Back to top

Sakál a láthatáron - Ne essünk pánikba, védekezzünk!

Ismerik azt az érzést, amikor elgondolkodva, fáradtan sétálnak hazafelé, és szó szerint belebotlanak abba, ami addig is foglalkoztatta Önöket, de most teljes valójában ott hever az orruk előtt? Így jártam én a sakállal…

Kényelmes kisgyerekes túra után hazafelé ballagtunk, amikor az út túloldalán megláttam valamit. Bután hangzik, de azonnal tudtam, mi az… Sejtettem, tudtam, hogy van a térségben sakál, de álmomban sem számítottam arra, hogy összetalálkozom egy fiatal szuka tetemével, alig 100 méterrel a tanyánk határától. Nem is tudom, mit éreztem leginkább, de az biztos, hogy

sok róka és kutyatámadást megélt állattartói szürkeállományomban azonnal elkezdett a kis vészcsengő csilingelni…

De, úgy gondoltam, járjuk előbb körbe a problémát…

A sakál helyzete Magyarországon

Úgy hiszem, sőt biztos vagyok abban, hogy sakál mindig volt Magyarország területén, hol több, hol kevesebb, hol feltűnőbb módon, hol rejtőzködve. Az azonban tény, hogy a '80-as évek óta az észlelések és a bizonyított sakál megjelenések száma drasztikusan megnőtt, olyannyira, hogy gyakorlatilag bárhol számíthatunk rájuk. Legerősebb állományuk a Dél-Alföldön és Somogyban van, de nincs olyan megye, ahol ne ejtettek volna el sakált. És ahol egy van, ott több is van, hiszen legalább párban, de inkább kis családokban élnek. Úgy tűnik, hazai létszámuk eléri a 10 000 egyedet, plusz/mínusz 5%, úgyhogy érdemes odafigyelni rájuk.

Honnan tudjuk, hogy van sakál a környéken? Igazából, amíg meg nem pillantjuk (és ehhez nagy szerencse kell), biztosan be nem azonosítjuk, hacsak az éjszakai kutyaugatás, vonyítás közül „ki nem halljuk” a sakálok hívóhangját, addig nem lehetünk bizonyosak benne.

Akkor azonban, ha hirtelen eltűnnek a rókák a környékről, számíthatunk arra, hogy sakálcsalád van a közelben, ők ugyanis elüldözik a náluk kevésbé opportunista és gyengébb ragadozót, ha mással nem, azzal, hogy zsákmányaikban konkurálnak. Nálunk is ez történt: április közepétől május végéig öt rókát csapdáztam, köztük fias szukákat a baromfiudvaromban, ám egyszerre úgy eltűntek, mintha soha nem lettek volna… Már akkor is gyanús volt a dolog, hiszen az egyedül maradt kölyköket vagy a kan eteti, vagy a fiatalok próbálkoznak önállóan, de mint az egyetlen könnyen elérhető tyúkállomány tulajdonosa, folyamatosan számítottam rájuk. Nem jöttek. Viszont a csapda rendszeresen lecsapódott fogás nélkül, és éjjelente a kutyáim tomboltak – akkor még a kennelben, nehogy ők menjenek be az élvefogó csapdába.

Mivel járja egy olyan mondás, hogy „ahol sakál van, ott eltűnnek a rókák”, kicsit gyanús volt a dolog, de nem vettem komolyan – amíg meg nem láttam egy sakáltetemet.

Táplálkozási szokásaik

Attól eltekintve, hogy a sakál képes hatalmas pusztítást végezni az őzek és a nyulak fiataljai között, nagyon nem jellemző, hogy tanyasi jószágra, mondjuk kecskére vagy birkára támad. Egyszerűen nem az ő stílusa. Igazából, hiába olvastam/kérdeztem utána, bizonyított eset az országban (pl. a gazdaságon belül tetten ért, lefotózott, meglőtt sakál) tudomásom szerint nincs. Sokszor egészen másfajta kártételt fognak az állattartók az ügyeletes mumusra, de hamar kiderül, hogy valami más a gond.

