Back to top

Axiál: újabb feladatok idén is

A bajai központú Axiál Kft. sajtótájékoztatón fogadta az érdeklődőket az AGROmashExpo második napján. Az eseményen beszámoltak az elmúlt évek tapasztalatairól, s beszámoltak 2020-as terveikről.

Harsányi Zsolt: Az Axiál több, mint gép vagy csarnok, az emberek a legfontosabbak
Fotó: Csatlós Norbert
„Az autóipar visszaesésének lehetünk szemtanúi, talán ennek köszönhetően kevesebb alkatrészre van szükség, így a beszállítóknak több idejük marad a mezőgazdasági megrendelések teljesítésére” – kezdte sajtótájékoztatóját Harsányi Zsolt, az Axiál Kft. ügyvezető-tulajdonosa. A bajai központú cég tavaly is piacvezető maradt gépalkatrész területén. A szakember kiemelte,

a digitalizáció egyre fontosabb a hétköznapi mezőgazdasági gyakorlatban, de az embert soha nem fogja helyettesíteni.

Harsányi Zsolt felhívta a figyelmet, néhány éve még 100-150 lóerőben gondolkodtunk, ma például a német Szász-Anhalt tartományban a traktoronkénti átlagteljesítmény meghaladja a 240 lóerőt. A hannoveri Agrotechnikán szerzett tapasztalatait osztotta meg hallgatóságával. Mint elmondta, a drónok szinte általános szereplői voltak a rendezvénynek, de az 5G-ről is a legnagyobb természetességgel beszélnek. Sok volt a vezető nélküli traktor – többek között a kínaiak is megjelentek ezen a piacon, de még mindig ott van a vezető fülke és a kormány is. Az önjáró sorközművelők, a valós idejű NPK mérő tárcsák, a szelektív permetezőgépek, a gyomfésűk már szinte meg sem állítják a vásárlátogatót.

Fotó: Csatlós Norbert

„Az elmúlt tíz évre az egyre bonyolultabb gépek, és 30 százalékos méretnövekedés jellemző”

– hangsúlyozta az ügyvezető. A cég gépbérlet üzletága, a Manax 1195 – ebből 274 a traktor, 160 a teleszkópos rakodó és 34 Horsch munkagép – eszközzel áll a gazdák rendelkezésére. Az Axiál Financial Services segíti a partnereiket a gépfinanszírozásban, a termény- és gépbiztosításban. Az idei év újdonsága a 80 százalékos kamattámogatás lesz, 30 milliárd forintos kerettel. Fontosnak tartják a gyakornok programjukat, melynek keretében 2009 óta 44 személyt fogadtak a Szent István Egyetemről, akik közül 35-en ma is az Axiálnál dolgoznak. Itt hívta fel a figyelmet a szakember, hogy az Axiál nem csak gépeket és csarnokokat jelent, hanem főként embereket. Fontosak a fiatalok, de legalább ekkora hangsúlyt helyeznek a társadalmi szerepvállalásra is.

Pintér Zsolt: A gépek mérete, teljesítménye tovább nő
Fotó: Csatlós Norbert
„Míg 2010-ben 40 milliárd forintot tettek ki a hazai mezőgazdasági gépberuházások, a tavalyi évben az már 177 milliót tett ki”

– hallhattuk Pintér Zsolttól. Az Axiál ügyvezetője rámutatott, ebből a fejlődésből a cég is kivette részét, a 2010-es 33,1 milliárdos nettó forgalmukat 2019-re 88,3 milliárdra emelték. Ennek közel harmadát a hagyományos gépforgalmazás tette ki, ezt követte 27,3 százalékkal az alkatrész kereskedelem, de legalább ekkora jelentőségű a Claas eszközök értékesítése. Az elmúlt évben hazánkban eladott 1725 – 80 lóerő feletti, nyugati gyártású – traktorból 400 darab az Axiáltól került ki. A tavaly értékesített 103 kombájn pedig tovább erősítette piaci pozíciójukat.

