Mérnökember, építőmérnök, illetve borászkodik is. Ez utóbbi minőségében a Szent Vencel Borrend alapító tagja, illetve főpohárnoka, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségében a turisztikai és borászati tagozatnak, valamint a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács borászati tagozatának a vezetője.
Immár száz esztendeje annak, hogy meghozták e mérhetetlenül igazságtalan döntést, amiről manapság különösen sok szó esik. Arról viszont szinte egyáltalán nem, hogy 1920. június 4-én is születtek derék magyar emberek. Egyikükről, Jakab Jánosról kérdezte fiát, Jakab Sándort Bíró László, aki beszélt a munkájáról, a kettős centenáriumról, illetve egy különleges borról is.
„Hát, nem egészen így indult ez… A Kaszonyi Középiskolában végeztem, s amikor pályaválasztás előtt álltam, két szakma semmiképpen nem vonzott: szőlész-borász és pincér nem szerettem volna lenni! A Jóisten bizonyára megmosolyogta ezt az elhatározásomat, mondván: fiam, úgyis az lesz, amerre majd én terellek! Nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom — neki lett igaza…”- mesélt a pályaválasztásról.
Bár építőmérnök lett, végül édesapja, Jakab János nyomdokaiba lépett, aki a Beregszászi Szovhozüzem kaszonyi pincészetében volt pincemester. Odahaza — akkor még Kaszonyban — volt szőlőjük, pincéjük a hegyen, így boruk is. Édesapja mindig hívta, hogy segítsen neki hol a hordót kimosni, hol a prést előkészíteni. Tőle tanulta meg, hogy a borhoz csak alázattal szabad viszonyulni. Az alapokat tehát mellette tanulta meg. Abban az időben mindössze két szakkönyve volt, mostanra, hála Istennek, sokkal, de sokkal több!
Beregszászi lakosként is folytatta a borászkodás, az ardai hegyen előbb a kolhoztól béreltek egy szőlőültetvényt, s a termés egy részét a gazdaságnak kellett beszolgáltatni. Édesapja segítségével ott valamivel nagyobb volumenben foglalkoztak a szőlővel és a borral. Halálát követően viszont már önállóan kellett folytatni a megkezdett munkát…
Nagyon kedves és megható dolog volt ez a részükről…”- vallja, hogy tanulni soha nem késő, közel hetvenéves fejjel a Szent István Egyetem szőlész-borász szakmérnöki másoddiplomás képzésében végzi a harmadik szemesztert.
Édesapja a háború után Kaszonyban dolgozott a helyi pincészetben, amely a Beregszászi Szovhozüzem kirendeltsége lett. Érdekességként megemlíteném, hogy a helyiek csak „Sámpány”-ként emlegették ezt a pincészetet. Az a helyzet, hogy a magyar időkben a budafoki pezsgőgyárba szállították a kaszonyi hegy Furmint, Bakator és Szerémi zöld szőlőinek borából készített pezsgőalapborokat, hogy igazi champagne készüljön belőlük.
„Már az év elején érlelődött bennem a gondolat, hogy egy Trianon Cuvée-t készítek és palackozok, így készült el e bor, mégpedig minden egyes palack címkéje számozott” – hangsúlyozta a szakember. A Furmint az egyik, amely Magyarországot, a Felvidéket, illetve Kárpátalját is képviseli, a másik, a Bakator, amelynek Érmellék a hazája, s onnan terjedt el Magyarország több borvidékére, a harmadik a Szerémi zöld, amely a Szerémségből származik.
Aki ezt megkóstolja, érezheti az elszakított nemzetrészekre jellemző ízeket, másrészt pedig, ezzel a borral szeretett volna tisztelegni a száz éve született édesapja emléke előtt is.


