0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 4.

Hallgatózó mókusok: figyelik a madarak „beszélgetését”, hogy mentsék a bőrüket

Egy tanulmány szerint a szürkemókusok hallgatják a madarak csicsergését, hogy kiderítsék, elmúlt-e már a veszély.

Az ohiói Oberlin Főiskola kutatóinak vizsgálata szerint, amikor az állatok meghallják, hogy a madarak a ragadozó közeledésékor „riadót fújnak”, megdermednek és felnéznek vagy elmenekülnek – írja az Independent. Egészen addig „vörös riasztásban maradnak”, ameddig a madarak nem kezdenek bele ismét a csiripelésbe, jelezve ezzel, hogy elmúlt a veszély.

A szakértők összesen 54 vad keleti szürkemókust vizsgáltak meg, amelyek az USA államainak nyilvános parkjaiban és lakóövezeteiben élnek.

Szimulációként a kis madarakra és a mókusokra egyaránt fenyegetést jelentő rőtfarkú ölyv vijjogását játszották le az állatoknak. Ezt követően azt figyelték meg, hogy hogyan reagálnak a mókusok akkor, ha különböző madárfajok csicsergését hallják, illetve, ha nem játszanak le madárhangokat. A mókusok viselkedését minden alkalommal három percen át figyelték meg.

Azt találták, hogy az állatok éberebbek lettek, amikor meghallották az ölyv hangját. Ugyanakkor,

azok a mókusok, amelyeknek madárcsicsergést játszottak le a fenyegetés után, nyugodtabb viselkedést tanúsítottak, és gyorsabban visszatértek a megszokott éberségi szinthez, mint azok, amelyek nem hallottak madárhangokat az ölyv vijjogása után.

A Plos One folyóiratban publikált cikk szerint mindez arra utalhat, hogy a mókusok képesek a biztonság indikátoraként „azonosítani” számos madárfaj véletlenszerű csicsergését.

Ha sok faj van kitéve ugyanazon ragadozó veszélyének, akkor előnyös lehet számukra, ha „felismerek” a más fajok által szolgáltatott információkat – mondták a szerzők.

Hozzátették, hogy azt eddig is tudták, hogy a mókusok figyelik az egyes madárfajok riasztásait, de izgatottan tapasztalták, hogy azokat a hangokat is fülelik, amik nem riasztásra vonatkoznak, amik arra utalnak, hogy a madarak viszonylag biztonságban érzik magukat. Bizonyos körülmények között talán a biztonságra utaló jelzések ugyanolyan fontosak lehetnek, mint a veszélyre utalók.

Forrás: Independent