Az előző hét enyhe, de változékony idővel indult. Hétfőn még 10 fok körül alakultak a maximumhőmérsékletek az országban, majd egyre hűvösebb léghullámok árasztották el térségünket. Erősödött az éjszakai lehűlés, és a hét végére már napközben is fagypont közelében, sokfelé az alatt alakult a hőmérséklet. A hét közepén helyenként már kisebb havazás is előfordult, péntek estétől azonban országos havazás kezdődött, mely vasárnap hagyta el térségünket.
Nyugaton, északnyugaton ettől valamivel kevesebb, délkeleten, keleten pedig több. Utóbbi területeken 15-19 cm-es hóréteg is előfordult. Ennek hatására hétfő reggelre az átmenetileg kevésbé felhős területeken (az ország középső részein) helyenként -10 Celsius fok alá csökkent a hőmérséklet. A talajban számottevő fagy nincs, csak a fölső 2-3 cm-es réteg van megfagyva, de helyenként még az sem. A talaj fölső rétegei országszerte telítettek nedvességgel, ugyanakkor a 30-40 cm-es szinttől mélyebben még bőven van helye a nedvességnek, különösen az Alföldön.
A hóréteg a nyugalomban lévő őszi vetéseknek igen kedvező, mint ahogy az aszályos ősz után a csapadékra is szükség van.
A folytatásban marad a télies időjárás.
Kedden és szerdán számottevő csapadék nem valószínű. Az átmenetileg kevésbé felhős időben nagy lesz a hőingás: éjjel a havas területeken -10 fok alatti hidegek is várhatók, napközben pedig 0 fok köré, kedden kissé a fölé emelkedik a hőmérséklet.
Csütörtöktől kezdődően a magasban több hullámban nedvesebb és enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, csapadék is várható: hó, havas eső, ónos eső, majd eső egyaránt.
Mérséklődik az éjszakai lehűlés, de továbbra is fagyok várhatók, napközben pedig 0 fok köré emelkedik a hőmérséklet, a hét legvégén lehet ettől még enyhébb idő. A hó az ország nagyobb részén több napon is olvadni fog, a Dunántúlon a hét közepére sokfelé valószínűleg el is tűnik. Jövő hétfőig összességében többnyire 5 és 10 mm között várható a csapadék mennyisége, északkeleten ez pénteken is még hó formájában várható. A talaj fölső rétegének hőmérsékletében számottevő változás nem valószínű a héten.


