Back to top

Meghaladja az 1200 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos órabére 1203 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, ami 21 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában mért 993 forintos szintnél - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország MTI-hez eljuttatott közös közleményéből.

A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder közel 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel elemzésében.

Ezer forint alatti átlagbér már az ország egyetlen régiójára sem jellemző, ugyanakkor továbbra is komoly eltérések tapasztalhatók az országrészek között.

Fotó: MTI - Sóki Tamás
Míg a fizikai átlagórabérek Közép-Magyarországon már 1600 forint közelében járnak, a Dunántúl gazdaságilag fejlettebb régióiban 1400-1500 forint között mozognak, ugyanakkor az Alföldön, Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon a 1000-1200 forint közötti átlagórabérek a jellemzőek.

Hamrák Viktor, a Trenkwalder Industrial Business Unit vezetője szerint a minimálbér idei, újabb nyolc százalékos emelése miatt 2020 elején a fizikai órabérek további emelkedésére lehet számítani. Az év egészében azonban az emelkedés üteme már várhatóan a tavalyinál jóval mérsékeltebb lesz. Ezt valószínűsíti az is, hogy a Magyarországon mértékadó iparágak nemzetközi piacán a lassulás miatt mérséklődik a munkaerő-kereslet, így enyhül a munkaerőhiány által generált bérnyomás is - fejtette ki a szakember.

A középvezetői szegmensben is jelentősen felgyorsult a bérkiáramlás, annak mértéke azonban jóval a fizikai bérek emelkedésének üteme alatt maradt - idézi a közlemény Gerendy Zoltánt, a BDO Magyarország ügyvezető partnerét.

A BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó cég több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú magyarországi vállalat mintegy 500 középvezetőjének béradatait vizsgálva az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál 7,3 százalékos bérnövekedést tapasztalt a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához képest.

A BDO szakembere szerint arra lehet számítani, hogy a fehérgalléros középvezetők juttatásai idén is legalább 7-8 százalékkal nőnek majd, a munkaadók számára ugyanis ebben a körben nagyobb veszteségeket okoz egy gyorsuló fluktuáció, mint a kevésbé képzett munkatársaknál. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a munkaerő megtartására ez a mértékű béremelkedés sem garancia, mivel ebben a körben egy jó munkahely-váltással egy csapásra akár 20-30 százalékkal magasabb bér is elérhető lehet.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szlovákia: több támogatás a fiatal gazdáknak

Öt év után több támogatáshoz juthatnak a kezdő gazdálkodók Szlovákiában, jelentette be még a leköszönt szlovák kormány mezőgazdasági minisztere, Gabriela Matečná. A fiatal szlovák gazdák akár 50 ezer euró dotációt is kaphatnak.

A Copa & Cogeca rendkívüli intézkedéseket követel a zöldség- és gyümölcságazatban

A Copa & Cogeca, tekintettel a gyümölcs- és zöldségtermelők koronavírus-járvány miatt növekvő nehézségeire, április 2-án levelet küldött az Európai Bizottságnak, amelyben felsorolja javaslatait, hogyan kellene az ágazatban a közösségi támogatási rendszert kiigazítani. A Copa & Cogeca kivételes intézkedéseket és az operatív programok igazgatási, irányítási szabályainak kiigazítását kéri.

Idénymunka-kereső portált indít az Agrárminisztérium

Munkaszüret néven indít mezőgazdasági álláslehetőségeket kínáló internetes oldalt az Agrárminisztérium. Az online felülettel a tárca arra hívja fel figyelmet, hogy a magyar agráriumban a koronavírus-járvány ellenére is van munkalehetőség.

Mezőgazdaság és biogazdaság: Az EBB 700 millió eurós finanszírozást hagy jóvá

Az Európai Beruházási Bank, az EU bankja bejelentette, hogy elindít egy új „finanszírozási kezdeményezést”, amelynek célja közel 1,6 milliárd euró értékű beruházás elindítása a mezőgazdasági és biogazdasági ágazatban. A támogatás célja, hogy segítséget nyújtsanak az élelmiszer-, a bioalapú anyagok és a bioenergia előállítási és feldolgozási értékláncában működő magánválallatoknak.

Mégis utazhatnak idénymunkások Németországba, ezekkel a feltételekkel

Április és május folyamán 40-40 ezren léphetnek be az országba, csak repülővel érkezhetnek, és szigorú egészségügyi ellenőrzés után azonnal munkába állhatnak ugyan, de a többi dolgozótól elszigetelve kell őket elszállásolni és két hétig nem hagyhatják el a telephelyet.

Munkavállalókat vesz át a SPAR más szektorokból

Csaknem 900 új dolgozót vett át más szektorokból a SPAR az elmúlt két hétben azzal, hogy azonnali munkalehetőséget biztosított országos hálózatában az álláskeresőknek. A SPAR kiemelten fontosnak tartja az összefogást a munkahelyek megőrzése érdekében.

A Raiffeisennél már elérhető a fizetési kérelem szolgáltatás

Április 1-től a Raiffeisen Bank ügyfelei az elsők között küldhetnek és fogadhatnak fizetési kérelmeket, legyen szó akár bankon belüli, vagy bankon kívüli megbízásról, ezzel is segítve a mostani helyzetben a napi pénzügyek személyes találkozás nélküli, akár otthonról történő lebonyolítását.

Széles körben teszik elérhetővé a tavaszi mezőgazdasági munkalehetőségeket

Nagy István agrárminiszter és Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke egyeztetett a tavaszi mezőgazdasági munkák kapcsán: céljuk, hogy az élelmiszerellátás amellett, hogy folyamatos maradjon, minél több rászorulónak is munkát biztosítson.

Engedné az idénymunkások utazását az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság hét eleji állásfoglalása szerint meg kell oldani a mezőgazdasági idénymunkások utazását és munkavállalását a gazdaságok zökkenőmentes működése érdekében.

Gyors segítség a gazdálkodóknak

Átlagosan egy héten belül elbírálja és utalja a rendszeres mezőgazdasági támogatások előfinanszírozására igényelt hiteleket a Takarékbank, mert az ország élelmiszer-ellátásának biztosítása az egyik legfontosabb feladat a koronavírus-járvány idején.