Back to top

Tuti tipp: 31-én irány az Ügetőszilveszter!

Közeleg az Ügetőszilveszter, a Kincsem Park szezonzáró, s egyben legtöbbeket megmozgató rendezvénye. A szervezők idén 20 ezer látogatóra számítanak, éppen ezért sokrétű programmal készülnek, mellyel nemcsak a lóversenyek szerelmeseinek kedveznek.

MMG - Jövőre is változatos programokkal várja látogatóit a Kincsem Park

 

Ahogy az már jól megszokott, a program gerincét ezúttal is a tíz ügető-, valamint két agárverseny alkotja majd, utóbbiak esetében azonban lesz változás: a kutyák az eddigi helyszín helyett idén már az új Nemzeti Agárstadionban versenghetnek. Itt a szervezők külön fogadóhelyiséggel várják majd a látogatókat, akik az agárfutamokat kivetítőn is végigkövethetik. Pécsi István, a Kincsem Park ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, az Ügetőszilveszter minden futamát szakkomentátor „tolmácsolja” majd, továbbá minden eddiginél több s részletesebb információ lesz elérhető a versenyekkel kapcsolatban, ez pedig a fogadók szemszögéből sem elhanyagolandó tény.

„A tapasztalataink azt mutatják, hogy sok, a lóversenyfogadás terén „újoncnak” számító játékosunk van ilyenkor, akik nem tétre, hanem sokkal inkább helyre fogadnak. Ez a legegyszerűbb lóversenyjáték; az első három hely valamelyikére kell odaérnie a lónak” – magyarázta Pécsi István. Mint mondta, ezt figyelembe véve határozták meg az aznapi nyeremények nagyságát, illetve emelték meg a Jackpot összegét – egészen pontosan 8 és félmillió forinttal. Az Ügetőszilveszteren természetesen

idén is lesznek sztárfutamok: ahogy tavaly, úgy idén is a hajtók között lesz például Pamkutya Béla és Pista is – a fiatalabb korosztály nagy örömére.

Mint az megszokott, a bulisátorban idén is DJ Smash gondoskodik majd a jó hangulatról. A program tűzijátékkal zárják a szervezők, akik idén hozzávetőleg 20 ezer látogatóra számítanak. Az Ügetőszilveszter részletes programjáról a www.kincsempark.hu/ügetőszilveszter linken kaphatnak tájékoztatást olvasóink.

Fotó: kincsempark.hu

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Zöld Hetek

Amikor az ember és az erdő kapcsolatára gondolok, mindig Áprily Lajos verssora jut az eszembe: „Engem az erdő véd s szeret, utaimon erdők kisértek”, mert tökéletesen megfogalmazza, hogyan kellene nekünk, embereknek az erdőhöz viszonyulnunk. Akik az erdők közelében élnek vagy foglalkozásukból adódóan az erdőhöz kötődnek, azoknak egyszerűbb.

Az emberek 8,9%-a éhezik és ez az arány folyamatosan növekszik

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) sürgeti a világ 20 legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoportot (G20), hogy a vírus időszak alatt is juttassanak elegendő élelmiszert a rászorulóknak.

A siker küszöbén a muraközi ló

Új fejezetet nyitott a muraközi ló regenerálásában, amikor 2016 októberében V. Németh Zsolt államtitkár bejelentette a muraközi kutatási program indítását.

Változás a KWS Magyarország élén: Szanyi István lett a vállalat új ügyvezető igazgatója

A KWS Magyarország Kft. örömmel jelenti be, hogy a cég ügyvezető igazgatói pozícióját 2020. október 26-tól Szanyi István tölti be. A kereskedelmi igazgatói feladatokat Pallós Mihály látja el.

A NAK javasolja a vendéglátóipari beszállítókra is kiterjeszteni a támogató intézkedéseket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javasolja a kormánynak, hogy a HORECA-szektort érintő gazdaságvédelmi intézkedéseket terjessze ki a HORECA-szektor és a közétkeztetés beszállítóira is. A kormány 484/2020. (XI. 10.) rendelete szerint a vendéglátóhelyek nem fogadhatnak vendégeket, csak elvitelre van lehetőségük kiszolgálni a vásárlókat, valamint a rendezvények tartása nem megengedett.

Somlói arany a Champagne és Pezsgő Világbajnokságon

Aranyérmet nyert az idei Champagne és Pezsgő Világbajnokságon (CSWWC) a Kreinbacher Birtok Brut Classic 2016 Magnum pezsgője, de a somlói borászat két ezüstöt is elhozott. A CSWWC nemcsak a legnagyobb, de a legszigorúbb nemzetközi verseny is, ahol kizárólag pezsgőket értékelnek.

Kereskedelem a brexit után

Az Egyesült Királyság 2020. január 31-én kilépett az Európai Unióból. Az EU és az Egyesült Királyság azonban átmeneti időszakról állapodott meg, amely december 31-ig tart. Mivel jelenleg egész Európában a koronavírus-járvány második hulláma okozza a legfőbb gondot, a holland kertészeti vállalatok sem elsősorban a brexit miatt aggódnak.

Elkészült a világ méhösszeírása

A világ 20 ezer méhfajáról készült összeírás jelent meg a Current Biology folyóiratban. Kínai és szingapúri kutatók állították össze a méhek eloszlásáról és a jelenlétüket befolyásoló tényezőkről szóló jelentést több mint 5,8 millió publikáció alapján.

Elindult a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyrendszert népszerűsítő kampány

Az Agrárminisztérium (AM) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) és az Agrármarketing Centrummal (AMC) közösen népszerűsíti az állami garanciával járó minőséget. A Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyeket bemutató kampány célja, hogy a lakosság és az élelmiszeripar szereplői közül is minél többen megismerhessék az új védjegyrendszert és annak előnyeit.

A biológiai sokféleség kulcsa

Az erdő nem egyszerűen fák sokasága, hanem bonyolult ökológiai rendszer, ami nélkül nem létezhetne az emberiség. Szolgáltatásai nemcsak közvetve, hanem közvetlenül is jelen vannak mindennapjainkban, hívja fel a figyelmet az Országos Erdészeti Egyesület az Agrárminisztérium támogatásával "Mi fán terem az erdő?" címmel indított társadalmi célú kampányában.