Messze Hajdúnánástól, messze lakhelyemtől, Budapesttől, a helyszínek változtak, de az igényes stand, a remek ízvilágú mézek, a barátságos fogadtatás mindig ugyanaz volt.
• „Izzig-vérig” méhész családba jöttem – jól tudom?
– Igen, már édesapám is méhész volt, gyakorlatilag 6 éves korom óta méhészkedem – kezdi István. – 1954-től vannak méhek a családban. Hosszú ideig csak 30-40 méhcsaládja volt édesapámnak, akinek egyébként kerékgyártó bérfűrészes volt a szakmája. Feleségemmel a 80-as évek elejétől lett közös, saját méhészetünk.
– Jaj, nagyon féltem a méhektől – vág közbe Csilla. – De apósomtól még jobban féltem, szigorú ember volt, így inkább mentem Istvánnal a méhekhez. Így lettem méhész, gyakorlatilag évekig én kezeltem a méheket, István a pergetéskor és a vándorláskor segített.
Azért mondtam, hogy hál’ istennek, mert idegőrlő volt az építőipari vállalkozást menedzselni. Miután annak vége lett, elkezdtük fejleszteni az állományt, amihez nélkülözhetetlen volt a kaptártípusváltás is, hiszen az addig használt NB igen munkaigényes volt. Nagyon szerettük az NB-t, egyedül jól tudtam benne méhészkedni, de a mézelvétel és a pergetés egyre bonyolultabbá vált, ahogy nőtt a családszám. A környék legnagyobb méhésze, Dohos László intelmeit, tanácsait megfogadva Dadant-Blatt keretméretre tértünk át (1. kép), a mézterek 17 cm magasak. Még intenzívebben kezdtünk vándorolni, hiszen a kisebb mennyiséget produkáló fajtaméztermelés lehetősége is megnyílt előttünk ezzel a kaptártípussal. De éppen a csodálatos fajtamézeink termelése „kényszerítette ki” 2012-ben azt, hogy elkezdjünk üvegezni, közvetlenül értékesítsük mézeinket.
5 gyermekünk van, akik közül Csilla lányom férjével, Varga Lászlóval, Mária lányom is férjével, Jámbor Jánossal és fiunk, Pisti is méhészkedik. Segítünk egymásnak, de elkülönülnek a méhészeteink, összesen közel 1000 méhcsalád van a család tulajdonában.
– A másik két gyerek is besegít, amikor kell, a méhészkedésbe – veszi vissza a szót István. – Visszatérve az ízesített mézekre, 2015-ben kezdtük el készíteni őket, mert észrevettük, hogy mindig szükséges újat mutatni a vevőknek. Csak természetes gyümölcsöket használunk fel, és tudom, sokan ellenzik ezt, mi is eleinte idegenkedtünk ettől, de idővel rájöttünk, hogy nagyon szeretik az emberek és sok mézet tudunk így eladni. A bajai és gyulai mézversenyeken rendszeresen indulunk, mindig nyerünk is díjat, tavaly a két versenyről összesen 20 oklevelet hoztunk el (2. kép).
• Az ízesített mézekről beszélne bővebben?
– Mindig keresik a vevők az újat. Nem lehet piacozni, vásározni csak akác- és virágmézzel. Ezért vándorlunk sokat, szétosztva az állományt, így azonos időben virágzó méhlegelőket is ki tudunk használni. De idővel még a nagy fajtamézválaszték sem volt elég, ezért újítottunk az ízesített mézek irányába.
5-6 hétig készül egy-egy ízesített méz, ne haragudjon, de a recept titkos. Sok-sok kísérletezés, kudarc kellett ahhoz, hogy a mai szintre eljussunk a feldolgozásban. Egyébként nem elég a pontos recept ismerete a sikerhez, az alapanyagoknak is tökéletesnek kell lenniük, mind a méznek, mind az ízesítést szolgáló virágnak, gyümölcsnek.
• Hosszú út vezet a kiváló minőségű méz üvegezéséig, lássuk, hogy indul a méhészeti év?
– A méheinket 40-60 családos telephelyeken tartjuk. A Tisza árterén teleltetünk, szűkített fészken. 6-8 kereten vannak, egy fóliával takarva, a menekülőtérben 4 cm vastag hungarocellel (3. kép). Kaptáraink falvastagsága 25 mm-es, de alul egész évben nyitottak.
