Back to top

Az első magyar agrárhackathon

Március negyedik hétvégéjén rendezték meg az első éjjel-nappal zajló agrárinnovációs ötletversenyt Gazdálkodj okosan! NAK Agrotech Hackathon címmel. A rendezvény ideje alatt egyetemisták dolgoztak agrárszakértőkkel azon, hogy a legjobb, legújabb megoldások helyet találjanak maguknak az ágazatban, lehetővé téve agrárgazdaságunk fejlődését.

A NAK (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) és a Design Terminal 2019 februárjában közösen hirdette meg a 24 órás agrárinnovációs ötletversenyt, melyre az ország különböző pontjaiból mintegy 50 csapat jelentkezett.

A megmérettetés célja, hogy a felsőfokú intézmények hallgatói pályakezdők és startupok megszólításával felhívja a figyelmet a mezőgazdaságban rejlő innovációs lehetőségekre,

hogy minél szélesebb körben tudatosuljon, hogy a legújabb technológiákat használó agrárszektor vonzó karrierlehetőséget is jelent a fiataloknak.

Fotó: Tóth Zsigmond
Győrffy Balázs, a NAK elnöke az ötletversenyt megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az általa vezetett köztestület kiemelt célja, hogy csatlakozási pontot képezzen a tehetséges és vállalkozó kedvű fiatalok számára az agrárgazdasághoz.

Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője pedig rámutatott arra, hogy

a verseny 24 órájában az informatikusok, fizikusok, terméktervezők és geológusok új generációja dolgozott közösen a hazai agráripar kihívásain.

A hétvégi ötletversenyen a résztvevő 2-4 fős csapatoknak egy teljes nap állt rendelkezésükre, hogy egy rendkívül intenzív és hatékony fejlesztési folyamat során üzleti mentorok és agrárszakemberek bevonásával pályázati ötletüket tökéletesítsék, s a verseny végén egy rövid prezentáció keretében ezt a zsűri előtt ismertessék. A hackathon innovációs ötletversenyt jelent, résztvevőit az esemény ideje alatt a rendező két szervezet szakemberei mentorálták. A zsűri tagjainak a két említett szervezet vezetői mellett Gyögy Lászlót, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárát és Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárt, valamint Reng Zoltánt, a Hungrana Kft. vezérigazgatóját és Dr. Gyuricza Csabát, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatóját kérték fel a szervezők. A nyertesek értékes jutalmakban részesültek, így többek között repülőjegy-utalványokban, de ami ennél még fontosabb, a verseny után is folyamatos kapcsolattartásra lesz lehetőségük mentoraikkal, így könnyebben meg is valósíthatják ötleteiket.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nem csak itták a sört, a képekhez is felhasználták a dán festők

Az istenek komlós itala kulcsszerepet játszott Dánia kulináris történetében, de az aranykori festészet fejlődésére is hatással volt.

A kertészkedés meglepő egészségügyi előnyei

A Coloradói Egyetem tanulmánya szerint a kertészkedő emberek egészségesebbek, mint azok, akik nem végeznek kerti munkákat. Ennek több oka is van, mint például, hogy több rostot fogyasztanak, és több testmozgást végeznek.

Négy étel, ami öregíti az agyat

Az ételek nem csak a testünk számára jelentenek üzemanyagot, hanem agyunk egészségében is jelentős szerepet játszhatnak, de a kiegyensúlyozott táplálkozás segíthet az agyműködés javításában és a kognitív hanyatlás megelőzésében. Ha azonban nem vagyunk körültekintőek az ételválasztásunkkal, bizonyos élelmiszerek felgyorsíthatják az agy öregedését, és növelhetik a demencia kialakulásának kockázatát.

Megszületett az első robotméh

Kicsit nagyobb, kicsit nehezebb az igazinál, de a vezérlésnek köszönhetően sok mindenre használható lesz.

Napelemek alatt kibírhatóbb az aszály

A növényállományok fölé telepített fotovoltaikus rendszerek árnyéka enyhítheti az aszályos időszakok negatív hatásait, publikálták nemrég a Hohenheimi Egyetem kutatói. Az Agra Europe hírét a fruchthandel.de portálon olvastuk.

Ismét megünneplik a Szent Iván éjt Tarcalon

Egy nem nagy, de annál kedvesebb rendezvényre szeretnék felhívni a figyelmet: Palásthy Katalin, a tarcali Katica Vendégház tulajdonosa ismét megrendezi a Szent Iván-napi nyitott kert elnevezésű eseményét, amelyben gasztrokiállítók, ezoterikus előadók, finom falatok és hűs borok kapják a főszerepet; a napot pedig tradicionális tűzgyújtás zárja. 

Egerek a búzában

Egy vegyszermentes módszernek köszönhetően megakadályozható, hogy az egerek felfalják a búzatermést. Az eljárás drasztikusan csökkenti a magveszteséget.

Köszönet az agrárszakképzésben dolgozó pedagógusoknak

„Kell egy alkalom, hogy kilépve a hétköznapokból, ünnepelhessünk. A pedagógusok is magvetők, akik sok fiatalban plántálták el a tudás magvait”- köszöntötte Nagy István agrárminiszter a megjelent tanárokat, oktatókat a Magyarországon 1952 óta minden év június első vasárnapján megrendezett Pedagógus Nap alkalmából szervezett kitüntetésen.

A teljes magyar agráriumra pozitívan hat a MATE és a NAGISZ Csoport új együttműködése

A minőségi termékfejlesztés, a precíziós gazdálkodás dinamikus fejlődése és az agrárszakember-utánpótlás biztosítása érdekében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem stratégiai együttműködési megállapodást kötött a NAGISZ Zrt.-vel Nádudvaron.

A növények eltávolítják a levegőből a rákkeltő méreganyagokat

Egy úttörő tanulmány kimutatta, hogy a növények hatékonyan tudják eltávolítani a mérgező benzingőzöket - beleértve az olyan rákkeltő vegyületeket, mint a benzol - a beltéri levegőből.