A szakember elmondta, az idei évben is nagy hangsúlyt helyeznek kollégáik képzésére. Azzal is igyekeznek segíteni partnereik munkáját, hogy náluk is elvégezhető a növényvédős gépek műszaki felülvizsgálata, s ezzel nem csak papírt, hanem használható eszközt adnak a kezükbe.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

ModulaJet ültetőgép: segít a gyomok elleni küzdelemben is

A biológiailag lebontható műanyag fóliák használata nagy hagyományokkal bír a kapásnövények termesztésében. A sor műanyag fóliával való fedése a gyomirtás igen praktikus módja. Ezenkívül a fólia csökkenti a víz párolgási sebességét, és melegíti a talajt, ami mind elősegíti a korai kelést és csökkenti a vegetációs időszakot.

Több nyugat-európai országban is nőttek a traktoreladások

A 2018-ban történt visszaesés után tavaly nőttek a traktoreladások Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Ausztriában is.

Elmarad a 2020. évi NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőfalva!

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) vezetősége – tekintettel a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedésekre – felelős főszervezőkként úgy döntöttek, hogy az idei NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőfalva rendezvény elmarad.

Több géppel többet dolgoznak a földeken, mint tavaly

Ez derül ki a flottakövetési szolgáltatást is nyújtó i-Cell járműkövető rendszerének adatai alapján. Az adatok természetesen az i-Cell ügyfeleinek járműmozgását mutatják, így tendenciákra lehet belőlük következtetni, de nem tekinthetők országosan reprezentatívnak.

Koronavírus: így látja a helyzetet az agrárminiszter

A koronavírus agráriumra gyakorolt hatásairól beszélgetett, s a téma legfontosabb kérdéseit járta körül Nagy István agrárminiszter és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a "Szóvetés" című podcast-sorozat legfrissebb epizódjában.

A kijárási korlátozás nem befolyásolja a KITE Zrt. működését

Magyarország Kormánya - a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében - az ország egész területére vonatkozó kijárási korlátozást rendelt el a 2020. március 28-tól április 11-ig terjedő időszakra. A rendelet 4. §-ában foglalt - ide vonatkozó - pontok szerint a korlátozás a KITE Zrt. működését nem befolyásolja.

Koronavírus: egyelőre nincs hiány gépalkatrészből

A koronavírus-helyzetre való tekintettel kulcskérdés: rendelkezésre állnak-e hazánkban azok az alkatrészek, melyekre az élelmiszer-előállításhoz nélkülözhetetlen mezőgépek esetleges meghibásodásakor van szükség. A többi közt erről is beszélgettünk Umenhoffer Péterrel, az Axiál Kft. marketingigazgatójával.

A mezőgazdaságban nem állhat meg az élet

A kormány a szakmai szervezetekkel együtt, már a gazdaság újraindításán is dolgozik – olvasható a Magyar Mezőgazdaság e heti, 2020/13. számában. A lapból az is megtudható, hogy félteni kell-e állatainkat és nekünk félnünk kell-e tőlük a koronavírus miatt. Kárpát-medencei gazdák rovatunkban a Vajdaságba látogatunk. Aktuális mellékletünk, a Géppiac a héten a szemenként vető gépeket veszi górcső alá.

"Önképző" növényhatározó applikációk

A mobiltelefonok a telefonálás mellett már rengeteg más dolgot is tudnak. Fényképezőgépként, diktafonként, rádióként, útvonaltervezőként, zseblámpaként, zenelejátszóként, sőt akár vérnyomásmérőként is használhatjuk őket, és még számos más eszközt is helyettesítenek. Miért ne használhatnánk növényhatározásra is telefonunkat?

Fendt IDEALDrive

Az Fendt IDEAL az első önjáró mezőgazdasági gép, amely kizárólag joystick-kal működik. Amellett, hogy jobban látni a betakarítás során, könnyebb vele a manőverezés és kényelmesebb kezelni is, valamint a közutakon vezetve nagyobb a kilátás és ezzel együtt a biztonság is megnő.