Amikor már a szélső lépen csüngenek a méhek, keretenként bővítünk, de nem a szélén, hanem két fedett fias közé tett kiépített kerettel. Meggyvirágzáskor kezdjük a műlépezést, amit a takarólép és a szélső fias közé helyezünk. Repcén kapják meg az első fiókot, de még előtte, ha kell, egyenlítünk: anyakeresés után fedett fiassal és a rajta ülő méhekkel erősítünk, ill. gyengítünk. Repcén elkezdjük az anyanevelést is, Jenterrel dolgozunk. Július elejéig az állomány anyáinak kb. 70%-át lecseréljük. A méztéri fiókokban csak szűzlépek vannak, anyarácsot használunk.
• Nem egyenlő lépes kaptára van, így, mivel nem lehetséges az átfüggesztés, hogy végzik a rajzásgátlást?
– Az első fiókok felrakása előtt, mint említettem, az erősektől elveszünk fias keretet. Később, amelyik bölcsőket húz, egyszerűen kettévesszük. Soha sem bölcsőzünk 10 keretes fészket. A régi anyát elvisszük a helyéről, a törzscsalád általunk nevelt szűzanyát vagy petéző, új anyát kap. De az akácmézeltetési eljárásunk olyan, hogy nem fognak rajozni a méhek. Miután elvettük a repcemézet, akácra indulás előtt két nappal, a családoknál csak 5 keret fedett fiast hagyunk az anyával. Jobbról, balról un. dobozokat teszünk be a kaptárba, melyek gyakorlatilag 2,5 keret szélességű vakkeretek. A többi fiast és keretet egy rajládába tesszük, melyhez bölcsőt vagy szűz anyát adunk – ezekből napraforgóra termelő családok lesznek.
Az 5 keretes fészekben, ahogy a fiasok kelnek, az anyának van helye petézni. Akác alatt végig uralja az anya az 5 keretet, még a pici mézkoszorú is ritka. Az állomány maximum 2%-a szokott bölcsőzni. Akácméz elvételekor, amikor a szöktetőket felrakjuk, az egyik dobozt kiszedjük, és 3 műlépet a fiasok közé tűzünk. Kb. egy hét múlva kerül ki a második doboz, aminek a helyére 2 műlép kerül, szintén betűzve. Mikor e két műlépet tesszük be, a korábban betett háromban már nyílt fias van. Visszatérve a szöktetésre: fiókonként szöktetünk, csak az érett, fedett mézes keretekkel megrakott fiókot vesszük el, a többit még fent hagyjuk. A „többlépcsős mézelvétel” sokkal több munkával jár, de mivel kiüvegezzük mézünket, nagyon fontos, hogy tökéletes ízű, sűrű mézet tegyünk az üvegbe.
• Mely nyári munkák a meghatározóak a méhészetükben?
– Vándorlás, mézelvétel, pergetés, virágporgyűjtés – sorolja Csilla. – Annak ellenére, hogy rakodókaptárunk van, egyszerű vele a vándorlás. Sokkal egyszerűbb ezzel, az olasz típusú Dadant-Blattal, mint egy átlag magyar rakodóval, hiszen a mienket pillanatok alatt elő lehet készíteni a pakolásra. Az aljnak nagy része nyitott, ott kapnak levegőt, csak be kell tolni ütközésig és indulásra kész. A kihúzható aljdeszka első felében van kialakítva a kijárónyílás is, bemarással. A fészekfiók két oldalára erősített fogantyúval könnyedén tudjuk a teherautóhoz hordani a méheket, nem kell mélyre lehajolni. Pickuppal és egy kéttengelyes utánfutóval 48 családot mozgatunk egyszerre. A hajnali vándorlást jobban szeretjük az estitől. Mivel nem kell az előkészítéssel bajlódni, hajnalban, még sötétben zárunk, pakolunk, megyünk és világosban tudunk lepakolni, kiengedni (4. kép).
Akác utáni vándorláskor már úgy engedjük ki a méheket, hogy a külső szedőket feltesszük, így nem fognak eltájolni. Tisztítás után egy részét fagyasztjuk, másik részét szárítjuk, így tudunk minden vevő igényének megfelelő virágport adni. Sok munkát ad a szedők naponkénti ürítése, mivel körbe kell járnunk minden este a telephelyeket, de megéri, a vevők elégedettsége feledteti a gyűjtéssel, tisztítással, szárítással, csomagolással járó fáradtságot.
• Napraforgó-virágzás után a legtöbben elkezdjük a méhcsaládok következő évi felkészítését. Önöknél ez hogy zajlik?
