0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Lenyűgöző látvány: a fülesbaglyok legnagyobb városi telelőhelye itt van a szomszédban

Nagykikinda központjában áll egy fa, amin télen akár 145 bagoly is pihen. Ebben az időszakban több száz fülesbagoly érkezik a városba, hogy ott töltse a telet. Sok turistát, kutatót és a BBC stábját is odavonzotta a nem hétköznapi látvány.

Szerbiában több város büszkélkedhet azzal, hogy nagy számban ad teret az október végétől telelni érkező erdei fülesbaglyoknak. A világcsúcstartó a bánáti Nagykikinda, ahol eddig a legnagyobb létszám a város központjában közel 750 bagoly volt.

November a baglyok hónapja Nagykikindán, ezt a hónapot el is nevezték a helybéliek sovembar-nak (sove jelentése = baglyok + novembar = november). Minden évben nagy szeretettel várják vissza téli lakóikat, akik a város védjegyévé váltak. Az erdei fülesbaglyok világszerte híressé tették a bánáti várost. Sok turistát, valamint madár- és természetbarátot vonz a különös természeti jelenség.

A nem mindennapi látvány a BBC One Planet stábját is lázba hozta, több napot töltöttek el a helyszínen 2015-ben és 2018-ban. Megfigyelték az erdei fülesbaglyok repülési szokásait, valamint a helybéliek és a madarak viszonyát. Dokumentumfilmjükben hangsúlyozták a város befogadó szerepének fontosságát.

Hazai és külföldi ornitológusok is hasonlóan elismerően nyilatkoznak Nagykikindáról, a legfontosabb és legnagyobb téli fülesbagoly-telelőhelynek nyilvánították.

A helyiek felismerték a madarak ökoturisztikai jelentőségét. Minden év novembere a baglyok ünnepléséről szól. Kiállításokat, előadásokat tartanak, és megszámolják a gyerekekkel együtt a baglyokat. Folyamatos a helyiek edukációs programja, hogy minél inkább megismerjék, megszeressék és védjék a város visszatérő lakóit.

Az erdei fülesbaglyok különös atmoszférát varázsolnak Nagykikindán, de nem pusztán ezért fontosak. Rendkívül hasznosak ezek az éjszakai madarak, megóvják a helyet a nem kívánt rágcsálóktól. Körülbelül fél millió egérszerű rágcsálót esznek meg az öt téli hónap alatt.

A baglyok nem csak a kedvező földrajzi elhelyezkedés és dús növényzet miatt választották Nagykikindát, a helyiek szeretetteljes fogadtatása miatt térnek vissza évről évre.

 

Forrás: serbia.com/rts.rs