0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 2.

Új elnököt választott a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége

A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége (MLOSZ) alapszabály-módosító, egyben tisztújító közgyűlést tartott február 27-én, ahol Dallos Gyula, az agrárminiszter lovas ügyekért felelős miniszteri biztosa is részt vett. A közgyűlés jelentős többséggel Haál Gábort, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatóját választotta a szövetség élére, mint alkalmas személyt az elnöki pozíció betöltésére.

A tavaly májusban megválasztott Bélley Márta eredeti szándékának megfelelően, kilenc hónap után lemondott elnöki tisztségéről, ezért került sor a rendkívüli tisztújításra.

A közgyűlésen módosították az MLOSZ alapszabályát is, a korábban ügyvezető igazgatói tisztséget eltörölve, bevezették a főtitkári posztot, amire a közgyűlés egyhangúan Bélley Mártát választotta meg.

Az alapszabályban további módosítás is történt, miszerint a szövetség küldöttgyűlése a tagegyesületenkénti öt főt, háromra csökkentette. Emellett az MLOSZ elnöksége ezentúl – az elnök személye mellett – tagszervezetekből, mint jogi személyekből épül majd fel; illetve a lótenyésztő egyesületeket a mindenkor kinevezett tisztségviselőjük képviseli az MLOSZ elnökségében.

Továbbá a szervezet bővült is egy taggal: a Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesületből tavaly kivált, gidrán lótenyésztők által alapított és állami tenyésztőszervezeti elismerést szerzett Gidrán Lótenyésztők Magyarországi Egyesületével.

A közgyűlés egyetértésben lezajlott, köszönhetően annak, hogy Haál Gábort az ágazatban való jártassága és tájékozottsága, valamint a szakág jelenlegi problémáinak ismerete, illetve azoknak a megoldásai mellett szakmai elhivatottsága is jogosulttá tette a szövetség elnöki tisztségének betöltésére.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu