Tavaly a szokatlanul erős fagyok miatt nagy terméskiesés volt Európában, ami föltornázta az árakat. Már akkor lehetett sejteni, hogy az idén bő virágzás és nagy termés várható, ami májusra szinte bizonyossá vált az alma, a cseresznye és a meggy esetében.
Nálunk a 2018. március elsején érkező fagyhullám megtizedelte az őszibarack és a kajszi termését, az utóbbi két évtized legalacsonyabb termése volt az idei. A többi gyümölcsöt kevésbé érintette a hideg, és az előrejelzéseknél is több termést takarítottak be végül a gazdálkodók.
Almából 790 ezer tonnát szedtek le és becslések szerint 80-90 ezer tonna a fán maradt.
Az almaárak még decemberben is nyomottak. Körtéből 38 ezer tonna a termés, közepes árszínvonal mellett, kissé vontatott az értékesítés.
A cseresznyét sem szedték le maradéktalanul, 3-4 ezer tonna maradhatott a fákon.
A termés jóval meghaladja a hazai fogyasztást, nagy jelentőségű tehát az export, de aki nem tud 28 milliméteres cseresznyét szállítani, beszorul a hazai piacra. Meggyből 67-83 ezer tonna az ide termés: az első szám a valóban eladott mennyiséget takarja, a második a valószínűleg megtermett mennyiséget, aminek jó részét nem szedték le.
Kajsziból mindössze 10 ezer tonna termett az idén, és a csekély mennyiség ellenére csak közepes árszínvonal alakult ki. A 25 ezer tonnás őszibarack-mennyiséget viszont kimondottan jó áron lehetett értékesíteni. Szilvatermésünk erős közepes volt az idén, 65 ezer tonna.
Az idei piaci gondok szerkezeti hiányosságokból adódnak, hangsúlyozta Apáti Ferenc, alapvető erőforrások hiányoznak a versenyképes gyümölcstermesztéshez.
Elmaradott a termelési színvonal, sok a silány áru, ami rontja az árakat, nagyon rossz a termésbiztonság, kevés a göngyöleg és a feldolgozókapacitás.
Stabil piachoz profi, nagy termésbiztonságú ültetvények és megfelelő posztharveszt szükséges, és ebben a rendszerben minden elemnek meg kell lennie, beleértve a termelői összefogást is. A gyümölcstermesztők eredményének 87 százaléka az uniós támogatásból származik, ez pedig konzerválja az elavult termelési szerkezetet.


