Back to top

A fásítás élhetőbb környezetet teremt a városokban

Fontos gyarapítani erdeink területét, és gondozni a faállományt, de legalább ennyire lényeges, hogy a településeken, városokban élők életminőségét faültetéssel, vagy éppen a meglévők karbantartásával jobbá tegyük – fogalmazott Feldman Zsolt az Országfásítási Program kaposvári állomásán.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a somogyi megyeszékhelyen a faültetés előtt tartott sajtótájékoztatón felidézte: az ősszel kezdődött és jövő év tavaszáig tartó ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel.

Az állami erdőgazdaságok mintaprogramjának célja az erdőgazdálkodási tevékenységre és a klímavédelemre való figyelemfelhívás mellett az erdőterület növelése.

Fotó: AM

Feldman Zsolt kiemelte: az Országfásítási Program mellett a Vidékfejlesztési Program 40 milliárd forint keretösszeggel támogatja az erdőtelepítést. Ezen túlmenően

a tárca 12 éven keresztül biztosít támogatást az erdők fenntartásához, valamint 500 millió forintos keretösszeggel új felhívást tett közzé önkormányzatok és civil szervezetek számára települési szintű faültetések, utcafásítások, közpark fásítások megvalósításához.

Mindezzel a következő három-öt évben legalább huszonötezer hektárnyi új zöldterület jön létre.

Fotó: AM

Továbbra is pályázik a legzöldebb város címére Kaposvár, ezért is fordítanak jelentős erőket a településen található mintegy 22 ezer fa karbantartására, fiatalítására, szükség esetén cseréjére – mondta a város polgármestere. Szita Károly jelentősnek nevezte azt a programot, amellyel mintegy 1200 öreg, 80-120 év közötti hárs- és vadgesztenyefát újítanak meg, részben visszametszéssel, szükség esetén pótlással.

A tervek szerint 2030-ig 6000 új fát ültetnek a városban, ezzel is szeretnék biztosítani előkelő helyüket a legzöldebb városok listáján.
Forrás: 
AM sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Magyarország természeti öröksége Európában is egyedülálló

Egyre nagyobb a társadalmi igény hazánk természeti kincseinek bemutatására és a szemléletformálásra - jelentette ki dr. Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Harkály Ház látogató- és oktatóközpont átadási ünnepségén, szerdán, Mátrafüreden.

Ki, mekkora kibocsátó?

A Climate TRACE nonprofit szervezetekből álló csoport az eddigi becslések helyett jövőre már pontos adatokat szolgáltat a Föld légkörébe kerülő szén-dioxid-kibocsátásról. Az adatgyűjtésre okos algoritmusokat és műholdakat használnak fel. Ha kooperációnak sikerülne megvalósítani a valós idejű adatszolgáltatást, az új irányokat adhat a jövő évi ENSZ következő klímacsúcsán.

Ősszel tárgyalhatja a parlament az új bortörvényt

Ősszel az Országgyűlés elé kerülhet az új bortörvény, amelynek szükségességét a Világgazdaságnak az agrárminiszter azzal indokolta, hogy az ePincekönyv-rendszer bevezetése az összes hatósági eljárás felülvizsgálatát magával vonja, így alapjaiban változik meg a szőlő-bor ágazat adminisztrációja.

A debreceniek ingyen kapnak szúnyoglárvairtó tablettát

Az országban elsőként a debreceni önkormányzat minden helyi lakosnak ingyen ad lárvairtószert, hogy ennek alkalmazásával tartósan csökkenteni lehessen a lakókörnyezetükben kifejlődő szúnyogok számát.

A klímaváltozás átalakítja a madarak méreteit

Érdekes megállapításra jutott egy spanyol kutatócsoport, miután két fülemüle populációban vizsgált egyedek szárnyfesztávolságát mérték. A vizsgálatok szerint az eddigi adatok alapján csökkent ezen énekesmadarak szárnyfesztávolsága, amit a kutatók a felmelegedésre vezettek vissza.

Több mint 8 tonna hulladék gyűlt össze a PET Kupán

Összesen 8,2 tonna, majdnem felerészben újrahasznosítható hulladék gyűlt össze a Tisza árteréből az idei PET Kupán – közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.

Málnatermesztés napelemekkel

Egy kísérleti tanulmány szerint a napelemek alatti klíma stabilabb, mint a hagyományos fóliasátrakban.

Lesz-e magyar óriásvidra?

Az óriásvidra az összes menyétféle legnagyobbika, már ami a testhosszt illeti: nem ritkák ma sem a 170 centiméteres állatok. Állománya ma már csak töredéke a hajdaninak, mivel régebben a vadászat, míg napjainkban az élőhely­pusztítás tizedeli.

Környezeti vészhelyzetet hirdettek Mauritiuson

Mauritius miniszterelnöke, Pravind Jugnauth környezeti vészhelyzetet hirdetett az országban a japán tengerjáró hajó, az MV Wakashio megfeneklése miatt – írja a The Guardian. A hajóból folyamatosan olaj szivárog az Indiai-óceánba.

Megnyitották a balatonfüredi borheteket

Megnyitották a balatonfüredi borheteket, a rendezvényen a borászok támogatását célzó 1,8 milliárd forintos támogatási csomagot jelentett be Nagy István agrárminiszter.