0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Fendt IDEALDrive

Az Fendt IDEAL az első önjáró mezőgazdasági gép, amely kizárólag joystick-kal működik. Amellett, hogy jobban látni a betakarítás során, könnyebb vele a manőverezés és kényelmesebb kezelni is, valamint a közutakon vezetve nagyobb a kilátás és ezzel együtt a biztonság is megnő.

A betakarítás során a kormányoszlop és a kormánykerék miatt nehezen látni a közvetlenül a vágóasztal előtt lévő növényeket, a vágóasztalt, illetve a ferde felhordót. Különösen igaz ez nehéz betakarítási körülmények között. A túl későn felismert felhordási problémák pedig eltömődést és leállást okozhatnak, sőt a teljes cséplőteljesítmény romlását eredményezhetik.

Az IDEALDrive miatt „akadálymentes” a kép a közvetlenül a kombájn előtti területről kormányoszlop és kormánykerék nélkül.

A vezetőülést bal oldali kartámasszal és joystick-kal szerelték fel. A kormányoszlop összes funkcióját – a kormánykeréktől az irányjelzőkig – beépítették ide. A kormányzási parancsok erőssége pedig fordítva arányos a vezetési sebességgel, növelve a közúti biztonságot 40 km/h sebességig. A rendszer megfelel az EU közúti biztonsági előírásainak.

A Fendt IDEAL az első önjáró mezőgazdasági gép, amely kizárólag joystick-kal működik. Amellett, hogy jobban látni a betakarítás során, könnyebb vele a manőverezés és kényelmesebb kezelni is, valamint a közutakon vezetve nagyobb a kilátás és ezzel együtt a biztonság is megnő. Mindent összevetve, akárcsak az építőipari gépek esetében, a rendszer hozzájárul, hogy hatékonyabb legyen a betakarítás ezzel a kombájnnal.

Forrás: www.fendt.com