A nyári rügy a szőlőhajtás nóduszán található, még a képződés évében, a tenyészidőben kihajthat, és a levélalapnál induló hajtás fejlődik belőle. Azok a nyári rügyek, amelyek nem hajtanak ki, elpusztulnak és lehullanak. A szőlő téli rügye a nyári rügy mellett a szőlőhajtás nóduszán található, de a képződés évében nem hajt ki. Szerepe a következő évi hajtás- és termésképzésben van. Lombhullást követően ezt nevezzük világos rügynek, és ezeket számoljuk a rügyterhelés beállításakor.
Megfelelő hajtás- és levélmennyiség szükséges a jó terméshez, hiszen az asszimilátumokat a lombozat termeli. Ám az sem jó, ha vegetatív irányba tolódik el az egyensúly, mert akkor éréskor a lomb túlzottan árnyékolhatja a fürtöket. A metszést, hajtásválogatást, kötözést és minden zöldmunkát nem elég önmagában nézni, mindenkor figyelembe kell venni a szőlő életére ható más tényezőket is: milyen termőhelyen van az ültetvény, milyenek az időjárási körülmények, de a termesztési cél is lényeges szempont. Fiatal ültetvénynél például fontosabb a tőke kialakítása, mint a termés mennyisége. Beállt ültetvénynél, ahol a tőkeforma már kialakult, a termés mennyiségi és minőségi paramétereinek elérése a cél.
Metszéskor állítjuk be
A rügyterhelés meghatározható a szőlőültetvény egységnyi területére (rügy/m²) vagy karfolyóméterre is, azt befolyásolja a művelési módtól kezdve a tőkék nagysága és a tenyészterület is. A fejművelésű tőkék rügyterhelése 8-12 rügy, ami támasztól függően akár 20 is lehet. Guyot-művelésnél metszés után 10-12 világos rügy marad, de a méteres karhosszúságú kordonművelésű tőkéken ez a szám az egész alacsonytól akár 60-ig is mehet. Többkarú lugason 100-nál több világos rügy is maradhat. Az ültetvény egy négyzetméterére jutó rügyterhelés hazai viszonyok között 4-20, kedvező értéke 6-14 rügy. Ezt az értéket a tenyészterület alapján visszaszámolhatjuk a tőkére, és a kapott eredmény átlagként alkalmazható, hiszen a gyengébb tőkéken kevesebb, az erősebbeken több rügyet hagyunk. A rügyterhelést a termesztett fajta fürtjeinek átlagtömege erősen befolyásolja. Jelentős a rügy termékenysége, és az, hogy a rügyből fejlődött hajtáson van-e fürt, hány fürt van és mekkorák azok. A legyengült idősebb ültetvények tőkéit mérsékeltebben terheljük, mint a jó kondíciójú szőlőtöveket. A rügyek szétosztását is figyelembe kell venni, mert a hosszabb metszési elemekkel adott rügyterhelés hatékonyabb, mint a rövid csapokkal beállított.
Ahol fagykár lehetséges, ott a metszést a rügyeket károsító téli fagyok elmúltával célszerű elvégezni. Ekkor a tőkénként tervezett rügyterhelést megszorozzuk 100-zal, majd elosztjuk az egészséges rügyek százalékával: ha a tervezett rügyterhelés 25, aminek a 30%-a károsodott (tehát 70 százalék az ép), akkor a tőkék fagykár miatti rügyterhelését 36-ra kell emelni (25 × 100/70 = 35,71)
A rügytermékenység
A rügyterhelés mértéke függ a rügyek termékenységétől is, amit meghatároz például a fajta, a rügyek helyzete (a felsők termékenyebbek, mint az alsók), és a művelésmód (a nagyobb tőkék vesszőinek rügyei termékenyebbek, mint a kisebb tőkéké). A vesszők eredete is befolyással bír csakúgy, mint a rügy differenciálódásának idején jellemző hőmérséklet, fényviszonyok, tápanyag- és vízellátottság. A hűvösebb nyár, az árnyékosabb fekvés, az alacsony vagy rossz arányú tápanyag-ellátottság és az aszály mind negatív hatással vannak a fürtkezdeményekre. A terhelést tehát csak részben tudja a termesztő befolyásolni fitotechnikával, jelentős mértékű befolyással lesznek erre az időjárás és a környezeti adottságok is. Sőt, az ültetvény növényvédelmi helyzete, a megjelent kórokozók és kártevők is hatással vannak a rügyek termékenységére.
Fürtritkítás
A tőkék fürtterhelése tehát a metszéskor meghagyott rügyek számától és azok termékenységétől függ. Ha a termesztési cél érdekében csökkenteni kell a fürtök számát, azt hajtásválogatással, vagy a termőhajtások eltávolításával oldhatjuk meg. Ha az asszimiláló lombfelület miatt szükség van több hajtásra, akkor háromfürtös hajtásról a harmadik, kétfürtösről a második fürtöt távolítsuk el. A fürtöket a gyengébb hajtásokról vegyük le, hiszen azoknak nagyobb szükségük van arra, hogy a hajtásfejlesztésre, és ne a fürtképzésre összpontosítsanak.
