Hollandiában ez úgy van, mondta, hogy a nagykereskedő, akinek már valószínűleg a nagyapja is dísznövények bevásárlásával, nagykereskedelmével foglalkozott, a szakkiállításokon, jó esetben azonban bemutatókon látottak közül eldönti, melyik (szerinte) jó növény, nem jó növény, divatos, divatjamúlt.
Sydste elmesélt egy általa első kézből hallott történetet. Kertész ismerőse Aechmea termesztésére szakosodott, abból kínált árumennyiséget nagykereskedőjének, aki sajnálattal közölte, ez teljesen divatjamúlt növény, már nem vásárolja senki.
A termelő – holland ember lévén – nem adta föl egykönnyen, bekopogott a szomszédban üzemelő gartencenterbe és fölajánlotta tulajdonosának kitűnő minőségű broméliáit. A szomszéd átvett tőle egy tételt és kitette az üzletébe. Másnap viszont ő kopogtatott kertész szomszédjánál, újabb szállítást kért. Az Aechmea ugyanis nagy sikert aratott nála, elfogyott mind.
A nagykereskedők konzervatívok, és még a szájuk is nagy, mondta Sydste, pedig nem ismerik a piacot. Szégyen? Inkább butaság, tette hozzá a fiatalember.
Nem véletlen, hogy mostanában a nagykereskedő cégek már több nőt és fiatal kereskedelmi szakembert alkalmaznak, mondta Sydste Arens.
Kell a visszajelzés a termelőnek is, fejtette ki Arno Rijnbeek, a boskoopi Rijnbeek&Son évelőkertészet fiatal vezetője. Elmondta, mennyire sajnálja, hogy négyről háromnaposra csökkent a boskoopi faiskolai szakkiállítás. A negyediken ugyanis eddig a nagyközönséget is beengedték, akik a zárás óráiban megvásárolhatták azokat a növényeket, amik a legjobban tetszettek nekik. Egyébként a szakkiállításon a szakemberek szakemberekkel találkozhatnak, hiszen oda a nagyközönséget (a végfelhasználót) be sem engedik. Pedig az ő véleményükre igencsak kíváncsiak a termelők.
Arno elmesélte, hogy amerikai kollégájától kapott néhány Eryngium ebracteatum ’Poterioides’ növényt. A nagykereskedő első ránézésre megmosolyogta, mondván, nincs virágja, nem eladható.
Arno azért kiállította az évelőivel társítva, és az utolsó, „a nagyközönséges” napon meglepve tapasztalta, hogy a növénybarátok szétkapkodták az összes példányt, újabb tételeket kellett hozniuk belőle. (Könnyen megtehették, hiszen csupán néhány utcányira voltak a kiállítás helyszínétől.)
Kell a visszajelzés, erősítette meg Arno, a kertésznek tudnia kell, mit szeretnének a vásárlói. Jól is néznénk ki, ha csak a nagykereskedők döntenék ezt el, tette hozzá.
Ő kapja ugyanis a legközvetlenebb piaci visszajelzést, amit szerencsés esetben közvetít a beszállítói felé, akik ennek alapján szinte biztosra mehetnek a kultúra vagy a fajta kiválasztásakor.
Nem esett most szó arról a különleges kereskedői képességről, amelynek szerintem csak kevesen vannak a birtokában (egyszer mi bemutattuk az egyik ilyen, szerintünk ízig-vérig árudai értékesítőt, aki már akkor tudta, mit fog a vevő elvinni, amikor az átlépte az árudája kapuját). Nekik köszönheti a hazai kertkultúra az olyan növényeket, amelyek az árudában nem igazán mutatósak, és első ránézésre nem derül ki róluk, mit bírnak majd nálunk a kertben, annak micsoda pompás díszei lesznek. Ha ezt az árudai kereskedő sem tudja, akkor az a növény valószínűleg a komposztján végzi majd, ahelyett, hogy a kertjeinket díszítené, határtalan boldogságot okozva a kerttulajdonosoknak, a növényvásárlóknak. „Ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
