Back to top

Kihirdették a Virágos Magyarország verseny idei győzteseit

Kihirdették a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által az idén rendhagyó módon a lakosság számára meghirdetett Virágos Magyarország verseny győzteseit; a legszebb kertek, illetve legszebb balkonok kategóriákba összesen közel 2500-an pályáztak, mindkét kategóriában 11 díjat ítéltek oda, köztük a Bálint Gazda emlékdíjat - közölte a turisztikai ügynökség az MTI-vel kedden.

A „Virágos balkonok, virágos kertek” kiírás országszerte hatalmas népszerűségnek örvendett, mindkét kategóriában az összes megyéből érkezett pályázat. A legszebb kertek kategóriában Pest megye, Budapest, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megye volt a legaktívabb, míg a legszebb balkonok kategóriában a fővárost Pest és Győr-Moson-Sopron megye követte a nevezők számában. A versenyre a közösségi médiában is nagy figyelem irányult: a Virágos Magyarország Facebook oldalán zajló közönségszavazáson mintegy 16 600 szavazat érkezett a különböző pályázatokra.

A tájékoztatás szerint a három legszebb előkert, illetve legszebb balkonkert mellett díjazták például a legszínesebb növénykavalkádot, a legkisebb vagy a legharmonikusabb balkonkertet, a legromantikusabb előkertet és a leginkább fenntartható megoldásokat.

Egy-egy Bálint Gazda emlékdíjat is odaítéltek Magyarország kertésze, a verseny egykori zsűritagja tiszteletére, aki az idén hunyt el életének 101. évében. Az emlékdíj az olyan pályázatokat díjazta, amelyek a dísznövények és a gyümölcsök, valamint a zöldség-, illetve fűszernövények együttélésére építettek.

Az első 3 legvirágosabb balkont és előkertet 150 ezer forintos kertészeti utalvánnyal jutalmazták, ezen kívül a 8-8 különdíjas pályázat 100 ezer forint értékű kertészeti utalvánnyal gazdagodott. A közönségszavazás 3-3 kategóriagyőztese is 100 ezer forint értékű kertészeti utalványt nyert, illetve mindkét kategória szavazói között 3-3, egyenként 25 ezer forint értékű utalványt sorsoltak ki - közölte az MTÜ.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Információ a gazdanövényektől: miként virágzik a parazita aranka

A 4000-4500 ismert parazita növényfaj közül a szulákfélék (Convolvulaceae) családjába tartozó aranka (Cuscuta) világszerte elterjedt.

Fejenként egy szobányi zöld

A vírushelyzet és az azzal járó korlátozások miatt különösen a nagyvárosokban értékelik nagyra a kikapcsolódásra, szabadidős tevékenységre szolgáló zöldfelületeket. Mivel hosszabb ideje nem ajánlatos zárt térben találkozni a barátokkal, ismerősökkel, a városlakók körében nagyon népszerűek lettek a közparkok.

Lovaskocsival az arborétumban

A Bábolnai Arborétumot még 1965-ben létesítették. A 60-as évek elején, dr. Burgert Róbert kezdeményezésére kezdték meg az ültetést e gyűjteményes kertben, aminek helyén egykor szántóföld volt. Az állomány mára igen látványos méretű lett korából adódóan. A 33. Bábolnai Gazdanapok ideje alatt is látogatható volt az arborétum, méghozzá lovaskocsival.

Meredek terepen 2.

Az előző írásban (Kertbarát Magazin 2020/5–6.) sorra vettük a tereprendezés ökölszabályait, most azokkal a praktikákkal folytatjuk, amelyektől harmonikusabb lesz a telek és a kert kialakítása.

Mítosz vagy valóság: a jégkocka jót tesz a növénynek

Időről időre felbukkannak tanácsok a kertművészetben az orchideák gondozásával kapcsolatban, az csak egy a sok közül miszerint: jót tesz a növénynek, ha jégkockával locsoljuk.

Kertbarát programok őszre

Az ismert okok miatt a megszokottnál lényegesen kevesebb program várja ezen az őszön a növénybarátokat, azonban még így is van mit ajánlanunk. Sőt, ha azt is számításba vesszük, hogy egy-egy őszi arborétum bármiféle szervezett program nélkül is fantasztikus élmény lehet, akkor bőven van miből válogatni.

Rovarokat riasztó növényi illatok

Bár a légy- és szúnyoginvázió lassan enyhülni kezd, a molyok és más rovarok télen is bosszúságot okozhatnak számunkra. Sokféle népi megfigyelés támasztja alá azt, hogy bizonyos illatokat nem kedvelnek a rovarok.

Zöldfalak Magyarországon is

Hazánk legnagyobb felületű zöldfala Budapesten, a Millenáris Széllkapu park részeként várja a látogatókat. A 26 220 négyzetméteres új közpark építésével egy időben megújult az eredetileg 2001-ben átadott szomszédos Millenáris park is. Szentkirályi-Tóth Ferenc okleveles táj- és kertépítészmérnök, zöldhomlokzat-specialista mutatta be a különleges zöldfalépítményt.

Dísznövény kertészet nélkül nincs emberléptékű, élhető környezet

A Hungarogreen 2020 Szakmai Napot Dr. Nagy István agrárminiszter nyitotta meg, hangsúlyozta: napjainkra a dísznövény kertészet nélkül elképzelhetetlenné vált az emberléptékű élhető környezet fenntartása. A rendezvényen Dr. Orlóci László az egész szakma nevében köszönte meg Biza Klárának a Kertészet és Szőlészet, illetve a Kertbarát Magazin volt főszerkesztőjének a több évtizedes szakújságírói munkáját.

Innovatív vállalatok, akik megváltoztatják a vertikális gazdálkodás arcát

Dr. Michael Dent, az IDTechEx technológiai elemzője nemrég publikált cikkében rámutat, hogy a vertikális gazdálkodás érdekli a befektetőket és a vállalkozókat egyaránt, mivel az forradalmasíthatja a globális élelmiszer-rendszert. A vertikális mezőgazdasági piac 2030-ra meghaladja az egymilliárd dollárt. Írásában bemutatja a leginnovatívabb amerikai és európai cégeket is.