0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 14.

Yearly Archives: 2018

spot_imgspot_img

Itt meríthet ihletet, aki bioburgonyát termesztene

Nem kis kihívás a bioburgonya-termesztés, azonban a burgonyabiznisz nagyszabású európai találkozóján, a Potato Europe szakmai napokon ezúttal minden egyben lesz, hogy erőt és információt meríthessen, aki újonnan vágna bele, és csiszolhassa a tudását, aki már régebb óta foglalkozik burgonyával ökológiai gazdálkodásban.

Már szabadföldi kísérletben vizsgálják a génmódosított gesztenyéket

Szigorú követelmények között vizsgálják a génmódosított gesztenyefákat New York államban. A két vadkerítéssel körülvett területen a kutatók minden nyáron duplán zsákolják be a fák virágait, és folyamatosan jelentéseket küldenek az amerikai mezőgazdasági minisztériumnak.

Jó áron viszik a somogyi disznót

Lassabban indult be az idén a nyári árnövekedés az élő sertések piacán, de összességében nem panaszkodnak a termelők. Az afrikai sertéspestis miatt kialakult pánik összeomlást is okozhatott volna, de az szerencsére elmaradt.

Élelmiszer-hulladékból virágcserép

A világméretű élelmiszerhulladék-problémára is megoldást nyújt egy újonnan tervezett virágcserép. Mivel szerves anyagból készül, nem szennyezi a környezetet, és ha túl nagyra nő benne a növényünk, cserepestől kiültethetjük – miután a talajba kerül, biológiai úton lebomlik.

Jobb eredményre számítottak a gazdák Baranyában

Meglepődtek a gazdálkodók a napraforgó tekintetében, ugyanis magasabb termésátlagot vártak az előzetes becslések alapján a hektáronkénti 3–3,5 tonnánál

Kevesebb alma terem Washingtonban

Az USA almatermésének több mint fele Washington államból származik, ahol a napokban csökkentették a várható termésre vonatkozó prognózist. A chicagói országos terméselőrejelzés során 6 százalékos visszaesést becsülnek a tavalyi terméshez képest. Ez 6 százalékkal alacsonyabb, mint az agrárminisztérium augusztus eleji prognózisa, nagyrészt éppen a rosszabb washingtoni eredmények miatt.

Borok jótékonysági árverése

Idén 19. alkalommal szerveznek Jótékonysági Borárverést a Budapest Borfesztivál keretein belül, amellyel a Máltai Szeretetszolgálat munkáját segítik. Akik csatlakoznak, és akár csak néhány ezer forinttal is segítik a Szeretetszolgálatot, azok a súlyos fogyatékossággal élők gödi otthonának felújítását támogatják.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img