– A napraforgó virágzásának közepén kiszedjük az egész évben bent lévő anyarácsot. Nincs rá többé szükség, feleslegessé válik már ettől az időszaktól kezdődően, hiszen az anya nem fogja július közepétől otthagyni a fészek nagy kereteit, nem fog felmenni az alacsony keretekre. Nincs értelme kerülgetniük a rácsot és mivel nem egyenlő lépes a kaptár, a család tudja, hogy a magas kereteken, a fészekfiókban kell kialakítani a téli fészket. Az anyarács kivételekor viszont felkerül a méztéri fiókra a propoliszrács. Szeptember közepéig egy méztér fent van még, egészen a téli élelempótlásig. Szeptember elején minden kaptárt lemérünk egyesével, a mért súlyt ráírjuk a kaptárra.
De fontos, hogy amint elvettük a napraforgómézet, serkentő etetést végzünk július közepén: 1 liter vízbe fél kiló cukrot teszünk és 3 alkalommal adunk nekik. Mielőtt serkentünk, kiszedjük a mézes kereteket a fészekből és telelésre alkalmas, kiépített, üres kereteket teszünk be. Októberben, mikor már csak egy fiókon vannak, és végeztünk a téli élelempótlással, szűkítünk.
• Említette a propoliszrácsot. Mit kell tudni erről?
– Amikor leszedjük a méztereket végleg, ősszel, akkor szedjük le a rácsot is, azaz kb. 2 hónapig vannak fent a méheken. Fontos, hogy 2 mm-es kis távtartó pálcákat, összesen 3 darabot teszünk a rács fölé, amely a fiókok külterületével egyformák, azaz kilógnak a kaptár széléig. Gyakorlatilag a két fiók találkozásához tesszük a pálcákat, ezzel még nem okozunk kutatást, de több propoliszt tesznek a rácsokba. Kb. 2-3 dkg tökéletesen tiszta propoliszt tudunk rácsonként, családonként gyűjteni. Amúgy a mi kaptárunkban a felső keretléc és a következő fiók alsó léce között 8 mm van. A propoliszos rácsokat a fagyasztás után spaklival tisztítjuk meg.
• Mi az előnye az egész évben, folyamatosan nyitott aljdeszkának?
– Már említettük a vándorlást – nem kell a szellőzésre állítással bajlódnunk (5. kép). Nyáron, a napraforgón gyakran nem találunk árnyékot, segít a levegőzésben. De ősszel is hamarabb abbahagyja az anya a petézést, ami előnyös. Idén például ellenőriztük: október 15-én már nem volt fiasunk. Továbbá, a kezelésekkor elkábult, de még nem halott atkák is kipotyognak a kaptárból, ami hasznos, hiszen magukhoz térve nem tudnak visszamászni a méhekre. Tavasszal sem kezdi korán az anya a petézést.
• Atkairtás?
– A tavaszi szűkített fészek mellé berakott vályús keretetető csak 17 cm magas, így az aljára a terjeszkedő család mindig húz hereépítményt, amit az anya be is petéz. Ezeket megvárjuk, míg fedett állapotba kerülnek és kivesszük őket a kaptárból. Más atkagyérítést nem végzünk az év során, egészen a napraforgó-virágzás végéig. Akkor engedélyezett tartós hordozóval védekezünk, majd fiasmentes időszakban oxálsavas csurgatást végzünk.
• Hogy érzik magukat, mint főállású méhészek?
– Jobban éreznénk magunkat, ha 20-30 évvel fiatalabbak lennénk. Sok már ez a hajtás, heti 7 nap munka, és csak egy nap pihenő, de mivel egy héten nincs 8 nap, ezért soha sem pihenünk. A korunk miatt kevesebb családot kellene tartanunk, de kell az árbevétel, ahhoz meg kell a méz.
Mielőtt főállású méhészek lettünk, eljártam pecázni – évek óta nem jutottam el a vízpartra csak nagy ritkán. Az unokákkal sem tudunk annyit foglalkozni, mint szeretnénk. Bevallom, mondja István, többször elgondolkoztunk már a „hogyan továbbról”, mert egyre több a munka, egyre több a probléma a méhek körül, de egyre kevesebbet ér a bevételünk. Gyermekeim közül hárman kötődnek a méhekhez, de nem szeretnénk, hogy a méhek szeretetével ők is a rabszolgái legyenek, mint mi.
