Back to top

Segélycsomag Brüsszelből

Az Európai Parlament csütörtöki rendhagyó plenáris ülése jóváhagyta a COVID-19 járvány elleni közös fellépés jegyében beterjesztett három kulcsfontosságú intézkedést.

Az európaiaknak és a vállalatoknak a válságkezelésben segítséget nyújtó, sürgős intézkedéseket kevesebb, mint két héttel azt követően szavazta meg a Parlament, hogy a Bizottság benyújtotta az erről szóló jogszabálytervezetet.

A jóváhagyott javaslatok a következők:

  • Koronavírus-reagálási befektetési kezdeményezés. A csomag a lehető leggyorsabban 37 milliárd eurót biztosít a koronavírus-járvány miatt a legnehezebb helyzetbe jutott európaiaknak, régióknak és országoknak.
    A forrást az egészségügyi rendszerek, kis- és középvállalkozások, munkaerőpiacok támogatására és az uniós gazdaságok más sérülékeny területeinek megerősítésére használhatják fel a tagállamok.
    A javaslatot 683 szavazattal, egy ellenszavazat és négy tartózkodás mellett fogadta el a Parlament.
  • Az Európai Unió Szolidaritási Alapjának kiterjesztése közegészségügyi vészhelyzet kezelésére. A lépéssel 2020-ban további 800 millió euró válik elérhetővé az európai országok számára. Az alapból finanszírozható területek közé felveszik a jelentős közegészségügyi vészhelyzetet, ezzel kapcsolatban az orvosi segítségnyújtás, és a betegség megelőzését, megfigyelését és ellenőrzését szolgáló intézkedések támogathatók. A javaslatot 671 szavazattal, három ellenszavazat és 14 tartózkodás mellett fogadta el a Parlament.
  • A reptéri résidőkre vonatkozó uniós szabályok ideiglenes felfüggesztése. Az intézkedésnek köszönhetően a légitársaságok leállíthatják a járvány alatt üresen közlekedő járataikat. A szabályok ideiglenes felfüggesztése miatt ugyanis a fel- és leszállásra használható idősávokat nem kell többé kihasználniuk ahhoz, hogy azokat a következő évadra is megtarthassák. A „használd fel vagy elveszíted" szabályt az egész idei nyári szezonra, azaz 2020. március 29-től október 24-ig felfüggesztik. A javaslatot 686 szavazattal és két tartózkodás mellett fogadta el a Parlament.

Következő lépésként a Tanácsnak hivatalosan is jóvá kell hagynia a Parlament álláspontját. Az elfogadott jogszabályok azt követően lépnek életbe, hogy az Unió Hivatalos Lapjában a következő napokban megjelennek.

Forrás: 
Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mezőgazdaság vs. koronavírus

Hogyan hat a járvány az egyes mezőgazdasági ágazatokra? Mi lesz a tavaszi munkálatokkal? Milyen lépéseket tesznek az ágazat szereplői a stabil, magas minőségű termelés megőrzéséhez? Hogyan birkóznak meg a vállalatok, családi gazdaságok, őstermelők a nehéz helyzettel? Ezekre a kérdésekre választ talál itt, a "koronavírus" aloldalunkon. A legfrissebb és legfontosabb hírek, elemzések, összefoglalók egy helyen.

Zöldségpalántákkal segítik az öngondoskodást

Kertészkedéssel nemcsak saját termesztésű, egészséges zöldséggel tudjuk ellátni a családot, hanem a munka közben magunk is felüdülünk, ráadásul kézközelből ismerjük meg a mezőgazdasági munka sokszínűségét. Mindezek a célok vezették a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központot annak a 15 ezer zöldségpalántának az adományozásakor, amelyeket segélyszervezetek juttatnak el rászoruló családoknak.

Jöhetnek a vadászok Ausztriából, ha van negatív teszteredményük

A vadgazdálkodási ágazat szempontjából fontos fejlemény, hogy beléphetnek Magyarországra Ausztria területéről azok az osztrák és magyar állampolgárok, akik megfelelő teszteredménnyel igazolják, hogy nincs szervezetükben koronavírus.

Elég nagy bajban vannak a kisebb sörfőzdék

Az elmúlt két hónap a kézműves főzdéket is rosszul érintette. A fiatal szektor cégei ugyanis a pénzüket fejlesztésekbe, berendezésekbe forgatták vissza, és most cashflow problémájuk jelentkezett, miután sok vendéglátóhely, söröző nem fizette ki a számlákat.

Nemzetközi agrometeorológiai helyzetkép európai termésbecslésekkel

A nagy termőterületeken bekövetkező időjárási szélsőségek vagy azok hiánya a világpiacra, így a magyarországi mezőgazdasági árakra van nagy hatással - írja az OMSZ nemzetközi agrometeorológiai elemzésében.

Majorságot épít a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a Mura mellett

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNPI) 470 millió forintos európai uniós támogatással épít majorságot Letenye határában, a Mura mentén - tájékoztatta a nemzeti park az MTI-t.

Járványok szorításában

Napjainkban egyszerre kell megbirkóznunk humán- és állatjárványokkal. Előbbiek közül minket most elsősorban a koronavírus fertőzése állít komoly próbatétel elé, az állategészségügyi szakembereknek azonban időről időre meg kell küzdeniük olyan betegségekkel, amelyek adott esetben emberre is veszélyesek lehetnek.

Amerikai ASP elleni vakcina kérdőjelekkel

Az Egyesült Államok kutatói kidolgoztak egy afrikai sertéspestis elleni oltást, amelyet a közeljövőben alkalmazni fognak az USA-ban. Ennek ellenére Kanadát és Európát valószínűleg nem fogja érdekelni.

"Robotkutya", mint a gazda leghűségesebb társa?

A "Spot" nevű, más területen már bizonyított robottal most egy új-zélandi techcég kísérletezik: egyebek mellett juhok terelésére kezdték el használni a "robotebet", melyben nagy lehetőségeket látnak.

Az Alpokban eltűnhetnek a gleccserek

Romlott a természetes környezet állapota Németországban. A szövetségi kormány vizsgálata a többi között kimutatta, hogy teljesen eltűnhetnek a gleccserek és kihalhat a védett rovarfajok 70 százaléka.