0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 10.

Yearly Archives: 2018

spot_imgspot_img

Környezettudatos agrároktatás Vásárhelyen

A Gregus Máté Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola két évvel ezelőtt ünnepelte a hódmezővásárhelyi agrárképzés 120 évvel ezelőtti megalapítását, és közös kiadványt adtak ki a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karával, amellyel sokáig összefonódott a sorsuk; egy épületben is működtek.

Agrárkamara: szükséges a földforgalmi törvény finomhangolása

A Földet a gazdáknak program újraindítását sürgeti egyre több hazai termelő. Miután a külföldiek földvásárlását kizáró magyar földtörvény zsebszerződésekre vonatkozó passzusát márciusban elutasította az Európai Unió Bírósága, a hazai gazdák most attól tartanak, hogy előbb utóbb az állami földekre is licitálhatnak külföldiek. Mi a véleménye erről a kamarának?

Sertéspestis: máris érzékeny veszteségeket okoz – Összefoglaló

Bár még csak vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát, már mérhetők a sertéságazatot ért gazdasági károk; az exportőrök alternatív piacokat keresnek az éves húskivitel egyharmadának, a termelők pedig jó ideig veszteségeket hozó felvásárlási árakkal kénytelenek számolni.

A Hanyi Hódok nyerték a favágóversenyt

Favágók kápráztatták el az érdeklődőket a hét végén Komárom-Esztergom megyében az Országos Fakitermelő Versenysorozat regionális elődöntőjén.

A parlagfű Baranyában is gondot okoz

Megjelentek az első parlagfűkezdemények, ami az allergiásoknak még nem okoz kellemetlen tüneteket, ám a földtulajdonosoknak már akad tennivalójuk. A növény fejlettsége Baranyában változatos képet mutat, jellemzően 4-6 leveles állapotban van.

Eloszlatják a fresh cut termékekkel kapcsolatos tévhiteket

Holnap nyitja kapuit az egyik legnagyobb európai zöldség-gyümölcs kiállítás, a Macfrut 2018. A háromnapos rendezvény a fresh cut termékekre koncentrál. Olaszországban egymilliárd eurót tesz ki az azonnal fogyasztható friss zöldség-gyümölcs értékesítés. Ez a termékkör nemcsak a termesztők számára hasznos az új értékesítési lehetőségek miatt, hanem elősegíti az egészséges táplálkozás terjedését is.

Túlkínálat: exportra megy a spárga

Magyarországon jelentős a spárgatermesztés, nyolcezer tonna spárgát termelünk évente. Az időjárás miatt idén komoly túlkínálat alakult ki a zöldségből a nemzetközi piacon, emiatt nehéz a hazai termelőknek eladniuk, és az árak is kifejezetten alacsonyak.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img