0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Tovább bővít az AfriAg

Új kamionokat és hűtőköcsikat vásárol az AfriAg brit mezőgazdasági befektető cég, miután új afrikai agrárlogisztikai szerződéseket kötött. A beruházás jól jelzi, hogy a fekete kontinensen egyre élénkebb mezőgazdaság, és ehhez kapcsolódó logisztikai ágazat van jelen.
Az AfriAg PLC agrárlogisztikai egysége tovább növeli kamionjai számát, hogy meg tudjon felelni az egyre nagyobb számú megrendelésnek

– közölte a vállalat a közelmúltban. Az egyre növekvő divízió, amely jelenleg 40 százalékos részesedéssel bír a cégen belül, új szerződéseinek megfelelően folyamatosan növeli kamionjai számát. A beszerzésről a London South East nevű portál számolt be.

A mezőgazdasági beruházásokkal foglalkozó befektetési cég közleményében kitért arra is, hogy agrárlogisztikai egysége egyúttal nyolc darab, 15,2 méter hosszú hűtőkocsit is vásárolt, amelynek előkészítése jelenleg zajlik. A vállalat szerint amint a járművek megkapják az engedélyt a nemzetközi szállításban való részvételre, munkába is állnak. Ez várhatóan áprilisban már megtörténik.

A cég beszámolt arról is, hogy az új járművek megvásárlását a vállalat új szerződései indokolták. Ezek között van egy két évre szóló megállapodás az afrikai Mozambik legnagyobb növénytermesztő integrációjával, amely friss zöldségek exportjára irányul.

Forrás: London South East