0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Újratervezés Brnoban – 3 vásárt is áttettek 2021 tavaszára

A TECHAGRO Európa harmadik legnagyobb mezőgazdasági technológiai szakvására, amelyen főként cseh, német, olasz és francia vállalatok vesznek részt, és általában a szomszédos országok mezőgazdasági szakemberei látogatják. Az intézkedés fő célja a koronavírus okozta bizonytalanság miatti kereskedelmi kockázatok csökkentése és az esetlegesen vissza nem téríthető költségek kiküszöbölése.

A TECHAGRO, a SILVA REGINA és a BIOMASA kiállítások rendezője, a Veletrhy Brno és szakmai partnerei a vásárt előkészítő bizottság ülésén úgy döntöttek, hogy az ismert mezőgazdasági gépvásár és kiállítást elhalasztják. Valamennyi érdekelt fél szerint ez a legmegfelelőbb válasz a mai helyzetre, amelyben megvan a kockázat, hogy a rendezvényt járványügyi okokból betiltják. A halasztással ráadásul nem éri kár sem a kiállítókat, sem a nagyközönséget. A vásárt várhatóan 2021. április 11. és 15. között, majd minden páratlan évben rendezik majd meg.

„Nem akarjuk elveszíteni vásárlóink – kiállítók és látogatók – bizalmát ebben a bizonytalan helyzetben.

Noha ma úgy tudjuk, a vásár megrendezhető, és senki sem tiltja az ilyen rendezvényeket, néhány nappal később a helyzet teljesen más lehet. Nekünk viszont már most, a kiállítás és vásár gyakorlati előkészítésének szakaszában el kell távolítanunk minden fölösleges költséget és kockázatot. Figyelembe véve más európai vásárok körülményeit, a vásár megrendezése a páratlan években is fontos.” – hangsúlyozta Jiří Kuliš, a Veletrhy Brno vezérigazgatója.

„Az elfogadott intézkedéseket tartjuk a lehető legjobb megoldásnak. A jelenlegi helyzet fényében az esemény túl magas gazdasági és hírnév-kockázatot hordoz magában. Következésképpen arra törekszünk, hogy tekintettel legyünk minden ügyfelünk, külföldi és belföldi partnerünk, valamint saját kollégáink hírnevére is, és minimalizáljuk a projekt megvalósításából származó veszteségeket. Ugyanakkor szeretnénk biztosítani a mezőgazdaság számára, hogy az eseményt az új ciklusban a szokásos körben szervezzük ” – kommentálta az ülés eredményét a mezőgazdasági gépimpotőrök képviseletében Tomáš Kvapil.

Dušan Benža, az Mezőgazdasági és Erdészeti Gépek Egyesülete titkárságának igazgatója hozzátette: „Tekintettel a jelenlegi bizonytalan helyzetre, amikor az Európán való átutazás is korlátozott, nem biztos, hogy nagyobb közönséget vonzó rendezvények egyáltalán megtarthatók.

A lehetséges veszteségek és a még fel nem merült költségek kiküszöbölése érdekében állapodtunk meg abban, hogy a vásárt jövő év tavaszán rendezzük meg. A vásárt ugyanis nem lehet alternatív módon májusban vagy júniusban tartani az agrotechnikai folyamatokkal való ütközés miatt. Azonban mindkét szövetségünk kifejezte támogatását a projekt további folytatása iránt.”
Forrás: Veletrhy Brno sajtó