Back to top

HORSCH először érte el a 402 millió eurós forgalmat

A HORSCH Maschinen GmbH. 2018-ban 402 millió eurós forgalmával történetének legnagyobbját érte el. Ez már sorozatban a harmadik alkalom, hogy a német cég kétszámjegyű százalékos növekedést tud forgalmában elérni.

A 2017-es 358 millió eurós forgalom 12%-os növekedése számos tényezőnek köszönhető. Újabb jelentős beruházásokat eszközöltek minden telephelyen, illetve a szerviz, valamint a kutatás-fejlesztés területén. A HORSCH minden területen folytatja eddigi, ügyfélközpontú stratégiáját.

Nemzetközi Termékfejlesztési Prémium Oklevélben részesült a Horsch Terrano GX kultivátor.
Fotó: Axiál Kft.
Ez a talajművelés és vetéstechnika területére éppen úgy igaz, mint ahogy elmondható a növényvédelemről és a betakarítási logisztikáról. Miközben egyre több fejlesztést végeznek el a gépeken, a technológiákat is egyre jobban az egyes piacok igényeire szabják. Ez a tökéletes szervizszolgáltatásokkal és a magasan képzett üzletkötők rendszerével párosítva ahhoz vezet, hogy az ügyfél, legyen a világ bármely pontján is, pontosan azt a gépet kapja, amely az ő konkrét igényeinek megfelel – legyen szó a talajkörülményekről, az ország vagy a klíma támasztotta igényekről, illetve a legkülönfélébb szükséges munkaszélességről.

Az export folyamatosan 81%-os, amelynél a németországi forgalom is növekedett. A kelet-európai országokba irányuló export értéke 50%, kiemelkedő értékesítési eredménnyel Ukrajnában.

Nyugat-Európában a 2017-es évhez képest 35%-os forgalomnövekedés volt megfigyelhető. Ebben a térségben 2018-ban Franciaország, Anglia és a skandináv országok is rendkívüli mértékben fejlődtek. A maradék forgalom a világ többi részén értékesített termékekből tevődik össze, ahol az USA és Kína vette ki részét legnagyobb részben az eredményben. Ez folyamatosan és erőteljesen növekszik, amely például új piacok fokozatos fejlődésének, illetve Brazíliában a gyártás és az értékesítés elindulásának köszönhető. Általánosságban elmondható, hogy minden termékkör értékesítése növekedett, s a növényvédelem, illetve a szemenkénti vetéstechnológia a piacon egyre jelentősebbé válik.

A novemberi Agritechnica kiállításon a HORSCH nem csak az egyes termékkörök újdonságait mutatja majd be.

A német cég a fókuszt első alkalommal helyezi a bio- és hagyományos gazdálkodás legjobb tulajdonságait ötvöző hibrid-mezőgazdaságra.

Az ügyfelek tehát mechanikai állományápolással kapcsolatos, illetve további innovációkkal is számolhatnak. A nagyon ígéretes eredményekkel kecsegtető kísérletek, amelyeknek egy része a HORSCH saját kísérleti területein zajlanak, egészen a hannoveri kiállításra időzített piacra kerülésig zajlanak.

A társadalmi nyomás a mezőgazdaságot változásokra kényszeríti, melynek kapcsán a hibrid mezőgazdaság egy megoldás lehet. Sok ügyfél szemében a HORSCH, innovatív technológiái révén sokkal többé vált, mint csupán egy gépbeszállító. A német cég különböző szemináriumokon, illetve többek között a saját terraHORSCH magazin hasábjain agronómiai tudását is bizonyítja. Olyan technológiai megoldásokkal, mint például az applikációk, az Internet of Things (IoT – azaz tárgyak internete)-technológiák, vagy munkaminősége miatt a DLG teszt aranyérmével kitüntetett SingularSystem szemenkénti gabonavetés, a HORSCH egyre inkább az egészséges élelmiszerek modern és fenntartható előállításának véleményvezérévé és problémamegoldójává válik.

A munkatársak száma világviszonylatban 1600 fő.

Hogy a minden területen növekvő termékigényeknek megfeleljen, a HORSCH minden német telephelyét erőteljesen fejleszti – eddigi legnagyobb, 30 millió eurós értékben.

