Back to top

Csendőri védelmet kapnak a gazdák Franciaországban

Franciaországban komoly méreteket öltött a radikális állatvédők aktivitása a gazdaságok ellen, az akciók pedig jelentős anyagi károkat okoznak. Ezért a belügyminisztérium speciális egységet hozott létre a vagyon és személyvédelem biztosítására.

A francia hatóságok adatai szerint 2019-ben összesen 14 498 törvénysértést követtek el gazdákkal szemben Franciaországban. Egy alkalommal például az állatvédők 1400 pulykát engedtek szabadon, amelyek többsége elpusztult.

Tavaly összesen 314 traktort és 307 egyéb mezőgazdasági gépet loptak el francia gazdaságokból,

ez naponta majdnem egy traktor eltulajdonítását jelenti.

A francia hatóságok csendőri egységet hoztak létre a gazdákkal szemben elkövetett bűncselekmények leküzdésére, illetve megelőzésére, ideértve az ökoterrorista támadásokat is. A francia államszervezet ezzel a lépéssel egy átfogó és összehangolt választ kíván adni a mezőgazdaságot érintő valamennyi biztonsági kérdésre.

Az új csoportot Déméter egységnek neveztek el, amelynek legfőbb célja a környezetvédő aktivisták által a mezőgazdasági termelőkkel szembeni erőszakos fellépés megakadályozása, illetve felderítése.

 "Az utóbbi években a károkozás komoly növekedést mutat, ami a gazdatársadalom számára elfogadhatatlan. Gazdálkodóinkat fenyegetik, megalázzák és sértegetik. Idegenek hajtanak végre betöréseket és blokkolják a gazdaságokat. Megjelennek a legelőknél, és videókat készítenek, amelyeket obszcén megjegyzésekkel tesznek közzé a közösségi oldalakon. A betolakodók néha pusztítanak és közben lopnak. "- olvasható a francia belügyminisztérium jelentésében.

A Nemzeti Csendőrség részeként létrehozott Déméter egységet a gazdálkodókkal közösen szervezték meg, hogy reagálni tudjanak  minden mezőgazdasági tevékenységet végző személy jelzésére, az esetleges támadások előrejelzésére. A francia belügyminisztérium ígéri, hogy

a gazdálkodókkal és vagyonukkal szembeni minden elkövetett atrocitásokat büntetőeljárás követ majd.

Az ökoterrorizmus elleni küzdelmet Franciaország egész területén össze fogják hangolni. A Déméter egység célja az információk gyűjtése és a radikális ökoterroristák megfigyelése. Büntetni fogják azokat is, akik a betörések, behatolások és rongálások elkövetésére  készülnek, valamint a gazdálkodók és a mezőgazdasági szektor méltóságának és jó hírének csorbítására tesznek kísérletet. Törekszenek arra, hogy az ellopott drága traktorokat és speciális munkagépeket visszajuttassák a tulajdonoshoz.

Forrás: 
farmer.pl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A sokoldalú tyúktoll: lehet festővászon, hőszigetelő vagy lámpaernyő

Több milliónyi tonna tyúktoll keletkezik világszerte, de mit lehet vele kezdeni?

A megporzás segítői

A Georgiai Egyetem a hozzá tartozó állami botanikus kerttel, a zöldipari szövetséggel, valamint a mezőgazdasági minisztériummal együttműködve elindította az állam első programját, amely a beporzó szervezetek támogatásában fontos szerepet játszó őshonos növényekre irányul.

Alig hitte el, mit művel az emu a jószágaival

Az Ausztráliában tomboló tüzek az állattartó telepeket sem kímélték: a gazdák jó részének állatállománya és létesítményei látták kárát a lángoknak. Köztük volt Bryan Hayden is, aki a károk összegzése közben szokatlan jelenségnek volt szemtanúja.

Miért iszunk tejet?

Hogyan tett szert az emberiség a tej feldolgozásának képességére és miért? Eredetileg az emberi faj nem volt képes az állati tej megemésztésére, nem úgy, mint napjainkban, amikor is a tejtermelés az egyik vezető ágazata a modern kori mezőgazdaságnak. Vajon miért alakult úgy az emberi evolúció, hogy képesek lettünk tejet inni?

Új nyomtatvány szükséges a lovas szolgáltatási vizsgákhoz

A Nébih felhívja a lovas szolgáltatók figyelmét, hogy az e tevékenységbe bevont lovak jelentős részének lejárt a hatósági bizonyítványa. Az előírások szerint a vizsgálatot ötévente meg kell ismételni. A Nébih oldalán elérhető a bizonyítvány megszerzéséhez szükséges bejelentő nyomtatvány.

Természeti értékeink megóvása

Hazánk természeti értékeinek védelme nemcsak jóllétünk, hanem országunk versenyképessége miatt is kulcsfontosságú. Az agrártárca a többi között szemléletformáló kezdeményezésekkel és hiánypótló szakmai kiadványokkal igyekszik rávilágítani erre, hogy egyre nagyobb teret kaphassanak a környezetkímélő és fenntartható gazdálkodási gyakorlatok.

Szigorodó antibiotikum-használati szabályok az állattenyésztésben

Néhány évtizede az állattartók még betegségmegelőzésre vagy hozamfokozóként is használták az antibiotikumokat. Ott volt például a „kakasos por” néven ismert csodaszer, amit mindenható gyógyszerként használtak a háztáji sertés-, baromfi- és nyúlállományokban, bármiféle javallat vagy kontroll nélkül.

Törvénybe iktatják a vidéki szagokat és hangokat

Franciaországban törvényt hoznak azokról a hangokról és szagokról, amelyek a vidéki élet szerves részei. Erre azért van szükség, mert sok városból vidékre költöző indított pert a kakasok hangos kukorékolása és a trágyák terjengő szaga miatt.

Házi patika, hogy ne ess pánikba - kiskérődzős elsősegély

Az utóbbi hónapokban több fórumon is felvetődött, hogy mi tenyésztők, állattartók tegyünk javaslatot arra, hogy mi szerepeljen a kiskérődzős elsősegély csomagban. Az alábbiakban felsorolom, nekem mi vált be, és miért. Tudom, a már évek óta állattartással foglalkozóknak szintén megvannak a saját praktikáik, ez az én javaslatom.

Nem köpköd céltalanul - A láma

A láma az Andok jellegzetes háziállata. Mind a mai napig nélkülözhetetlen segítőtársa az ott élő embereknek; használják teherhordóként és hátasállatként egyaránt. Kétezer méter felett, oxigénszegény környezetben 45 kilogrammnyi málhát is képes hosszú távon elcipelni.