0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Madárinfluenza Bulgáriában

November első felében a betegség hét új esetét regisztrálták az országban. A vírus Dobrics, Plovdiv, Haskovo, Sztara Zagora és Jambol térségében jelent meg. Becslések szerint, területenként egymillió szárnyas a veszteség.

A régió helyzete egyre drámaiabbá válik. Az ágazat érintett szereplői tiltakoznak a drasztikus ellenőrzési és felszámolási intézkedések miatt. A termelőket képviselő érdekvédelmi szervezetek panaszkodnak a magas költségekkel járó monitoring rendszer, a drága laboratóriumi tesztek, és az értékesítési tilalom miatt.

A legnagyobb károkat a kacsatartók szenvedik el, de a vírus hatással van a brojler, és a tojótyúk állományára.

Több kisebb tanyagazdaságban is megerősítették a betegség megjelenését.

Becslések szerint komoly veszélyt jelent a fertőzés továbbterjedése, mivel ezek a gazdaságok kívül esnek az állatorvosi felügyeleten és nem felelnek meg a biológiai biztonsági követelményeknek.

A baromfitermelők egyre idegesebbé válnak, és tétlenséggel vádolják a hatóságokat, valamint azzal hogy elveszítik a kontrollt az események felett. A nagyszámú szárnyas felszámolása ellenére a betegség még mindig tovább terjed. Sokan úgy vélik hogy az illegális kacsa és tyúk tartás a felelős kialakult nehéz helyzetért Bulgáriában. Megjelentek olyan javaslatok,mely szerint büntethetővé tennék az ilyen gyakorlatot.

Forrás: farmer.pl