Ha nagyon sok fürt képződne a tőkén, akkor azok egy részét már virágzás előtt levághatjuk, főleg akkor, ha még tart a tőkekialakítás folyamata. A fürtterhelést a kötődés után mérsékeljük, de arra bizonyos esetekben még a zsendülés előtt is sor kerülhet. A termőegyensúly helyreállítására is alkalmazhatjuk a fürtritkítást, hiszen ha túl kicsi a lomb aránya a képződő fürtökhöz képest, akkor azok számát csökkenteni kell annyira, hogy a lombbal arányossá váljon, így minőségi termés fejlődhet belőle.
A csemegeszőlő-termesztésben a terméshozamot a fürtszám csökkentése nélkül is befolyásolhatjuk a bimbós fürtök, vagy a már kötődött fürtök csúcsának lecsípésével, fürtrészek levágásával, bogyók eltávolításával, ritkításával. Ennek a beavatkozásnak az a célja, hogy sok apró szőlőszem helyett egyenletesebb méretű és alakú, nagyobb bogyójú fürtöket érleljen a növény, ami a fürtök piacos megjelenése szempontjából lényeges.
Az összefüggések
Korábban a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi doktori iskolájában Leskó Annamária a tőketerhelés hatását vizsgálta a szőlőbogyó, a must és a bor összetételére.
Az értekezés problémafölvetése onnan indult, hogy a szőlőtermesztési technológia végső terméke a szőlőfürt, amely a borászati technológia kiindulási anyaga is. A borászati célú szőlőtermesztés feladata tehát a lehető legelőnyösebb beltartalmi mutatókkal és fizikai, biológiai tulajdonságokkal rendelkező, borkészítésre alkalmas alapanyag szállítása. Ugyanakkor a borászati technológiával szemben állított követelmény, hogy a bogyókban található kedvező komponensek nagy részét átvigye a borba, viszont a nemkívánatos összetevőket ne, illetve csak csekély mértékben oldja ki – olvasható a tanulmányban.
Az egyik kísérletben a Kékfrankos termésének összetételét vizsgálták különböző rügy- és fürtterhelési módok esetében (a must cukortartalma, savösszetétele és pH-értéke, a borok alkohol- és extrakttartalma). Ezek alapján nem volt fölfedezhető szoros kapcsolat az alkalmazott tőketerhelés és a must, illetve bor alap analitikai értékei között, bár egyes esetekben a fürtválogatás minőségjavító hatása volt megfigyelhető.
A fenolos összetevők mennyisége sem változott szignifikánsan sem a rügyterhelés, sem a fürtterhelés mértékének függvényében, de ezek a komponensek eltérő koncentrációban voltak kimutathatók a különböző évjáratokban.
A különböző terhelésű tőkék bogyóhéjának és borának antocianin-összetételét is megvizsgálták. Az antocianin-monomerek mennyisége nagyobb volt a nagyobb rügyterhelésű szőlőmintákban, a borokban viszont nem volt megfigyelhető a tőketerhelés hatása. Az antocianin-monomerek mennyiségi és minőségi összetétele nem változott, azonban különbségek fedezhetők föl a három évjáratban mért koncentrációértékek között.
Évjárattól is függ
A kutatás során bebizonyosodott, hogy a minőségi borszőlő készítését célzó termesztéstechnológia megválasztásakor nem lehet figyelmen kívül hagyni az évjáratok sajátosságait.
A tanulmány mérési eredményei alapján bizonyos, hogy a metszés vagy a fürtválogatás a termésmennyiség korlátozásán túl a szőlő és a bor minőségét, összetételét is befolyásolja; kérdéses viszont, hogy ez a hatás minden évjáratban, minden termőhelyen, minden szőlőfajta esetében pozitív és általános érvényű-e. A fitotechnikai műveletek viszont döntő fontosságúak a szőlőtőke fejlődése és erőnléte, a termőegyensúly kialakítása és a fenntarthatóság érdekében. A helyesen elvégzett zöldmunka növényegészségügyi érdek is, a környezetterhelés mérsékléséhez is hozzájárulhat – köszönhetően a kevesebb kijuttatandó növényvédő szernek.
A mérési eredményekből arra a következtetésre jutottak, hogy egy-egy évjáratban más és más tőketerhelés eredményezheti a folyamatosan szinten tartott minőséget, ami a fogyasztói igényeket szem előtt tartó borászati szemléletmód elvárása a termesztéstechnológiával szemben – olvasható az értekezésben.
