0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 14.

Jobb eredményre számítottak a gazdák Baranyában

Meglepődtek a gazdálkodók a napraforgó tekintetében, ugyanis magasabb termésátlagot vártak az előzetes becslések alapján a hektáronkénti 3–3,5 tonnánál

Az árpa és a búza betakarítását követően a napokban megkezdődött a napraforgó és a kukorica aratása is. Mint Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya megyei elnöke elmondta, a megyében a kukorica vetésterülete a legnagyobb, összesen 72 600 hektár, a napraforgóé pedig 18 709 hektár– írja a bama.hu.

A búzához hasonlóan a szokásoshoz képest két-három héttel előbb álltak be a gazdák ezekbe a táblákba is, mert az utóbbi hetek időjárása felgyorsította az érési folyamatot. Elsőként azokon a területeken kezdődtek meg a munkák, ahol elfogyott a takarmányozásra tavaly betárolt termény.

– Az első vágási eredmények ismeretében meglepődtek a gazdálkodók a napraforgó tekintetében, ugyanis magasabb termésátlagot vártak az előzetes becslések alapján a hektáronkénti 3–3,5 tonnánál. Mivel az aratás elején vagyunk, ezek az adatok természetesen módosulhatnak, minél nagyobb területen készülnek majd el a betakarítással a gazdák, annál pontosabb lesz az eredmény.

A szakember szerint annyi bizonyos, nem lesz rekordnagyságú termésátlag ebben az évben, annak ellenére, hogy ideális volt az időjárás, mindössze a napraforgó virágzásakor volt a kelleténél egy kicsit hűvösebb.

– A kukoricánál is hasonló a helyzet, az első eredmények nagy szórást mutatnak, vannak erősebb és gyengébb táblák. A betakarított kukorica jelentős részét egyelőre a bioetanolt előállító üzemekbe szállítják alapanyagnak – mondta a szakember.

A felvásárlási árak az elmúlt évhez képest kismértékben erősödtek, elsősorban a Franciaországot és Németországot sújtó aszály miatt.

Forrás: bama.hu