Back to top

Ritka, mint a fehér bivaly?

Október végén hófehér, kis bivaly született a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban, a Kis-Balatonon található Zalaváron. A szokatlan színű borjú egyelőre az anyja mellől szemléli a világot.

Fotó: MTI - Varga György
Kovács Zoltán természetvédelmi őr a Tényeknek azt nyilatkozta, hogy ilyennel még sosem találkozott, pedig 18 éve van a szakmában. A fehér bivaly egyébként bikaborjú, és egyelőre Zalaváron marad.

Várhatóan jövő tavasszal kerül Kápolnapusztára az anyjával együtt, ahol a bivalyrezervátumban természetvédelmi célú legelőgazdálkodás folyik.

Ennek célja az élőhelyteremtés: a hatalmas patásoknak köszönhetően sok ritka faj talál otthonra itt.

Még nem tudni, miért fehér a kicsi. Az anyja korábban született borjai ugyanis sötét színűek voltak.

Elképzelhető, hogy mindössze egyetlen gén mutációja okozta ezt a látványos változást.

Dr. Virág Zsolt állatorvos szerint megvan rá az esély, hogy az bivaly felnőttként is fehér marad. Ha teljesen depigmentált, azaz festékhiányos, akkor a szemében lévő szivárványhártyában sincsenek pigmentek (festékanyagok), és jó eséllyel később sem lesz sötétebb színű.

Fotó: MTI - Varga György

Magyarországon a bivalyt a 16. század óta tenyésztik, azon belül is a mai Somogy és Zala megye nehezen járható, nedves, sáros területein használták a munkaerejét. A hazai állomány a 20. század második felétől kezdve csökkent le erősen, a történelmi Magyarországon például 1911-ben 155 ezer bivaly élt.

A hazai bivalyállomány nagy része még ma is állami tulajdonban, a nemzeti parkok kezelésében van.
Forrás: 
www.bfnp.hu/tenyek.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Jelentősen drágulhat a tojás

Nem árulnának ketreces tyúktartásból származó tojást a nemzetközi kiskereskedelmi láncok néhány év múlva, amivel veszélybe sodornák a közép-európai, ezen belül is a kilencven százalékban ketreces tartást alkalmazó hazai tojáságazatot - mondta a Magyar Nemzetnek Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke.

Több mint 8 százalék szerint a Föld lapos

A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) pszichológusai azt vizsgálták, hogy a lakosság milyen mértékben dől be a tudománytalan állításoknak és az összeesküvés-elméleteknek.

Egyre hatékonyabb az illegális fakitermelés és kereskedelem elleni küzdelem

Az elmúlt három év eredményei alátámasztják, hogy egyre hatékonyabban végzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a teljes faanyagkereskedelmi lánc ellenőrzését Magyarországon.

Egy farm, ami tisztítja a tengert

Szokatlan gazdaságot vezet egy amerikai anyuka: tengeri moszatot, kagylókat és osztrigát nevel, melyek nemcsak fenntartható élelmiszert szolgáltatnak, hanem hozzájárulnak a szennyezett vizek tisztulásához is.

Szarvasmarha-legeltetés a hüllők szolgálatában

A Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozó Peszéradacsi-rét természetvédelmi szempontból különösen nagy jelentőségű terület. A fajok védelme elsősorban élőhelyeik megőrzésével biztosítható. A gyepterületek kezelésének két alapvető módja a kaszálás és a legeltetés.

A Dunánál, a Velencei- és a Tisza-tónál, valamint a Szigetközben irtják a szúnyogokat

Változatlanul csapadékos az időjárás, ami az elmúlt napok napsütésével párosulva optimális fejlődési környezetet biztosít a szúnyogok számára.

Állatgyógyászat: középpontban az antibiotikum rezisztencia és a Brexit

Magyarországon üléseztek az Európai Unió állatgyógyászati készítmények engedélyezésével foglalkozó szakemberei.

Fagyasztott hússal jegelik a sertéspestis miatt elszállt árakat

Júliustól minden vágóhíd, hűtőház, feldolgozó cég köteles lesz minden egyes sertéshús tételét tesztelni afrikai sertéspestisre Kínában. Az eredmény? Aki tud, próbál szabadulni felhalmozott készleteitől, így egyelőre nem mutatkozik a termelés visszaesése az árakban.

Kis súlyúak hátrányban: születési súly szerepe a nyulaknál

Előző cikkekből megtudhattuk, mennyire lényeges, hogy egy nyúl elegendően nagy súllyal szülessen ahhoz, hogy életképes legyen, s a fészken belül megfelelő meleg helyet foglaljon el. E téren természetes körülmények között is végeztek vizsgálatokat.

Katonák és rendőrök segítenek az afrikai sertéspestis megfékezésében Vietnámban

Úgy tűnik, az afrikai sertéspestis Vietnámban is megállíthatatlan. Bár az utóbbi két hónapban nem érkezett hivatalos jelentés újabb kitörésekről, ez azonban nem a vírus terjedésének leállása, lelassulása miatt van, sokkal inkább a visszajelzések hiányosságának tudható be.