A sakál, ha öl, nem hagyja ott a zsákmányt, pláne nem külsérelmi nyomok nélkül, napi rendszerességgel. Ha ölnie kell, az meglátszik a zsákmány sérülésein, és ha már nagy nehezen ölt, nem fogja otthagyni, minimum eszik belőle, de inkább elviszi…

Ráadásul a rókánál alig nagyobb állatról van szó, úgy gondolom, annyira nem ostoba, hogy a nyáj, falka védőszárnyai alól csaklizzon el egy 5-6 kilós bárányt, vagy gidát – azok már akkorák, hogy hajlamosabbak az elcsavargásra. Az újszülöttet az anyja védi, többnyire a karámban, illetve az istállón belül. A sakál meg nem fog oda bemenni, mindenen keresztül, az anyával szembeszállni, utána a kicsit kicipelni, karámon-kerítésen keresztül…

A valós életben a sakál kisrágcsálókkal, ha hozzáfér, elfektetett fiatal őzgidával, tojásokkal, hüllőkkel táplálkozik, de szereti a rovarokat és nagyon édesszájú, nagyon szereti az érett gyümölcsöket, csakúgy, mint a rókák és a kutyák. Ma már vannak olyan magyar tanulmányok, adatok, amelyek kifejezetten a sakálok étkezési szokásait tárják fel, gyomortartalom alapján. Sok mindent találtak bennük, de kecskét, juhot, bárányt, ollót (kiskecske), ne adj isten, kisborjút nem…

Fő az elővigyázatosság

Szánentáli kecske - OMÉK 2019
Fotó: Csatlós Norbert
Persze, szeretjük, szeretnénk megelőzni a bajt, mert mindig történhet olyasmi, ami addig nem. A sakálok tényleg sokan vannak, és nagyon kevés eséllyel, de előfordulhat, hogy megpróbálkoznak báránnyal, kisebb kecskével. De nagyon egyszerű ellenük a védekezés, és évszázadok óta jól bevált: az állatokat, különösen a frissen elletteket a kicsinyeikkel, illetve a 10 kiló alatti fiatalokat éjjelre karámba, istállóba kell zárni, és a területet kutya, például komondor vagy kuvasz felügyeletére bízni.

Nekem komondorom van, fantasztikus állat, ahogy közeledik az este, önállósítja magát (érdekes, csak 1,5–2 hónapja csinálja ezt, azaz amióta eltűntek a rókák), kimászik a kennelből, körbejár, és ha minden rendben, visszamászik a helyére.

Ez nekem nagy könnyebbség, a többi kutya ugyanis nem kockáztat, ő meg visszamegy, ha nem talál semmi rendbontást, nem kell szaladgálnom ki-be csukogatni. A szomszédok, ismerősök mozgását szemmel tartja, de csak akkor riaszt, ha valaki nem idevaló mászkál a területen, és az a helyzet, ha éjjeli műszakja alatt hallom a hangját, ki sem megyek, elintézi nélkülem. Nap közben magától marad a kennelben, amikor viszont a „családi órák” vannak, és az összes kutya velünk van az udvaron, sétán, vagy a teraszon, ő a legkedvesebb gyerekcsősz, a kisfiammal fetreng az asztal alatt, vagy a macskákat dajkálja. És más komondorosok hasonlóan mesélnek kutyájukról, ők már csak ilyenek: gyengéd testőrök.

Észkombájn

A sakál, mint korábban említettem, okos, alkalmazkodó állat, ezért volt képes ilyen rohamtempóban, ekkora területen elterjedni.

Pontosan azért maradt életben, mert nem teszi ki magát felesleges veszélynek, tehát nem fog feleslegesen konfrontálódni kutyával, pláne, ha az kétszer akkora, mint ő.

Komondor - OMÉK 2019 (fajtabemutató)
Fotó: Csatlós Norbert
Igaz ez az esetleg párban vadászó állatokra is, egy komondor vagy egy kuvasz nekik is túl nagy falat. Mivel erősen szociális, társaságkedvelő állatok, elvileg könnyen szelídíthetők, de ez így, ebben a formában nem igaz. Teljesen felesleges nekibuzdulásunkban kölyök sakált befogni, hogy „majd mi megmutatjuk” – mert a sakál az nem kutya, és hatalmas intelligenciáját nem arra fogja fordítani, hogy kedvünkre tegyen. Van persze kivétel is, például az egyik hazai vadasparkunk Muci nevű lakója, akivel a vendégek rendszeresen találkozhatnak és rajta keresztül könnyebben megismerhetik a kutyaféle ragadozókat, pláne, a sakálokat. De pont Muci és a viselkedése, gondozóival való kapcsolata a bizonyíték egyrészt arra, hogy a sakál nem kutya, másrészt rajta keresztül közelebbi bepillantást nyerhetünk a sakál mindennapi szokásaiba, így a táplálkozásába is.

Mit tegyünk?

Először is, ne essünk pánikba, ne fessük az ördögöt a falra, és ne okoljuk veszteségeinkért azonnal a sakált. Védekezzünk!

Ha tényleg nem bízunk a tudományban, akkor erősítsük meg a karámokat, zárjuk éjszakára a jószágot és szerezzünk be egy komoly, de normális, tehát nem kecske és gyerekgyilkos nagytestű kutyát.

