelem során több alkalommal fogták munkára a galambokat, és igen érdekes feladatokat bíztak rájuk. A tollas hírvivőket sokszor az otthonukhoz való ragaszkodásuk miatt kedvelték, hiszen a postagalamb bárhová kerül, onnan hazaindul. De még a légifotózásban, vagy a vízből mentésben is segítségére voltak az embernek.