0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. május 2.

Yearly Archives: 2018

spot_imgspot_img

A következő évtizedek társállata?

Kisebb testű növényevő, igen szociális, képes az emberrel is kapcsolatot teremteni. Kutatások bizonyítják, hogy terápiás állatnak is kitűnő, és még hasznot is hajthat - vajon melyik állat lehet az?

Mire jó az arcfelismerő program a tehenészetben?

Az arcfelismerés és a mesterséges intelligencia fejlődése nem áll meg az emberi arcok azonosításánál és a várható viselkedés előrejelzésénél. A Cargill egy dublini gépi érzékeléssel foglalkozó céggel, a Cainthussal fogott össze, hogy az arcfelismerő technológiát világszerte meghonosítsák a tejtermelő gazdaságokban is.

A tűlevelűeket károsító rovarok pusztítója

A búbos cinege talán a legszebb hazai cinegefaj, a verébnél kisebb, hossza 11,5 cm. Hátrafelé hajló hegyes bóbitája alapján könnyű felismerni. A tojó és a fiatalok búbja valamivel rövidebb, mint a hímé, de ezt általában csak akkor látni, ha a két madár egymás közelében van. Leggyakrabban hallatott nagyon jellemző hangja pergő „gürrr”.

Kókuszchips nyerte az innovációs díjat Berlinben

Kihirdették a Fruit Logistica Innovation Award nyertesét: egy olaj és zsír nélkül készülő kókuszchipset talált a legmenőbbnek a berlini kiállítás szakmai közönsége. A második helyezett egy ízletes és sokáig eltartható barna paradicsom lett, a harmadik pedig egy felerészben bio-fűrostokból készülő csomagolóanyag.

Visszatérés a gyökerekhez: az aszályban is zöldellő legelő titka

Hogyan maradnak fenn a texasi marhatartók aszály idején? 2011-ben rekord forróság és aszály sújtotta Texast, a gyepek kiszáradtak és az állatok kezdtek kifogyni az élelemből. A marhák megmentése érdekében a gazdák kénytelenek voltak átszállítani az állatokat olyan legelőre, ahol még egészséges fű nőtt.

Nem szeretnénk foltos répát? Szedés után azonnal hűtsük!

A sárgarépát homokon termesztő gazdák számára kétségtelenül az egyik legfontosabb kérdés, hogy mivel előzhetnék meg a répagyökér foltosodását, mivel jelenleg ezt a minőségi hibát kifogásolják leginkább a kereskedők. Mit tehetnek? Erről is szó volt a holland Bejo Zaden horvát leányvállalata és a cég kizárólagos magyarországi forgalmazója, a Rit-Sat Kft. közös rendezvényén Szegeden.

„A fene egye meg!” – a farkasok helyzete a korábbi századokban

Nincs magyar ember akinek e „szelíd” káromkodás ne hagyta volna el az ajkát. A „fene” szót elsősorban a népi gyógyászatban, mint betegségelnevezést használták. Az viszont kevésbé ismert, hogy egészen a 1270-es évekig Magyarországon a „fene” alatt farkast értettek. A magyarságot, mint pásztorkodó, állattartó népet mindig erősen foglalkoztatta a farkas elleni védelem.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img