Back to top

Bővít a Corvinus Székesfehérváron

Új campust avatott a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérváron, az új épület több előadóval, számítástechnikai teremmel és laborral várja a hallgatókat már a következő napoktól. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint a Corvinus brandje van elég erős ahhoz, hogy a fővárostól hatvan kilométerre létrehozott campus is vonzó legyen a fiataloknak.

Ünnepélyes keretek között adták át a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának „B” épületét szerdán a Fejér megyei megyeszékhelyen. Az eseményen elhangzott: a közel másfél milliárd forint európai uniós támogatással létrejött modern, a XXI. századi igényeket kielégítő egyetemi létesítmény színvonalas és modern oktatási környezetet kínál a Campus hallgatói számára. A hagyományos felsőoktatási, valamint a vállalatok és az egyetem együttműködésével szerveződő duális képzések Székesfehérvár és térsége gazdasági potenciálját erősítik.

Az egykori huszárlaktanya épületének átalakításával és felújításával a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának épületében 160 fős nagyelőadó, két 80 fős előadó, illetve több kisebb oktatóterem, számítástechnikai labor, könyvtár, többfunkciós kutatólabor és konferenciaterem várja a diákokat, valamint az oktatókat és a kutatókat.

A rendezvényen beszédet mondott Palkovics László is. Az innovációs és technológiai miniszter kifejtette: Székesfehérvár kiváló példa arra, hogy hogyan tud beilleszkedni egy felsőoktatási intézmény a helyi, vállalatok, önkormányzat és civil szervezet alkotta ökoszisztémába, és hogyan tudja kihozni ebből a maximumot. A tárcavezető szerint a Corvinus brandje van elég erős ahhoz, hogy a fővárostól hatvan kilométerre létrehozott campus is vonzó legyen a fiataloknak.

Reményét fejezte ki, hogy a létesítményben végzett hallgatók a térségben, illetve a városban találnak maguknak munkát, és ezzel a helyi gazdaságot erősítik.

A személyes viszonyrendszer hallgató és oktató közt az egyik fő vonzereje a székesfehérvári campusnak – mondta el az eseményen Pavlik Lívia, a Corvinus Egyetem kancellárja. Hozzátette: tartalommal kell megtölteni az új épületet, amelyet segít az ide érkező kutatási forrás is.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Természeti értékeink megóvása

Hazánk természeti értékeinek védelme nemcsak jóllétünk, hanem országunk versenyképessége miatt is kulcsfontosságú. Az agrártárca a többi között szemléletformáló kezdeményezésekkel és hiánypótló szakmai kiadványokkal igyekszik rávilágítani erre, hogy egyre nagyobb teret kaphassanak a környezetkímélő és fenntartható gazdálkodási gyakorlatok.

Fiatal intézmény nagy múlttal

Három évvel ezelőtt adták át Sopronban a Károly-magaslati Ökoturisztikai Látogatóközpontot, amelyben az erdők élővilágát bemutató kiállítások mellett a Kőhalmy Vadászati Múzeum gyűjteményei, valamint a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. erdészeti erdei iskolája is helyet kapott.

Drónt nyerhet, aki ismeri az okostraktort és a műhúst

Nagy Diák Agrárteszt – mezőgazdálkodj okosan! néven online vetélkedőt indított a DUE Médiahálózat. A háromfordulós nyereményjátékban csak a 14 és 20 év közötti fiatalok vehetnek részt. A Nagy Diák Agrárteszt a Helló Modern Agrárium támogatásával jött létre.

A vadgazdálkodás aktuális kérdései

Az idei FeHoVa-n is teret biztosítottak a szakmai konferenciáknak, így ezúttal is lezajlott a kiállítás nyitónapján a Vadgazdálkodás aktuális kérdései című értekezés, ahol több perspektívából világítottak rá a szakma legfontosabb témaköreire. Az előadók igyekeztek megoldásokat vázolni ezen problémák kezelésére, azonban tisztázatlan kérdések továbbra is fennállnak.

AM: gyarapodott a hazai túzokállomány

Sikeresek a túzokvédelmi programok, a Kárpát-medencei és azon belül a magyarországi állomány is növekedett.

Bővülnek az iskola- és óvodakertek

Az Agrárminisztérium támogatásának köszönhetően 100 iskola-és óvodakert jöhet létre és újulhat meg az Országos Iskolakert-fejlesztési Program harmadik üteme keretében. A tárca, az Iskolakertekért Alapítvány és a Kék Bolygó Alapítvány közös programja az idei évben 50 óvodakertet és 50 iskolakertet támogat az első ütemben elindított megyei mentorkertek országos hálózatának egyidejű fejlesztése mellett. A programra már lehet pályázni.

Melegrekordok dőltek meg januárban

Az idei volt a legmelegebb január, amióta az emberiség méri a környezetének hőmérsékletét. Több melegrekord is megdőlt.

„Segélyvonal” termesztőknek

A holland dísznövény-nemesítő Dümmen Orange a Synobsys fejlesztőcéggel karöltve a kertészeteknek készített alkalmazást. A vállalat nemcsak a dísznövények genetikai fejlesztésére koncentrál, hanem törekszik az ügyfeleinek kínált fajták termesztési adataihoz való elektronikus hozzáférés megteremtésére is.

Az utolsó órában vagyunk – A jelenlegi KAP-pal kipusztítjuk a faunát

Nyílt levélben szólítják fel az Európai Unió vezetőit a Közös Agrárpolitika teljes átalakítására a kontinens vezetői kutatói. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is erre hívja fel a figyelmet közleményében, hogy az intenzív, iparszerű mezőgazdálkodás eredményeként jelentősen csökken a biodiverzitás egész Európában.

Egyre több diák választja az agrárgépész szakmát

Öt év alatt 70 százalékkal nőtt az agrárgépész szakmát választó diákok száma, legtöbben a versenyképes jövedelem, a csúcstechnológiás gépek és a természet közelsége miatt választják a mezőgazdasági pályát, sokan a szakközépiskola elvégzése után azonnal elhelyezkednek - közölte a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) szerdán az MTI-vel.