Back to top

Napsütésből hóesésbe Soholláron

Míg előző délután plusz 18 fokban sétáltunk a Zalaerdő Zrt. Sohollári Vadászházának parkjában, másnap már nehéz hópelyhek zuhogtak a a vidékre. A sűrű hóesés pillanatok alatt téli tájjá varázsolta a február végi tavaszt.

A titokzatos, máig megfejtetlenül maradt nevű Sohollár a 75-ös főútvonal Bak és Pölöske közötti szakaszán, a két falu között kb. Félúton található. A parkolótól induló festői szépségű völgy a családok és kirándulók ideális célpontja. Pár száz méter után eljutunk a Hét Vezér emlékhelyhez, ahol a kopjafáktól jobbra és balra egy-egy száz éves lucfenyőkből álló facsoport (természetvédelem alatt!) áll az út túloldalán pedig a vadászok emlékfáját láthatjuk. Tovább folytatva az utat hamarosan a vadászház tűnik fel, amely körül található az 1972-ben létesített

sohollári arborétum, ahol a zalai vadászati idénnyitó központi rendezvényét tartják évek óta, melynek legfontosabb része a Hubertusz-mise bemutatása.

Az arborétumban szép kis tavat alakítottak ki, közepén szigettel. A Zalaegerszegi Erdészet kezelésében lévő vadászterület jelentős része egykor Széchenyi uradalmi birtok volt.

Sohollár hóesésben
Fotó: viniczai

Az első, 1990. évi Zala megyei Vadásznap szervezői arra vállalkoztak, hogy a vadászokkal, erdészekkel, az érdeklődőkkel megismertessék a régmúlt idők – megőrzésre érdemes – szokásait, hagyományait. Szent Hubert a vadászok, erdészek, lövészcéhez védőszentje. Legendája szerint hercegi család elkényeztetett sarja volt. Csak a világi örömöknek élt. Nagypénteki vadászaton szarvas tűnt fel előtte, agancsai között kereszt ragyogott. A látomás megrendítette s élete megváltozott. Lütich első püspöke lett. Amikor a pápa püspökké szentelte, a stóla hiányzott a kellékek közül, angyal hozta azt. E stóla ereklye lett, arra helyezik akit veszett kutya mart meg.

Névünnepén nyugaton kenyeret szentelnek. Tiszteletére fényes vadászatot rendeznek.

Régi vadászó arisztokratáink hatalmas vadászattal, céllövészettel, mulatsággal, a legjobb erdőőr és vadász megjutalmazásával, előléptetésekkel emlékeztek meg Hubertról. Valaha azt tartották, hogy annak a vadásznak egész esztendőben nem lesz szerencséje, aki napján otthon ül.

Az 1970-ben, Lentiben elejtett gímbika 14,10 kilós trófeájával világrekord volt
Fotó: viniczai

Sohollár három évtizede újra méltó helyszíne a vadászünnepeknek, hiszen ott áll a Hét Vezérről elnevezett emlékpark, a Vadászok Életfája és a megújult vadászházzal szemben a kis tó partján épült fel a völgy ékessége, a Szent Hubertusnak ajánlott kápolna. Nem feledhető a Hubertus misék méltósága, ünnepi hangulata, az ifjú vadászok avatásának megható pillanatai. Idén augusztus utolsó szombatján nem csak a megyei, hanem az Országos Vadásznak lesz helyszíne.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A legkönnyebben tenyészthető amazonpapagáj

Még az 1980-as évek elején történt, hogy egy budapesti díszmadártenyésztő néhány egyed kékhomlokú amazonpapagájra tett szert, és ez az akkori Magyarországon oly nagy eseménynek számított, hogy a sajtó is többször beszámolt arról, hogyan élnek gazdájuknál ezek a szépséges tollasok. Az elmúlt évtizedekben nem csupán szaporítani sikerült a fajt, de különféle színmutációk nemesítése is megkezdődött.

A világ egyik legkülönlegesebb madara

A bozóti pulykát nálunk ausztrál talegallatyúknak hívják. A Nagy-Vízválasztó-hegység erdeit lakja, emiatt a közelmúlt tűzvésze nagy károkat okozott állományában. A talajon keresgél tápláléka után, amely rovarokból, lehullott gyümölcsökből stb. áll. Életmódja egészen különleges…

Elmaradhatatlan feladatok a zöldülő erdőben

Beköszöntött a szeszélyes tavasz. Egyszer 20 fok körüli bársonyos meleggel kecsegtet minket, majd egy hirtelen fordulat után, viharos széllel és havazással kacsintunk vissza a télbe. A járványügyi helyzet mellett, sajnos ezek a hektikus időjárási változások is nagy kihívást jelentenek az erdőfelújítási munkák kivitelezésében az EGERERDŐ Zrt.-nél.

Illatos erdei szőnyeg

Az odvas és az ujjas keltike tavasszal pompás lila-fehér virágszőnyeget borít az erdő aljára. Az odvas keltike állománya talán kissé sűrűbb és tömöttebb, de ettől eltekintve mind a két virág látványa és illata is megkapó.

Egyre divatosabbak a gyógygombák

Korábban szinte csak a csiperke és a laska jelentette az élelmezési szempontból fontos gombafajainkat. Az utóbbi időben azonban megjelentek a gyógygombák, melyek nem csak konyhai alapanyagként, hanem esetleges gyógyító tulajdonságaik miatt is kerülnek a tányérra, vagy a kapszulába…

Ingyenesen nézhető díjnyertes magyar természetfilmek

Bár a nemrég Magyar Filmdíjat nyert Vad erdők, vad bércek mozipremierjét a koronavírus-helyzetre tekintettel későbbre halasztják, az alkotók gondoltak az otthon maradókra is: ingyenesen elérhetővé tették három korábbi természetfilmjüket, a Vad Szigetközt, a Vad Kunságot és a Tiltott zónát.

Lusták kertje: néha jobb, ha nem dolgozunk

Jó dolog az ásás, de még jobb, hogyha más ás… A nagyüzemi termelésben is egyre többször felmerülő kérdés, hogy szükség van-e talajforgatásra? Vannak előnyei és hátrányai is, csakúgy, mint a talaj forgatását mellőző szemléletnek. Nevezhetnénk a lusták kertészeti módszerének is azt a technikát, amellyel Ruth Stout világhírre tett szert.

Erdész hivatás egy életen át

A nagyon idős erdészeknek a hallgatásuk és tekintetük is teli van bölcselettel. Sok mindent láttak és tapasztaltak, és meg kell becsülni, ha ezeket a tanulságokat megosztják velünk. Szerencsénkre sikerült szóra bírni a 91 éves Olaszy Istvánt, a kiváló erdész szakembert.

Hallgatózó mókusok: figyelik a madarak „beszélgetését”, hogy mentsék a bőrüket

Egy tanulmány szerint a szürkemókusok hallgatják a madarak csicsergését, hogy kiderítsék, elmúlt-e már a veszély.

Valamit már sejtünk az aranysakálról

Az aranysakál térhódítása egyre komolyabb potenciális veszélyforrás a hazai vadfajfaunára. A vélhetőleg Horvátországból eredő új „bevándorlásuknak” köszönhető, hogy a ’90-es években a Dráva menti déli határvidéken szaporodó példányokat véltek megfigyelni. Azóta állandó állományuk alakult ki az ország déli megyéiben, de mára már az ország minden térségéből beszámoltak jelenlétükről.