Több mint 50 szakember, szakértő és borász részvételével rendezték meg december közepén a spanyolországi Bilbaoban, a város haditengerészeti történelmi központjában, az Itsasmuseumban az első Underwater Wine Congress-t, amely a tengerfenéken érlelt borokra fókuszált. A decanter.com cikkéből kiderül, hogy
Szó esett azokról a cégekről is, amelyek hamisítványokkal próbálják elárasztani a borpiacnak ezt a nagyon szűk, de dinamikusan fejlődő részét.
A konferenciát a Crusoe Treasure borászat szervezte, amely 10 éve foglalkozik a boroknak a tengerfenéken történő érlelésével. A résztvevő borászok és sommeliers-k szerint
Marilena Bonilla, a Bodegas Protos borásza elmondta, hogy korábban meglehetősen szkeptikusan állt a témához, de nagyon meglepődött, amikor megkóstolta az első ilyen bort. Teltsége és érettsége alapján azt gondolta, hogy 1-2 évvel régebben van már a palackban.
A tengerfenéken érlelés drága és bonyolult művelet, nagy szakértelmet igényel. Sok borászat hamis termékekkel próbálja aláásni ennek a feltörekvő, de még igencsak fiatal eljárásnak a jó hírnevét. Borja Saracho, Crusoe Treasure társtulajdonosa elmondta, hogy nem elég a bort a dobni tengerbe.
A konferencia második napján a résztvevők ellátogathattak a bilbaoi kísérleti tengerbiológiai és biotechnológiai kutatóközpontba, a Crusoe Treasure vízalatti „borospincéjébe”, ahol megtekinthették, hogyan kell szakszerűen „kitermelni” a borospalackokat a tengerből.