Ha felmerül a gyanú, hogy sakál portyázik a környéken, kérjük ki az illetékes vadgazdálkodó véleményét (hivatásos vadász), és a természetvédelmi szakhatóságot is érdemes megkeresni (pl. nemzeti park igazgatóságánál, természetvédelmi őrt). Érdemes vadkamerákat kitenni, hogy bebizonyosodjon, mivel állunk szemben, mert addig a valós védekezés, a tettes kézre kerítésére tett erőfeszítéseink annyit érnek, mint verébre ágyúval lőni. És addig: el kell fogadni a dolgot, sakál van, volt, és úgy tűnik, lesz is.

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2019/9 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Holland porták baromfija - A fríz tyúk

Miközben a tenyésztők el vannak foglalva az ismertebb fajták változatainak kitenyésztésével (szín, alak stb.), új fajták létrehozásával, addig szinte észre sem veszik a lényegében évszázadok óta változatlanul maradt és tenyésztett fajtákat. Ez utóbbiak közé tartozik a fríz tyúk is, amely nálunk szinte ismeretlen, de Hollandián kívül is kevés helyen foglalkoznak vele.

Miért nem megy be a ló a féltető alá? - A télen-nyáron ideális beálló

Sokszor hangzik el a lótulajdonosoktól a kérdés; ott van a beálló a karámban vagy a legelőn, miért nem megy be a lovuk ítéletidőben vagy nyári hőségben sem?

Galambok különös nyelőcsővel - A pomerániai begyes fajta

Valamennyi galambfajtánál előfordulnak hímek, melyek a begyüket – elsősorban turbékolás közben – megtöltik levegővel. Vélhetően ezekből az egyedekből tenyésztették ki a begyes galambokat, amelyek sajátossága, hogy a begyükbe levegőt képesek nyelni, terjedelmes begyet (golyvát) fújnak, s ezt huzamosabb ideig meg is tartják.

Szervál a háziasítás útján

A macskafélék szinte csak húst fogyasztanak. Más ragadozókkal, pl. a kutyafélékkel ellentétben növényi táplálékot szinte alig vesznek magukhoz. Talán ezzel is magyarázható, hogy igen sok fajuk csúcsragadozóként szerepel a táplálékpiramis tetején. Úgy a vadonban, mint a ház körül élő fajokat az ember már hosszú évezredek óta nemcsak csodálja – igyekszik környezetében is megtartani, tenyészteni.

Június 5-én indult az Agrárcenzus első szakasza

Tíz év után idén nyáron ismét teljes körű mezőgazdasági összeírást hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Agrárcenzus 2020 elnevezéssel. A koronavírus világjárvány miatt a KSH a veszélyhelyzet kihirdetését követően átütemezte az összeírás lebonyolítását és találkozásmentes csatornákra vezeti át.

Alpesi legelők követei a Zemplénben

Épp’ mint a család régi autója… Semmi luxus, de mindenre használható, amire kell. Nem a legnagyobb teljesítményű, de biztosan hozza, amit elvárunk tőle. Nem csillog-villog, de a szemünknek mégis a legkedvesebb.

Torma, a gyógyító zöldség

Tormabor és tormapor, koktél, krém, pép, főzelék. E növény sokkal kreatívabban is használható, mint gondolnánk. Néhány tormakészítmény egész évben megtalálható az üzletek polcain, na nem túl sokféle. Intenzív fogyasztása idényjellegű, Karácsony és Húsvét idejére korlátozódik. Pedig sok lehetőség van az ecetes tormán túl is...

Növekedhet az uniós baromfitenyésztés

Az uniós baromfitenyésztés növekedni fog, de a koronavírus és a madárinfluenza miatt kihívásokkal néz szembe.

Ősi lófajtát őriznek az ország északkeleti szegletében

A ruszin népcsoportba tartozó huculok egyfajta mindenesként használták a később róluk elnevezett kistestű, ám annál ellenállóbb és szívósabb lovaikat. A hegyvidék, zord időjárási körülményeihez alkalmazkodó fajtának az „igénytelenségén” kívül számos előnyös tulajdonsága van.

Állattartó telepek fejlesztése - Látnak jövőt a fiatalok az agráriumban?

Szadai Gabriella 16 évesen még nem agrárpályára készült. Bár a szülei, nagy- és dédszülei is Bugyin éltek és a mezőgazdaságban dolgoztak, ám saját jövőjét nem ezen a településen és nem állattartóként képzelte el. Ám huszonévesen döntenie kellett, hogy átveszi-e a hirtelen megbetegedett édesapjától a több száz birkából, legelőkből és szántóföldekből álló gazdaságot.