Back to top

Nagyot javított tavaly a GYSEV Cargo

Az előző évinél gyengébben szerepelt tavaly az ország legnagyobb vasúti áruszállító társasága. A Rail Cargo Hungaria Zrt. egyik fő, de a saját lábán alig-alig álló szolgáltatásától hazai vállalkozások ezreinek a működése múlik.

Az ország legnagyobb vasúti áruszállítója, az osztrák állami tulajdonú Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) számos gazdálkodási mutatóját rontotta tavaly – írja a Világgazdaság.

Árbevétele majdnem 10 százalékkal 72 milliárd forintra csúszott, az üzemi eredménye 2,7 milliárd forintos mínuszba került, ami majdnem kétszer olyan rossz, mint az előző évi, míg a 3,8 milliárdos veszteséget mutató adózott eredménye közel a felével van mélyebben a korábbinál.

A számokhoz azonban fontos tudni, hogy országos szinten egyedül az RCH vállal úgynevezett egyeskocsi-szolgáltatást, amelynek két fő jellemzője van: a hazai vasúti árufuvarozás mintegy negyedét teszi ki, így fenntartásán vállalkozások ezreinek a működése múlik, valamint, hogy a tevékenység – összetettsége miatt – önmagában lényegében életképtelen.

Bár a Világgazdaság már hetekkel ezelőtt arról értesült, hogy a terület állami támogatásáról szóló rendelet „napokon belül megjelenik”, az intézkedés még várat magára.

Tavaly az egyeskocsi-fuvarozás 4,5 milliárd forint veszteséget okozott a cégnek

– mondta februárban a Magyar Hírlapnak Kovács Imre, az RCH igazgatósági elnöke.

Az RCH csoport tavaly csak a vontatáshoz használt áramért 4,7 milliárd forintot fizetett a 2018-as 4,1 milliárd forint után. A vontatási és a tolatási szolgáltatás igénybevétele 13,8 milliárd forintjába, a pályahasználat 8,9, a mozdony- és kocsibérlés pedig 7 milliárdjába került.

Ezekhez képest elenyésző, de megemlítendő tétel a külföldi (főként albán, macedón, bolgár és horvát) vasúttársaságok tartozásai miatti bő 311 millió forintos, továbbá a tizenkét belföldi adós – köztük a Záhony-Port – miatti 16,6 millió forintos értékvesztés. A csoportnál tavaly (bérkategóriától füg­gően) 6–10 százalékos béremelés volt.

Forrás: 
Világgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nagy-Britannia inkább a világ másik feléről vásárol tejtermékeket

Nagy-Britannia előrehaladott szabadkereskedelmi tárgyalásokat folytat Ausztráliával és Új-Zélanddal tejtermékek forgalmazásáról. Ennek eredménye hátrányosan érintheti az európai tejtermelőket és feldolgozókat.

A tavalyinál jobb lesz a zöldborsótermés

Az Európai Unió belső piacán és a harmadik országok felé is Magyarország a legnagyobb zöldborsókonzerv-szállító, a tavalyinál nagyobb mennyiségű idei termés segíthet megtartani ezt a pozíciót.

Korán eltűnt az idén a kukorica a piacról

Időarányosan csökkent az agrár- és élelmiszeripari termékek külkereskedelmi egyenlege az idei első negyedévben, miközben az export és az import értéke emelkedett. A szakértő szerint a következő negyedév statisztikája rosszabb képet mutat majd.

Árutőzsde: kisebb mozgások

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Takarékbank: kissé javuló várakozások, de jelentős bizonytalanság jellemzi az agráriumot

Kissé javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére az első negyedévhez képest, de továbbra bizonytalanság jellemzi az ágazatot, főként a koronavírus-járvány miatt beszűkült exportlehetőségek, és a tavaszi aszály miatt - közölte Hollósi Dávid a Takarékbank agrár üzletágának szűk körű elemzői sajtó-háttérbeszélgetésén hétfőn, Budapesten.

Több alma, körte, szőlő

A kedvező időjárás miatt Kínában nagyobb termésmennyiséggel számolnak az idén almából, körtéből és szőlőből is.

A Csömödéri Állami Erdei Vasút júliusi menetrendje

A Csömödéri Állami Erdei Vasút júliusi menetrendje a következőképpen alakul.

Helyettesíthető-e minden helyi termékkel?

A civil szervezet szerint az Európai Parlament Kereskedelmi és Fejlesztési Bizottságának véleménye tudománytalan mezőgazdasági elméleteket vezet be.

Nagyot ugrott az ukrán napraforgóolaj ára

A napraforgóolaj exportára tonnánként 20–23 dollárral emelkedett az elmúlt héten Ukrajnában a külföldi kereslet gyors növekedésének köszönhetően – mondta az APK-Inform mezőgazdasági tanácsadó cég.

Rail Cargo Hungaria: kiemelkedő forgalomnövekedés a gabonafuvarozásban

Rekordmértékben, 50 százalékkal haladta meg a Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) Olaszországba irányuló gabonaforgalma az év első öt hónapjában a tavalyi év azonos időszakának volumenét, a növekedés valamennyi európai célországot figyelembe véve is több mint 35 százalékos volt, és együttesen megközelítette a 600 ezer tonnát - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.