Back to top

Növénybarát programajánló őszre

Az arborétumok, botanikus kertek őszi pompája önmagában is megér egy látogatást, az őszi hétvégéken ráadásul több helyen extra programokkal, olykor még ingyenes belépési lehetőséggel is várják a látogatókat. Íme egy abszolút nem teljes körű ízelítő.

Fotó: Tömpe Anna
Az ELTE Botanikus Kertje, közismertebb nevén a budapesti Füvészkert szeptember 27-én, pénteken részt vesz a nagyszabású Kutatók Éjszakája programsorozatban, és

17–21 óra között belépődíj nélkül látogatható.

17 órától R. Eszéki Eszter trópusi, szubtrópusi orchideák neveléséről tart előadást, majd utána látogatást lehet tenni az orchideaszaporító laborban; 18 órától a gyógynövénykertben tehetnek sétát az érdeklődők Szabó-Szöllösi Tünde vezetésével, majd 18.30-tól Papp László botanikus tart szakvezetést a kertben „Mit kutattak a kertben az alapító, Winter Jakab igazgatósága idején, 1771-től?” címmel. A Füvészkert Budapest VIII. kerületében található, az Illés utca és a Korányi Sándor utca sarkán. Az interneten a http://www.fuveszkert.org címen olvashatók el a részletek.


A vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert október 6-án, vasárnap 10.00–17.00 óra között rendezi meg hagyományos őszi programját, a „Földi javak asztalunkon” családi napot és vásárt.

A kastély körül őszi termények, növények, kézműves és helyi termékek vásárolhatóak,

a rendezők folyamatos és alkalmi programokkal várják a gyerekeket és a felnőtteket. L

Fotó: Tömpe Anna
esznek egyebek között díjmentes kerti / madarász séták, mesesarok, korongozás, gyertyafaragás, fotókiállítás, természetismereti és –megőrzési, illetve kutatói programok, továbbá bonsaikiállítás és bonsainevelési előadás.

A Nemzeti Botanikus kert címe Vácrátót, Alkotmány út 2., az interneten pedig http://botanikuskert.hu.


A Budai Arborétumban (közismert nevén a régi Kertészeti Egyetem parkjában) immár 24. alkalommal rendezik meg az Őszi Kertészeti Napokat október 18–20. között. A kiállításnak minden évben az egyik legnépszerűbb része a fiatal virágkötők versenye, illetve szombaton és vasárnap az elkészült versenyművek bemutatása. Emellett természetesen nem marad el a növényvásár, és az ingyenes növényvédelmi szaktanácsadás sem.

"Hozzon mintát a beteg növényről, illetve növényi részről, és mi kiderítjük, mi a gyógyír!" 

– hirdetik a szervezők. A pénteki napon ingyenes a belépés, de a többi napon vásárolt belépők is levásárolhatók az ország bármely Oázis kertészetében.

A Budai Arborétum címe Budapest, Villányi út 35–42., az interneten pedig a http://disznoveny.kertk.szie.hu címen olvashatók a részletek a kiállításról.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Spárgából műanyag?

Felhasználható-e a spárgaszedéskor keletkező hulladék új műanyagokhoz? Egy németországi kutatási projekt tanúsága szerint igen; az alsó-szászországi spárgamúzeum új állandó kiállításán pedig meg is lehet tekinteni, hol tart a tudomány ezen a téren, írja a fruchthandel.de.

Kanadai olívaolaj?

A világ meghatározó olajbogyó termesztője, Spanyolország, második éve küzd az aszállyal és a hőséggel. Ennek pedig komoly hatása van az olívaolaj világpiaci árára is. A szélsőséges időjárás a klímaváltozás számlájára írható, aminek a következménye az is, hogy új területek válnak alkalmassá az olajfák telepítésére: történetesen Kanadában is.

A kertészkedés meglepő egészségügyi előnyei

A Coloradói Egyetem tanulmánya szerint a kertészkedő emberek egészségesebbek, mint azok, akik nem végeznek kerti munkákat. Ennek több oka is van, mint például, hogy több rostot fogyasztanak, és több testmozgást végeznek.

Ősláp és erdőrezervátum

Magyarország legnagyobb egybefüggő síkvidéki erdőtömbje, Somogy zöld szíve 1993 óta áll a KASZÓ Zrt. gondozásában. Története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza, már hercegi tulajdonban is színvonalas, fenntartható gazdálkodás zajlott a területen. Ezt az örökséget őrzi az erdőgazdaság, miközben óvja és népszerűsíti a természeti értékeket, köztük a Kaszó település határában lévő Baláta-tavat.

Napelemek alatt kibírhatóbb az aszály

A növényállományok fölé telepített fotovoltaikus rendszerek árnyéka enyhítheti az aszályos időszakok negatív hatásait, publikálták nemrég a Hohenheimi Egyetem kutatói. Az Agra Europe hírét a fruchthandel.de portálon olvastuk.

Ismét megünneplik a Szent Iván éjt Tarcalon

Egy nem nagy, de annál kedvesebb rendezvényre szeretnék felhívni a figyelmet: Palásthy Katalin, a tarcali Katica Vendégház tulajdonosa ismét megrendezi a Szent Iván-napi nyitott kert elnevezésű eseményét, amelyben gasztrokiállítók, ezoterikus előadók, finom falatok és hűs borok kapják a főszerepet; a napot pedig tradicionális tűzgyújtás zárja. 

Északkeleten jól jönne már a csapadék

A hét első napjaiban még többfelé öntöztek záporok, foltokban nagy csapadékot adó felhőszakadások is előfordultak, a hét további részében azonban nagyrész napos, száraz idő a jellemző, magas UV sugárzással. A szántóföldi növények a legtöbb helyen szépen fejlődnek, de a záporokból kimaradt északnyugati és északkeleti területeken jól fog jönni a jövő hét első felére ígérkező csapadék.

A kert zenéi - hétvégén fehérvárcsurgói Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok

Immár 19. alkalommal rendezik meg az egyre népszerűbb dísznövény napokat a festői fehérvárcsurgói kastélyparkban. Péntektől vasárnap estig gazdag program és kertészeti bemutatók, előadások várják a látogatókat.

Különleges, melegkedvelő zöldségek

A saját veteményeskertben az a legjobb, hogy olyan növényeket is megtermeszthetünk, amikhez egyébként nem jutnánk hozzá boltokban, sőt gyakran még piacokon sem. Ezzel lehetőség nyílik szélesíteni a repertoárunkat, a változatos táplálkozás pedig előnyös... Ezk a zöldségek annyira szeretik a meleget, hogy külön örülnek annak, ha nyáron vetjük őket, és persze öntözéssel segítjük a gyors kikelést.

Jó hír a Kéknyelű szerelmeseinek: az év legnagyobb kóstolója Badacsonyban

A Badacsony Szőlőhegyért Egyesület, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet Badacsonyi Kutató Állomása, valamint a Vinum Vulcanum Badacsonyi Borlovagrend szervezésében idén június 3-án, harminckettő, Kéknyelűt termelő badacsonyi borászat részvételével, kulturális programokkal, zenével, kiváló borokkal és ízletes fogásokkal az év legnagyobb Kéknyelű kóstolójára várják a Badacsonyba érkezőket.