Befejezték a teljesen új csarnok építését Ronneburgban, és a landaui növényvédelmi termékeket előállító gyár kapacitását csaknem megháromszorozták.

A cég történetének legnagyobb beruházását Schwandorfban, a cég központjában eszközölték. Ezen beruházás értéke csaknem 23 millió euró.

Az egyre nehezebbé váló klíma-peremfeltételek, s főleg a szárazság miatt 2018-ban bizonyos piacokon kitűnően fejlődött a forgalom. A HORSCH cégvezetése azonban pontosan ezen nehézségek miatt prognosztizál 2019-re a mezőgazdaságigép-technológia területére újabb kihívásokat, még akkor is, ha az év kezdete pozitívan is alakult.

Forrás: 
Axiál Sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kevesebb az élőmunka, több a tej

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Gépesítési Intézete (NAIK MGI), illetve jogelődei a magyar mezőgazdaságot 1869 óta szolgáló kutatóintézet, mely az agrárium gépesítését elősegítő műszaki-technológiai kutatással, fejlesztéssel és tudományos tevékenységgel foglalkozik. Fennállásának 150 éves fennállása jubileumát konferenciákkal is ünneplik.

Már hamisítják

Januárban vezette be a dísznövény- forgalmazásban világszerte használt CC-kocsik új, rádiófrekvenciás jeladóval (RFID) ellátott jelölőcímkéjét a fejlesztő és a bérleti rendszert működtető dán Container Centralen, éppen a hamisítások megelőzése érdekében.

Készülődés az ország legnagyobb szántóföldi kiállítására

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) egy rendhagyó interaktív sajtótájékoztató keretében informálta az újságírókat a május 23-24-én megrendezendő III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShowról.

Újdonságok Vásárhelyen

Ezúttal is a hazai mezőgazdaság jelentős része jelen volt a vásárhelyi kiállításon, a szaporodásbiológiától a tartástechnológián át a takarmányozásig valamennyi szakterület képviseltette magát, emellett vetőmag-előállítók, műtrágya-forgalmazók, gépgyártók, gépkereskedők, a különböző technikák és technológiák képviselői is részt vettek ezen a seregszemlén.

Nem javíthatják meg a traktorokat az amerikai gazdák

A modern mezőgazdasági gépek meghibásodását általában egy laptopra telepített softver segítségével el lehet hárítani. Ennek ellenére az amerikai gazdáknak igen borsos árat kell fizetni a szervizelésért, ami ellen egyre hangosabban tiltakoznak.

Alsőörsön lesz a Stihl nemzeti favágó kupa

Idén Alsóörsön, a 20. jubileumi Open Road Festen rendezik meg a Stihl Timbersports sportfavágó kupa nemzeti bajnokságát - mondta Szeremley Csaba, a Stihl Timbersports menedzsere szerdán Budapesten.

Bővülő traktorgyártás Szentpéterváron

Annak ellenére, hogy a magas infláció miatt Oroszországban kedvezőtlen a mezőgazdasági beruházások invesztíciós klímája, tavaly növelni tudta traktoreladásait a belpiacon a szentpétervári Kirovec traktorgyár.

Felmérés az élelmiszeripar digitalizációs helyzetéről

Zajlik a hazai élelmiszeripari vállalkozások digitalizációs helyzetének feltérképezése. A felmérés 2019. május 17-ig tölthető ki, a kapott eredmények pedig hozzájárulhatnak a fejlesztések megfelelő irányú előmozdításához.

Erdész- és gépészképzés a Pilis lábánál

A Piliscsabára látogatókat szinte minden helybeli útba tudja igazítani, hol van a mezőgazdasági gépésziskola. Az Agrárminisztérium Közép-magyaroszági Agrár Szakképző Központ (KASZK) Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma közel 70 éve működik itt – az idei a 69. tanév.

Vegyszer helyett okoskapa

Aki burgonyatermesztéssel foglalkozik, az tudja, hogy eddig milyen lassan elvégezhető munkának számított a burgonyatáblákon a gyomirtás. Egy új, innovációs díjjal elismert célgéppel azonban ez munkafolyamat akár hatszor olyan gyorsan elvégezhető, mint a korábban.